Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Megindult a változás

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Éger István megbukott. Noha sokak szerint nem volt meglepetés a leváltása, mégis érdemes ezt örömhírként kezelni, hiszen az Orvosi Kamarát 16 évig vezető Éger nevetségessé és értelmetlenné tettet a kamara működését, valamint úgy működött, mint egy hatalomtól megrészegült uralkodó, aki megpróbál mindenkit elhallgattatni, aki ellene fel mer szólalni. Ez a leírás ismerős lehet, hiszen a nemrégiben felfelé bukó Handó is hasonló módszerekkel vezette a rábízott OBH-t, azonban ő elegendő kapcsolattal rendelkezett ahhoz, hogy megmentsék, amikor az OBT tagjai a Parlamenthez fordultak a folyamatos, törvénysértés-gyanús esetek elkövetését követően. Handó megúszta a megszégyenülést – sőt, olyan búcsúztatót kapott, mintha legalábbis egy nemzeti hős köszönt volna le, nem pedig egy diktatórikus módszerekkel operáló fideszes káder – azonban Égernek már nem volt ekkora szerencséje.

Kincses Gyulát választották a Magyar Orvosi Kamara elnökének – erről döntöttek szombat délelőtt a MOK tagjainak országos küldöttei. Kincses a 16 éve elnöklő Éger Istvánt váltja az orvoskamara élén. Kincses Gyula 202 szavazatot, Éger István 120-at kapott – értesült a 24.hu.

Éger pályafutását folyamatos botrányok kísérték, hiszen megpróbált jó káderként, egyszersmind az orvosok számára is  elfogadható személyként mutatkozni. A két oldal közötti lavírozás 16 évig – ugyan botrányokkal tarkítottan, de – végrehajtható volt. Az újságok hasábjain úgy tűnhetett, mintha az orvosokkal lenne és támadná a kormányt annak döntései miatt, de ha az ember megnézi, hogy a szavaknak volt-e valós tartalma, máris más kép rajzolódik ki a szemünk előtt. Éger nem véletlenül volt képes 16 évig egy kormányváltást követően is a pozíciójában maradni. Megalkudott a hatalommal, az orvosok és ez által a betegek érdekeivel szemben.

Azonban ne gondoljuk azt, hogy ne lennének Éger leváltásának napján boldogtalan orvosok a kamarában, ez közel sem ennyire egyszerű. A MOK elnöke ugyanis lényegében semmit nem tett azért, hogy a hálapénz intézménye visszaszoruljon, amiért cserébe – vélhetően – eddig megkapta az elegendő számú szavazatot a tisztújítások alkalmával. Volt elég orvosbáró ahhoz a MOK tagságában, hogy Éger irányába dőljön el a szavazás. Ne gondoljuk ugyanis azt, hogy attól, hogy valaki orvos, még jó ember is. Sokaknak az is csak egy szakma, amit el kell végezni. Orvosok százaiból – csak idehaza – hiányzik az emberség, az ami jó esetbe egy valódi orvos elengedhetetlen tulajdonsága. Na nem mondom persze, hogy csak Magyarországon létezik ez a mentalitás – noha a hálapénz intézménye elég egyedi – mégis a példa egyre inkább azt mutatja, hogy ha nem is vagyunk egyedül ezzel a problémával, az olyan ország sem gyakori, ahol a betegek lassan már azért imádkozhatnak, hogy egy olyan orvost fogjanak ki, akit valóban érdekel az állapotuk és nem csak a lehetséges pénzt látja bennük.

De visszatérve Éger személyéhez, lássuk az őt övező botrányokat:

  • Kunetz Zsombor orvos  meg akarta tudni, hogy milyen jutttatásokat kap a Magyar Orvosi Kamara elnöke és elnöksége, illetve miként használja fel a MOK a tagdíjakat és egyéb bevételeket. Az eredmény? Megrovás.
  • Közérdekű adat eltitkolása miatt nyomoz a Fővárosi VI-VII. Kerületi Ügyészség a Magyar Orvosi Kamara ellen.
  • A Magyar Orvosi Kamara a tagok nagy örömére egy önálló, minőségében eléggé megosztó nyomtatott újságot is fenntart. Az Orvosok Lapja – évi több mint 100 millió forintba kerül – tulajdonképpen a Kamara vezetésének szócsöve, olyan cikkek nem nagyon jelenhetnek meg benne, amelyek kritizálnák a vezetés gazdasági manővereit vagy éppen szakmai-politikai húzásait. – Kunetz Zsombor

De volt itt még ingatlanmutyi és visszaélések sora is egyaránt, ezekért valahogy mégsem vonta őt soha felelősségre senki. Hogy ennek mi lehet az oka? Természetesen közrejátszik ebben az, hogy Éger jó káderként tulajdonképpen sorozatosan elgáncsolta a MOK tagjainak sztrájktörekvéseit. Képes volt érvényesíteni akaratát, amellyel elérte, hogy noha egyes esetekben kikerültek elítélő közlemények az EMMI-vel szemben, mégsem alakult ki közvetlen konfrontáció a minisztérium és az orvostársadalom között. A 16 év leginkább ennek köszönhető, nem pedig annak, hogy a MOK egykori vezére olyan nagyszerű munkát végzett volna, kiállva az orvosok érdekeiért. Kunetz Zsombor – oxikológus szakorvos, aki szembe mert szállni Éger túlhatalmával – következőképpen írta le a MOK működését:

az Orvosi Kamara működése és gazdálkodása valószínűleg oly mértékben szabálytalan, oly sok helyen törvénysértő, hogy kellő zsarolási potenciált nyújt a kormány számára Éger István személye maga. Amennyiben ugyanis Éger túl messzire menne és túl komoly kihívással állítaná szembe a nagypolitikát, úgy ő maga és néhány társa elképzelhető, hogy hirtelen egy nyomozással nézne szembe.

Nos, a tegnapi nappal Éger véglelg elvesztette hatalmát, ezzel pedig a kormány is kénytelen volt megválni egykori káderétől. Hogy ezt követően Éger kénytelen lesz-e felelni az esetlegesen napvilágot látó visszaélések miatt, vagy sem, az vélhetően megint csak Orbán Viktor döntése lesz Polt Péteren keresztül. Ha akarják, megvédik a személyét és lehetetlenné teszik az ellene indított nyomozást, azonban ha azt szeretnék, hogy megbűnhődjön, úgy akár egy bírósági tárgyalás elébe is nézhet. Amennyiben előbbi lesz igaz, úgy akár Kásler helyére is bekerülhet, úgyis egyre komolyabb a mozgolódás miniszteri szinteken.

Addig is azonban lássuk, hogyan reagált Éger leváltására a MOK.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.