December 15,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Máglyarakás

A máglyarakás – ha nem megfelelően készítik el – nem több egy nagy rakás szerencsétlenségnél. Valójában azonban alig van ennél könnyebben összedobható süti – egyszerű mint az egyszeregy. Akár második helyett is megteszi, egy Jókai-bableves – vagy – az irodalmi jártassággal megáldatlanok számára – egy hagyományos alföldi gulyásleves után. Akinek van odahaza egy kevéske szikkadt kiflije, pár tojása meg egy kis sütnivalója, már melegítheti is be a lert. A többi ugyanis már gyerekjáték. Tehéntejjel (miért, azt hiszed, nincsen tehenet sosem látott Mehemed-tej a boltokban?), vékonyra szeletelt almával, a piaci árakhoz hasonlóan: jól felvert tojásfehérje-habbal kell készre sütni. Aki a sült alma illatát szereti, rossz ember nem lehet. Elmaradhatatlan rekvizitum a baracklekvár, amit lehet a tojáshabhoz keverni vagy akár külön rétegként applikálni. Lekvárja, ugye, szinte mindenkinek van otthon – akiknek mégsem, na, azoké a vár! Lehet persze váriálni e közkedvelt sütemény hozzávalóit – gyakorlatilag csak az alkotó képzelete szab határt a lehetőségeknek. Elkészítési idő: nettó 15 perc + ÁFA, ++ Mészáros. A végeredmény magáért beszél…ne, ha fel nem falnák, még mielőtt megszólalhatna. Az egyszerűből, lám, így lesz egyszeri.

A politika boszorkánykonyhájának ínyesmesterei sem tétlenkednek órányira sem. Fittyet hányva higiéniára, mentálhigiénére, a szellemi szutykok már időtlen idők óta kotyvasztják fáradhatatlanul az avittas alapanyagokat, tálalják a közérthetőre kutyult fogásokat az alantvalóság asztalára. A máglyarakás kiváltképp a kedvencük. Egyszerre tartalmas étek és desszert is. Van benne mézgává sülő mazsola, valamint behinthető pár ek. cukorporral. Speciális, bőventermő újmagyar cukorfajtából készül ez az őrlemény, mely nem csak édesít – kábít és mérgez is egyidőben. Kinek gyakorta kenyérre sem jut, ingyért kapja csatornacső-vég postaládájába, analóg tévéjébe, gangvégi magányába a zsebdiktatúra (Ave, Putyin, üdvözülnek a halni készülők! Vagy üdvözölnek? Döntsék már el végre, akiknek ez a kenyere!) langymeleg kenyérpudingját. A harcos hajnalhasadást, a péntekreggeli ige- és igaosztást, a mindennapi migránsozást, a lélekzsibbasztó öntömjént valamint a fülsiketítő kéthetenkénti légvédelmi szirénapróbát.

Mert – akarva, akaratlanul – legtöbbünk hallja a szirénasivításnak is álcázott háborús szirénhangokat, nemde? (Csakis Mars isten szellentései lehetnek, hiszen a gyár bezárt már, alulról dudálja az ibolyát.) „Figyelem! Figyelem! Önök a csökkentett üzemű próba jelét hallják! Figyelem, ez gyakorlat!” Felelős állampolgár ezen morgató próba idegtépő hangját élesen megkülönbözteti a hangos üzemű (teljes körű) próbáétól – még akkor is, ha az utóbbit nemigen szokták bekapcsolni, nyilván hallás- (és vallás?)védelmi okok mián. Végül a legmégfelelősebb állampolgár végképp nem keveri össze e két hangcunamit a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága egyik jelentős projektje keretében – (előre meghatározott) alsó és felső küszöbértékű veszélyes vegyi ipari üzemek körzetében – telepített országos kiterjedésű, magas rendelkezésre állású, redundánsan működő adatátviteli hálózatra épülő meteorológiai és vegyi monitoring végpont-, valamint lakossági riasztó-tájékoztató (Monitoring és Lakossági Riasztó – MoLaRi) – jelenleg élesben csak egyes megyei szegmenseiben működő – rendszer által kibocsátott hanghatásokkal. 

