VENDÉG

Fekete-tengeri román földgáz: Illúziók nélkül

A Szalonnázó előfizetői rendszeresen olvashatják állandó szerzőnk írásait. Kivételesen most itt publikáljuk a cikkét, amely igen világosan rámutat a csodafegyverként beharangozott román földgázimport és a magyar kormány hozzáértésének összefüggéseire (szerk.).

A világ legnagyobb olajipari vállalata, az ExxonMobil bejelentette, hogy eladja a kutatási és kitermelési jogait a Fekete-tenger romániai szektorában. A bejelentés váratlan volt, mert a tevékenységi jogosultság (koncessziós) területén már kutatófúrás igazolta, hogy van ipari kitermelésre elegendő mennyiségű földgáz; igaz azonban, hogy a mennyiséget illetően jelenleg meglehetősen bizonytalan információ van csak. Az ExxonMobil kivonulásának azonban nem az az oka, amiért nagyvállalatok egyelőre be sem akarnak menni a román vizekre dolgozni. A tartózkodó magatartás oka elsősorban nem technikai, hanem a román jogi és elvonási környezetben keresendő (kedvezőtlen adózási feltételek, pénzügyi leírási feltételek, működés jogi kereteinek pontatlansága, kötelező gázátadási kvóta, a gázár állami szabályozása, stb.). Az történt egyszerűen, hogy az amerikai óriáscég központjában paradigma- és stratégiaváltás történt; az összes európai kutatási-termelési érdekeltségét a vállalat eladja (a holland groningeni gázmezőbeni érdekeltségtől eltekintve, ami 2022-ben úgyis kifut), és a világ más tájain néz új termelési lehetőségek után. A vállalat texasi menedzsmentje – sajnos a legtöbb olajipari vállathoz hasonlóan – a fosszilis energiahordozók kitermelésének növelését helyezi még mindig a középpontba akkor, amikor már a világnak a fosszilis energiahordozók fokozatos és következetes kiváltásán kellene dolgoznia a klímaváltozás lassítása érdekében.

A Fekete-tenger román szektorában megtalált földgázlelőhelyek – európai viszonylatban – nem jelentéktelenek. A Romániához tartozó parti vizek területén az aljzatban – becslés szerint – hozzávetőlegesen 200 milliárd m³ földgáz lehet, ami a kontinentális Európában jelentős mennyiségnek számít. A román gázellátás szempontjából viszont a tengeri készletek egyelőre lényegében csak tartalékot jelentenek, mert az országban felhasznált földgáz 90%-a jelenleg is a szárazföldi régi mezőkből származik (a kiegészítő 10% az orosz import). A közép-európai országok – amennyiben a kitermelés valamikor megvalósul – elvben potenciális vásárlói lehetnek a román földgáznak, ill. egy részének. A magyar kormány külügyi és külgazdasági minisztere határozott szándékot nyilvánított ki fekete-tengeri földgáz vásárlására, indoklása szerint az orosz energiahordozóktól való függőség jelentős csökkentése érdekében. A jövőbeni kereskedelmi szándék és a kitermelés jelenlegi állapota között azonban nagyon jelentős időbeli távolság van, ami egyelőre inkább növekedni, mint csökkenni látszik.

A Fekete tenger román szektor: kutatási területek helyzete és az operátor vállalatok. A korábbi Sterling ma Black Sea Oil & Gas (Forrás: blackseanews.net)

