December 5,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Itt már nem kell a múlttal riogatni, hiszen a múltat éljük ma újra

A nemlétező cenzúra ismét felütötte fejét Orbán uralkodásának 10. évében. A mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk sorok felböfögője nem bírta türtőztetni magát és több olyan illetőt is eltávolítatott a közszférából, akiknek a mondandója nem volt megfelelő a hatalom számára. A Tanú c. filmet ma már úgy lehetne leforgatni Magyarországon, hogy sem színészekre, sem díszletekre, de talán még rendezőre sem lenne szükség hozzá. Elegendő lenne az, ha egy kamerás egy találomra kiválasztott állami intézménybe besétálna és ott elkezdene forgatni. Persze lehet, hogy már az első percben kivágnák onnan, természetesen a mértéktelen sajtószabadság nevében, de ha esetleg sikerülne bent maradnia, úgy szemtanúja lehetne annak, hogy Bacsó Péter 1969-es filmje ma a valóságot jelenti. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy a filmben bemutatott világ a maihoz képest talán még szebb és szabadabb képet fest le, ugyanis az, ami ma folyik ebben az országban, Európa pöcegödrévé teszi Magyarországot.

Az MTVA vezetése november végével rövid úton visszarendelte Bajnok Artúr brüsszeli tudósítót.

Ez persze önmagában még nem lenne fontos hír, hiszen történnek áthelyezések és kirúgások minden cégnél, ebben az MTI sem különbözik más vállalatoktól. Azonban ha megnézzük azt, hogy Bajnok Artúr nem az első, de még csak nem is a második brüsszeli tudósító volt az elmúlt években, akit szinte azonnali hatállyal menesztettek, akkor már elkezdhetünk gyanakodni, hogy itt valami nincs rendben.

A korábbi MTI romjain működő hírgyárban azonban már sok mindent láttak. A brüsszeli tudósítói poszt valósággal eszi az újságírókat, Bajnok Artúr rövid idő alatt már a harmadik, aki nem felelt meg a rezsimnek. Emlékezetes például, hogy három éve a 35 éves MTI-s múlttal rendelkező Kárpáti Jánost hívták haza és bocsájtották el, miután egy sajtóértekezleten előre nem egyeztetett, lényegi kérdést mert intézni Orbán Viktor miniszterelnökhöz. Forrásaink azt is tudni vélik, hogy az egész külföldi tudósítói hálózatot „átvilágítják”. – Népszava

Persze azt eddig is tudhattuk, de legalábbis sejthettük, hogy az MTI körülbelül annyira független, mint az MTVA intézményei. Az egykor fontos és neves hírszolgáltató ma már nem több, mint a propagandamédia egyik felülete, amelyet a hatalom kézzel vezérel. A korábbi függetlenségnek ma már nyomára sem lehet bukkanni, hiszen az Orbán-terv részeként a sajtó ezen szeglete is a a hatalom kezébe kellett, hogy kerüljön. Mi lenne ugyanis, ha az MTI valóban független hírszolgáltatásként működne az orbáni Magyarországon? Abban az esetben az emberek tájékozódhatnának olyan dolgokról is, amelyekről egyébként csak a független és ellenzéki média tudósít. Szembesülhetnének azzal a Fidesz-hívők is, hogy a propagandamédia által létrehozott párhuzamos valóságon kívül létezik egy való világ is. Egy világ, ahol emberek halnak meg, a kormány nemtörődömségének következtében.

Orbán nem engedheti meg magának, hogy a köztévé mellett az ország egyetlen hírszolgáltatója ne az ő parancsainak engedelmeskedjen, ezért hát már nem is annyira titokban regulázza meg azokat, akik ellen mernek állni a kiadott parancsnak. Ma az MTI egyetlen fontos pozíciójában sem lehet hibázni, ami lényegében azt jelenti, hogy a párt megkérdezése nélkül nem lehet semmi olyat közölni, ami kérdéseket vethet fel a kormány politikájával kapcsolatban. A kommunista időkhöz hasonlóan a szerkesztők már pontosan tisztában vannak azzal, hogy miből lehet hír az MTI-nél és miből nem. Pontosan tudják azt is, hogy kiszolgálóivá váltak ők a rendszernek, ami – mint a példa mutatja – a legtöbbjük szerint elfogadható.