Örülök, hogy sikerült köz- és önérthetően közvetítenem a BM OKF vonatkozó tájékoztatóját. Amely ugyanakkor rendkívül fontosnak tartja megjegyezni, hogy „a MoLaRi rendszert nem a vegyi üzemek jelentette veszélyeztetettség miatt építik ki, hanem a magasabb szintű üzemi felügyelet biztosítása és a lakosság biztonsága érdekében!” Tehát Visontán se csodálkozzon senki, hogy egy fia sziréna sem búgott fel a Mátrai Erőműben történt balesetkék miatt. Mint a katasztrófavédelem sajtótájékoztatóján elmondták, semmiféle lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség. Az égvilágon senki nem volt veszélyben az elszíneződött érmék közelében, a több mint kellemetlen szaghatások, a levegőbe veszélyes koncentrációban került kénhidrogén és nitrogén-monoxid miatt. Tisztán él még bennem a kép, ahogy ’86-ban az elvtársi tévében szakértők sora hasonló hévvel bizonygatta fekete-fehérben, hogy az, ami a távoli Csernobilban megesett, az egyszerűen nudli! Csak az ellenséges imperialista körök fújják fel a dolgot. (KISZ-es tudatidomároknak, használatra: rizsafelfújt.)

Adódik a kérdés ezen visontai esetecske kapcsán is: lehet, hogy azok a szirénák nem érted, hanem ellened szólnak, gyakorlatice?

De ma – és maholnap – másfajta mérgekről és máglyákról szólnék valójában. Azokról, amelyeket a cirka bagatell 50 millió elhunytat, 2 millió eltűntet, 35 millió sebesültet eredményező és 3300 milliárd dollár anyagi veszteséget, 1384 milliárd dollár közvetlen hadikiadást, 230 milliárd dollár háborús adósságot produkáló második Nagy Verekedés után egy félperccel még mindig – és már újból – aktívak. Mérgeznek kutat, lelkeket, szítják a szarrakás sufnimáglyájukat. És a fentebb idézett számok nem tartalmazzák semmiképpen a nem vagyoni kár mértékét – akkoriban tán nem ismerték e fogalmat. Holott ami igazán fáj, sajog az emberben, az sosem vagyoni jellegű.

Már a rendszerváltás felkavarta a magyar posványt, a zavarosban halászók azóta is rendíthetetlen örömére. De korábban mintha államvezetési szinten némileg elhatárolódtak volna e marginális jelenségektől. Nem nagyon, de legalább picit. Ma már más a minta: a mostani kormány, na az aztán rendesen elhatárolódik mindentől, ami sajátja: nulla toleranciát blablázik antiszemitizmussal, rasszizmussal, irredentizmussal, korrupcióval, a természetes, az emberi és az épített környezet károsításával szemben. De hogy is mondta a féknyúzó fociisten? „Ne figyeljenek oda arra amit mondok. Egyetlen dologra figyeljenek: amit csinálok!”