A romániai tengeri (nemzetközi szóhasználatban: offshore) szénhidrogénkutatások a sekélyvízi zónában kezdődtek meg 1979-ben, ekkor fedezték fel a mára már gyakorlatilag életciklusának végén járó Lebada olaj- és gázmezőt. 1995-ben, majd 2007-ben a Midia nevű koncessziós blokkban két kisebb mezőt (Doina és Ana lelőhelyek) találtak, amelyeket összesen öt fúrás tárt fel. A felhalmozódások független elemzők által becsült kitermelhető készlete 4,3 milliárd m³. (A különféle román hivatalos és félhivatalos források viszont 9,5 milliárd körüli mennyiségről tesznek említést, az operátor vállalat pedig még nagyvonalúbb: 2017-ben már 10-20 milliárd m³ földgázról beszélt, ami bizonyosan nem az iparilag kitermelhető mennyiség. Természetesen nem a gázkészlet nőtt, hanem a vállalati PR lett magabiztosabb, mert akkor kellett elfogadtatni az államot képviselő hatósággal a fejlesztés tervét, ennek jóváhagyása viszont a projekt jövőbeli jövedelmezőségére volt hatással). A terv szerint két mezőt csővezeték köt majd össze, végül az Ana mezőből 130 km hoszú vezetékkel juttatják a gázt a partra és a hazai szállítási rendszerbe. Egyelőre azonban a termeléshez szükséges infrastruktúra tervezése történt csak meg és az építés kezdeti fázisban van, várhatóan 2021-ben (!) kezdődik a kitermelés. A fejlesztés most becsült költsége 400 millió dollár.

Jelentős esemény volt a romániai tengeri földgázkutatásban, hogy a mélyvízi (100-1000 m) övezetben egy 7500 km² kiterjedésű,  Neptun Mély nevű projekt-területen kutatási és kitermelési jogot (licenszet) szerzett 2008-ban fele-fele arányban megosztva az OMV Petrom (az osztrák vállalat a román vállalat felét vásárolta fel korábban, erre utal a név) és az amerikai ExxonMobil.  A román állam 2045-ig engedélyezte a bányászattal összeüggő tevékenységet a területen. Az amerikai óriásvállalat igazán professzionális szereplő műszaki és technológiai hozzáértés, szervezés, továbbá kutatási kockázatkezelés tekintetében az offshore területeken is. A texasi cég vezette a műszaki és geológiai-geofizikai, mélyfúrási tevékenységet, gondoskodott a működés költségeinek ütemezett biztosításáról, ugyanakkor felelős volt a román állam felé a koncesszióval összefüggően fennálló összes felősség és kötelezettségek teljesítéséért. (A tevékenységet irányító vállalatot nevezik az iparágban a projekt operátorának; első látásra nyomasztó felelősség terheli, azonban valójában az irányítás nála van és ezt a profi vállalatok jól kitalált megoldások mentén saját hasznukra tudják fordítani).

A nagyon alapos, korszerű geofizikai előkutatás után 2012-ben az első romániai mélyvízi kutatófúrás, a Domino-1 jelű, földgázfelhalmozódást igazolt a koncessziós területen, a parttól 170 km távolságra, 800 m vízmélységű helyen. Három évvel később újabb kutatófúrás, a Pelican-Dél-1 szintén talált a területen belül gázfelhalmozódást. 2017 végére a koncessziós területen összesen nyolc kutató- és feltárófúrást mélyített az OMVPetrom- ExxonMobil közös vállalkozás. Ezzel a román állam felé teljesítették is a szerződésben vállalt kötelező minimális kutatási munka mennyiségét. Az OMVPetrom 2019-ben hozta nyilvánosságra, hogy kutatásra összesen 2017-ig 1,5 milliárd dollárt fordított a két vállalat. Ennek a projektnek helyi jelentőségére rávilágít, hogy a román offshore szektorban az elmúlt 15 évben kutatásra összesen 2,5 millárd dollárt költöttek, további 1 milliárdot pedig a korábban megtalált (Lebada, Midia) lelőhelyek fejlesztésére.