Ez annak ellenére is igaz, hogy menesztések persze történnek, mégsem számolhatunk be felmondási hullámról, esetleg sztrájkról. A hatalom számára nem tökéletes egyének idővel kikopnak az MTI irodáiból, hogy helyüket a tökéletes káderek vegyék át, akik szinte instrukciók nélkül is képesek már a hatalom számára megfelelő döntéseket hozni. Az ilyen emberek Orbán álmai, nem véletlenül. De hogy pontosan hogy is néz ki ez belülről, azt a Népszava szépen összeszedte:

A háza táján uralkodó állapotokra jellemző, hogy a külpolitikai szerkesztők tavasztól nem foglalkozhatnak a külföldi sajtóban megjelenő, magyar vonatkozású, a kormányra nézve negatív cikkekkel. Egy föléjük helyezett szerkesztő néhány hete letiltotta az Amnesty Internanional és a Human Rights Watch nevű nemzetközi jogvédő szervezetek közleményeinek ismertetését. Úgy tudjuk, a magyar kormánytagok, különösen Orbán Viktor nevét tartalmazó anyagok órákig várnak – feltehetően külső – jóváhagyásra. Egyes cikkek egyáltalán nem érkeznek vissza, mások már eleve a hivatalos reakcióval kezdődnek. A történetét 1880-ig visszavezető Magyar Távirati Irodában ilyesmire még  a rendszerváltás előtti években ott dolgozók sem emlékeznek. 

Itt tartunk ma kérem szépen. A 2010-es Orbán által valódi rendszerváltásnak nevezett évtől kezdve megindultunk a lejtőn, egy olyan lejtőn, amelynek a végét egyelőre talán senki sem látja. A kádári-időket már elértük, sőt, talán már túl is haladtunk azokon. A cenzúra aranykorát éli, nem csak kormányzati szinten. Elég csak megemlíteni azt, hogy a siófoki kórházból előbb az orvosigazgatót rúgták ki amiatt, mert el mert indulni függetlenként a fideszes jelöltekkel szemben az októberi választásokon. De még ez sem volt elég, egy ápolónő ugyanis véleményt mert megfogalmazni az egyik fideszes képviselő kapcsán, aminek hatására őt is egyszerűen kirúgták. Még csak nem is titkolták, hogy mi volt a menesztés oka.

Ma már úgy tűnik, hogy egy Facebook komment is elegendő ahhoz, hogy valamelyik kormánypárti surmó kirúgassa az embert. Ilyen világban élünk ma, 2019 telén, amikor is Orbán Viktor demokráciáról, szólás- és sajtószabadságról hadovál. A kommunista időket megidéző korban élünk, ahol a kormány ugyan a kommunizmus visszatértével riogat – az ellenzék által persze – de ők maguk azok, akik egy olyan környezetet hoztak létre, amely igencsak hasonló ahhoz, ami évtizedekkel ezelőtt, a Szovjetunió idején létezett. Ezúttal azonban nem idegen erők szabadították ránk a mi kedves vezetőnket, hanem a magyar emberek választották meg uralkodójukat, aki ténylegesen is uralkodik, nem pedig közszolgaként látja el fealdatait.

Hogy ez a pofátlan, már nem csak a kommunista, de a náci időket is megidéző viselkedés – listázás, xenofóbia, a melegek elleni gyűlölet szítása – vajon meddig tűrhető, az egy érdekes kérdés. Mert az a bizonyos húr már régen feszül és egyszer el fog szakadni. Egyszer túl sok lesz és eljutunk oda, hogy az embereknek elegük lesz ebből a keresztény nemzeti diktatúrából. Elég ha csak egyetlen döntés is túlmegy azon a szemmel nem látható határon és máris borul minden. Ez már csak idő kérdése. A 2022-es választások még messze vannak, azonban ha őszintén kellene válaszolnom arra, hogy szerintem Orbán és kompániája kihúzza-e addig, nem biztos, hogy igennel tudnék válaszolni. A NER egyszerűen már nincs tisztában a saját határaival, azokon túllépve folyamatosan hergeli az embereket, ami előbb utóbb végzetesnek fog bizonyulni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.