Mostanában újfent epizódikus reneszánszát éli a politikai hátszelű újfasiszta embertelenség. Már a választási kampányban felkaptam a fejem a hírre: „felakasztott Dávid-csillaggal rongálták meg az ellenzék belvárosi plakátját, feljelentést tettek.” (Nálam a fejfelkapkodás már-már orvosi kompetenciába tartozó tünet. Nem tudok úgy leülni netezni a gép elé, hogy már az első hírektől kezdődően a fejem ne kezdené ütemszerűen fel-felkapdosni magamagát. Ha antiszemita gyűlöletcselekményről olvasok, egyenesen attól tartok: fejem lerepül a helyéről a nagy felkapásban.) De itt van a legfrissebb történés. A plakátátokban ázó közélet erre érzékeny részét sokkolták azok a nyíltan antiszemita, felettébb uszító falragaszok, amelyek a fővárosban jelentek meg. Az Index két újságíróját ábrázolják egy izraeli zászló előtt „Mi is a határon túlról jöttünk”, valamint “Konstans rinyálás, látens magyarellenesség, hazaárulás” – hirdeti a felirat. A plakáton alul a médiaportál logója is szerepeltetik. A budapesti gerillaplakatírozás elkövetőiről, megrendelőiről egyelőre nem szól a fáma és a rendőrség. Az Izraeli Nagykövetség a Twitteren ítélte el az akciót, amelynek tárgyán „antiszemita és Izrael-ellenes szimbólumok és inszinuációk láthatók”. Mint írták, biztosak abban, hogy a magyar hatóságok mielőbb eltávolíttatják a hirdetményeket. Nem hagyta szó nélkül a történteket az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége sem. A Twitter-oldalukon megjelentetett nyilatkozat szerint „ilyen visszataszító plakátoknak nincs helye a modern világban”. Számomra emlékezetes az a – stílusában és mondanivalójában a hitleri kristályéjszakát megelőző időket idéző – karikatúra is, amely a kormányzati sajtóban járja haláltáncát, és amely a két közszemlére kitett újságíró egyikét „provokátorként” ábrázolja. Kampós orrával, kezében egy Soros-könyvvel épp elsunnyogja a kötelező felállást a Puskás-arénában – látható a bizonyos Fábos György készítette gúnyrajzon. Mondom, FÁBOS GYÖRGY a neve a himpellérnek.

Azon kevesek közé tartozom, akik nem tudják unni azt a műhisztit és perpatvart, amit a lakájmédia rendez a Nélküled című zengemény ürügyén. Nem lehet és nem szabad unalmasnak vélni vagy minősíteni olyan történéseket, amelyek – minden nevetségességük ellenére – a jelenlegi közhangulatban inkább aggodalomra, sőt ijedelemre adhatnak okot. A politikai haszonlesőknek nincs olyan ürügy, amely túl gyatra lenne ahhoz, hogy meglovagolják. Mert a szóban forgó nótának van – akár szövegében, akár zenei stílusában – bármi köze a labdajátékhoz? A legcsekélyebb sem!  Valamely kompetens hatóság vagy hivatal kijelölte-é akár „focihimnusznak”, akár „a nemzeti összetartozás dalának”? Tudnánk róla, ha ez megtörtént volna! Akkor talán nem tévedek, ha úgy gondolom: kormányzati szinten gerjesztett, sanda szándékú zsidóellenességnek és a magyar emberek újabb összeugrasztási kísérletének vagyunk az elszenvedői.

Igen, már vártam a kérdést! „Zsidó-e vagy, köcsög?” Van válaszom. Az vagyok! Zsidó akár! De ha kell: cigány vagyok. Migráns is, mert úgy hozta a politika. Szegényebb tudok lenni a legszegényebbeknél. Vert háztartásbeli „fehérnépnek” is jelentkezem, ha azt írja elő a népsors. Hazáját szerető magyarként mindenki és minden vagyok, akit és amit jogellenesen üldöznek, bántalmaznak, szegregálnak, dehumanizálnak, kifosztanak, leköpködnek, ócsárolnak a melldöngető, fenekedő, hatalomban megágyazott aljasok és megbízottjaik. Akik vihart keltenek egy pohár biliben. Akik meghamisítják a múltat – a jövőt téve ekként élhetetlenebbé. Akik úgy tesznek, mint akik nem tudják: a háborús célú atommáglyákat is a szómágia gyújtja be.

Várom már: mikor s miként védi meg –  mint szóban ígérte – a hortikultúrára kevésbé, ám a Horthy-kultuszra annál inkább fogékony uralkodó elit az állam polgárait. Várom a politikai kultúra jogaiba való visszaállítását. Várom, hogy bármelyik magyar családban akkor és annyiszor kaphassanak máglyarakást a gyerekek, amikor és ahányszor kedvük és kiflicsücskük van hozzá. Várom hogy Dragomán György Máglya című regénye minden még létező közkönyvtárból kikölcsönözhető legyen. Várom az elveikért máglyahalált haltak feltámadását. Várom hogy máglyatűz helyett örökmécsesek, őrtüzek és a Kossuth térről kiebrudalt (és egy kutyafuttató mellett felállított) Forradalom lángja világítsák bé tiborczos éjjelünket. 

Az én házam az én várom.

Pandula Dezső

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.