A partnerek a Neptun Mély területen talált földgázkészletet illetően – professzionális bölcsességgel – nagyon szűkszavúak voltak. 2012 márciusában a Domino lelőhely felfedezésekor közleményben jelentették be, hogy 42 – 84 milliárd m³ gázvagyon lehet a lelőhelyen. Bár soha, sehol részletesebb adatot nem közöltek, szakmai körökbe átszivárgott értesülések szerint a tároló szerkezetben 80 milliárd m³ a lehetséges földtani vagyon, ebből 42 milliárd m³ mennyiség fúrásokkal is igazolt, bizonyított. Ez viszont azt is jelenti, hogy a lelőhely egésze fúrásokkal még nincs lehatárolva, a földgázkészletre vonatkozó adat egy része geofizikai felmérés eredményére kivetített becslés.  A Pelikan-Dél szerkezetről csak áttételes értesülések kutathatóak fel; ezek szerint itt a földtani készlet 20 milliárd m³. Mindent tekintetbe véve a Neptun Mély terület a romániai offshore eddigi legjelentősebb előfordulásait, földgáz lelőhelyeit tartalmazza. Csak óvakodni kell az elhamarkodott túlértékeléstől, mert egyelőre a felfedezés szakaszában van a gázvagyon, és műszaki és gazdasági szempontból a munka neheze most következik.

A földgázkészletek jelentésének és általában a romániai offshore szektorból származó adatoknak az értelmezéséhez szükséges rövid kitérőt tenni. A földtani gázkészlet azt jelenti, hogy mélyben levő tárolórétegekben összesen mennyi földgáz van. Ennek azonban csak egy része (kb. 70 %) termelhető ki. A lelőhelyeknek a geológiai és mérnöki adatok alapján bizonyított kitermelhető készlete az a mennyiség, ami azonnal a termelőkutakkal felszínre hozható lenne. Valószínűnek minősül az a kitermelhető gázkészlet, aminek megléte fúrásokkal igazolt, azonban valós kiterjedésének megismeréséhez további termelőkutak fúrása szükséges.  Lehetséges gázkészlet az, ami néhány fúrás indikációja és a geofizikai felmérés (továbbá a mérnöki józan ész) alapján okkal feltételezhető, ám mennyisége elég nagy bizonytalansággal terhelt. Általánosságban igaz, hogy a szénhidrogéniparban napvilágra kerülő készletadatok első látásra nagyon különfélék és egyazon helyre vonatkozóan is eltérőek lehetnek, aminek egyik lehetséges oka éppen a pontatlan minősítés. (Természetesen lehet más, szubjektív ok is bőven, azonban ennek kiszűrése a tőzsdén jegyzett vállalatok esetében egyszerű.) Mindenesetre a fenti kitérő talán rávilágít arra a különbségre, ami alapján megkülönböztethető az egyidejű adatok között, hogy melyik az igaz és melyik a valódi.

Az ExxonMobil váratlan „kiszállása”, részesedésének – iparági szóhasználattal – divesztíciója meglepetést keltett és megkezdődtek a találgatások, hogy ki veheti meg a projektben felszabaduló 50 % tulajdonrészt. Az amerikai cég 700-750  millió dollárt költött eddig itt a kutatásra, a részesedésének értékét most 250 millióra becsülik (a két érték közötti eltérés okát itt felesleges lenne részletezni. Egyes értesülések szerint az OMVPetrom veszi meg majd az ExxonMobil részesedését vagy annak egy részét, más információk szerint a Black Sea Oil & Gas (magán befektetői csoport, a Midia projekt operátora) is érdeklődik. Román gazdasági hírportál tudni véli, hogy a román gázipari vállalat is a kérők sorában lehet 15-20 % részesedés megvásárlása erejéig. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a Romgáznak a kis résztulajdonért és a jövőbeni ambiciózus fejlesztési terhekből ráeső részt vállalva 700-900 millió dollárt kellene fordítani az ügyletre. Kívülről szemlélve azonban az a probléma a hírbe hozott vállalatokkal, hogy offshore-on szerzett tapasztalat, felkészültség és technológiai hozzáértés hiányában – udvariasan fogalmazva – egyik sem a legélesebb kés a fiókban. Tengeri kitermelésben nagy tapasztalattal rendelkező, az élenjáró technológiák birtokában levő erős vállalat lehet csak garancia a projekt folytatására és a kitermelés megvalósítására.  Jelenleg – még nem is minden geológiai és mérnöki adat birtokában – legalább 3 milliárd dollárra becsülik az elengedhetetlen műszaki és technológiai létesítményekhez szükséges ráfordítást.

