Április 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kisajátították az országot

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,290,098 forint, még hiányzik 709,902 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A fóti gyermekvárosban élő fiatalok sorsa a kormányt olyannyira nem érdekli, hogy egyszerűen meg sem jelentek a többek között ezt az ügyet is megvitatni szándékozó Népjóléti Bizottság tegnapi ülésén. Az itt is kétharmados többséggel rendelkező fideszes politikusok simán nem jelentek meg munkahelyükön, ezzel minősítve a bizottság munkáját. Persze egyfajta tiltakozásul távol maradhatnak az üléstől – mint ahogy ezt az ellenzék oldaláról is megtették már – de valahol mégiscsak érthetetlen, hogy a Fidesz politikusainak milyen épeszű problémájuk volt azzal, hogy megvitassák a fóti gyermekváros helyzetét. Egy valós problémáról van szó, amelyben több tucat gyermek sorsa a mai napig nem eldöntött, erre fogják magukat, és egyszerűen nem hajlandóak tájékoztatni sem a közvéleményt, sem pedig a bizottság tagjait a kérdésben.

Persze a Fidesz eddig sem az ellenzékkel való együttműködéséről és párbeszédre való hajlandóságáról volt híres, azért az mégis undorító, hogy már a fóti gyermekek sorsát sem tartják elég fontosnak ahhoz, hogy legalább megjelenjenek a bizottsági ülésen. A vélhetően valamelyik kormányközeli befektető számára kiszemelt fóti kastély ügye a Fidesz kommunikációja szerint nem tartozik a közvéleményre. A magyaroknak, sőt még az ott lakóknak sincs semmi közük ahhoz, hogy mi lesz a gyermekotthonként funkcionáló épülettel, valamint az ott élő gyermekekkel. Ez már csak azért is érdekes, mert a magyar kormány elviekben mindennél jobban védi nemzetünk gyermekeit, ehhez képest gond nélkül dobnak ki szülők nélkül felnőni kénytelen fiatalokat Fótról.

Lássuk, mit bojkottált még keresztény nemzeti kormányunk:

  • a devizahitelesek kilakoltatásának megakadályozása és az ápolási díjak emelése miatt összehívott parlamenti ülést,
  • a klímaügyben összehívott rendkívüli ülésnapot,
  • a túlóratörvény megvitatását,
  • a kilakoltatási moratórium lejárta miatt összehívott rendkívüli ülésnapot,
  • a kitiltási ügy miatt összehívott bizottsági ülést,
  • a Strache-botrány miatt összehívott bizottsági ülést.

Lehetne még sorolni azokat az ülésket, ahova a fideszes honatyák és bizottsági tagok különféle okoknál fogva egyszerűen el sem mentek. A gond ezzel csak az, hogy ezek mindegyike fontos, a közvélemény számára jelentőséggel bíró ügyek, amelyeknek tárgyalásától a fideszesek egyszerűen távolmaradtak, azt állítva, hogy az ülés összehívása Soros vagy Gyurcsány érdeke. Soha, egy pillanatig sem gondolták azt, hogy az embereknek joga van megtudni, hogy mi a kormány terve a klímaváltozással kapcsolatban, vagy épp mi lesz a fóti gyermekekkel. A Fidesz eldönti és megcselekszi, kész. Az embereknek ebbe beleszólása nincs, mivel Orbánék szerint azzal, hogy kétharmadot szereztek 2018-ban felhatalmazást kaptak mindenre.

Lehet, hogy a fóti gyermekek sorsa a fél országot érdekli, valós információkhoz mégsem juthatunk, hiszen ha a Fidesz egyszerűen nem hajlandó arról információkat közölni. Ugyanis mint legutóbb kiderült, a fóti gyermekotthon ügyeit 10 évre titkosították, ezért ahhoz nem férhet senki olyan, aki nem képezi a NER részét. Majd 10 év múlva, amikor már talán Tiborcz 5 csillagos szállodájaként fog funkcionálni az épületegyüttes, megtudhatjuk, hogy mi volt az oka annak, hogy jó pár árva gyermeket szórtak szét az ország különböző pontjain. Akkor majd megtudhatjuk, hogy miért volt fontosabb az ületi érdek, mint az ott élők és dolgozók sorsa.

Talán a paksi tervekről is érdeklődhetünk pár évtized múlva, és talán még akár az unokáink is megtudhatják, hogy Mészáros Lőrinc cégei mivel mérgezték Visonta lakosait 2019-ben. A Fidesz minden, egyébként közérdekű adatot visszatart valamilyen modvacsinált indokkal. Ha esetleg ezt a független, esetleg ellenzéki képviselők nem fogadnák el, akkor gond nélkül írnak hozzá egy olyan törvényt, amivel immár törvényes keretek között mondhatják azt az érdeklődőknek, hogy anyátok picsáját, azt. A Fidesz nem hajlandó semmiféle párbeszédre a saját elvtársain kívül. Elég csak megnézni a minap összehívott bevándorlásellenes kabinetet felhajtását, amely megállapította, hogy idén novemberig több mint 120 ezren próbáltak meg átlépni illegálisan a határt.

A szám természetesen hazugság, de mivel ott nem jelenhetett meg egyetlen nem fideszes politikus sem, így Németh Szilárd minden gond nélkül közölhette baromságait a nagyérdeművel. A fideszes agytrösztök egymás között – mint a kocsmában – megbeszélik az ország dolgait, mi pedig csak nézünk okosan. Nem csak a magyar embereknek, de az általunk megválasztott független és ellenzéki képviselőknek sincs beleszólásuk az égvilágon semmibe. A Fidesz kisajátította az országot, amit az emberek többsége kezd megelégelni. A változás már megkezdődött, a kérdés már csak az, hogy mikor mondhatunk végre búcsút Magyarország története egyik legpusztítóbb miniszterelnökének? Azt remélem, hogy még azelőtt, mielőtt a fóti gyermekeket üzleti szempontok miatt végleg kilakoltatnák otthonukból.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.