A legnagyobb probléma a kitermelés tekintetében azonban maga a román állam koncessziós politikája. A tengeri kutatásra és termelésre vonatkozó törvény eleve olyan pozicióból kezelte a befeketői vállalkozásokat, mintha Románia gázipari középhatalom lenne. Az elvonási- ill. adózási rendszer, az eszközök pénzügyi leírása, a működés jogi keretei egyáltalán nem voltak és ma sem befektetőbarátok éppen egy olyan iparágban, ahol a nagy kockázatú, óriási költségeket igénylő, hosszútávú projektek vannak.  A parlament legújabb, sürgősséggel tárgyalt törvénymódosítása néhány enyhítést ugyan tartalmaz, azonban ezek önmagukban nem elégségesek a befektői bizalom növelésére. A romániai belpolitikai csatározások során a legutóbbi hónapokig a mindenkori kormány a lakossági gázár szabályozását összekötötte a majdani tengeri kitermelésből származó gáz kötelezően alacsonyabb áron átadott mennyiségével, ami azt eredményezi, hogy az offshore területi befektetések megtérülése kérdéses, vagy túl hosszú idő lenne. De ez csak az egyik, a belpolitikai vetülete a kitermeléssel kapcsolatos, kevéssé átgondolt szabályozási rendszernek.

A Fekete-tenger aljzatából jövőben felszínre hozható gáz mennyisége ugyan számottevő, de teljes megvalósulása esetén is aligha okoz változást az európai gázkereskedelemben. A  kitermelés megvalósítása technológiailag felkészült operátor híján, és a jelenlegi szabályozó környezetben ma még a penge élén inog. A már ismert helyi tapasztalat (Midia projekt) alapján nagy valószínűséggel állítható, hogy még sok év múlva kezdődhet meg az offshore földgáz kereskedelmi  kitermelése a Neptun Mély területről.  A gázexporthoz meg kellene építeni az EU által szorgalmazott Bulgária-Romania-Magyarország-Ausztria vezetékhálózatot, aminek a megépítésében való 2,1 milliárd dolláros romániai befektetést éppen idén márciusban utasította el a román Transgaz igazgatósága. Reálisan azzal is kell számolni, hogy mire a kitermelés a tengeren megkezdődik, addigra a szárazföldi gázmezők hozama bizonyosan jelentősen lecsökken már, és a hazai igényt a tengeri termelésből lesz szükséges kiegészíteni vagy éppen fedezni, bizonytalan lesz tehát az exportálható nyersanyag mennyisége.

Kockázat nélkül állítható, hogy pl. Magyarország gázimportjában valószínűleg nem lesz szerepe a Fekete-tengeri földgáznak. A kormányzati érvelés szerint ez a gáz csökkent(het)i az orosz importfüggőséget, azonban időben annyira távol van Fekete-tengeri kitermelés, hogy egyelőre elvben is aligha érdemes latolgatni a lehetőséget.

Az eneriahordozó-import függőséggel kapcsolatban azonban érdemes eltöprengeni azon, hogy ez a függőség (kitettség) nem teljesen egyoldalú, főleg akkor nem, ha az Európai Unió tagja az adott ország, és legalább alapelveiben összehangolt uniós energiahordozó-kereskedelmi stratégia mentén tárgyal Oroszországgal. Részleteiben az országok ugyan bizonyosan többé-kevésbé eltérő megállapodásokat köthetnének, ám az összehangoltság lényeges. Ilyen módon Oroszország olyan gazdasági-politikai nagy térséggel kénytelen alkudozni, ahol földgázkivitelének 39 %-át vásárolják meg. Oroszország pedig ugyanúgy gazdaságilag van lényegében függőségben ezzel a térséggel, hiszen az olaj és gázszektora saját GDP-jének 16 %-át, a szövetségi költségvetés bevételeinek 52 %-át, az összes export 70 %-át termeli ki. Óriási gázkészleteinek piacrajuttatásához szükséges csővezetékek pedig egyelőre csak Európa felé vannak.

Spectator

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább