Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Hamis a baba

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ki ne ismerné a fenti című magyar akcióvígjátékot, a híres-nagy nyomozó, Ötvös Csöpi főszereplésével készült sorozat egyik darabját?!… Nos, a nyomozók a való életben sem tétlenkedhetnek. Az ellenzéki pártkasszák vegzálásán kívül is akad dolguk épp elég. 

A minap derült ki például, hogy fél éve nyomoznak már egy ügyben, melynek lényegét az adja, hogy egy győri múzeum éremgyűjteményének valamikor lába kelt. Pikantériaként tálalja a sajtó, hogy az ellopottakat behelyettesítették az eredetiekre megszólalásig hasonló hamisakra. Mivel az érmek meglehetősen ritkán szólalnak meg, a turpisság csak később derült ki. Így hónapokig hamis gyűjteményt állíthatott ki a múzeum. A nemzeti nyomozók különösen nagy értékre elkövetett lopás gyanújának bűntette miatt – ismeretlen tettes ellen – nyomoznak. Az oknyomozást gyakorlatilag lezárhatták, minekutána kiderült, hogy a tárlat több darabja külföldi aukciókon tűnt fel, ahol horribilis árakon várták hogy az árverési kalapács lesújtson. A nyereségvágy, mint motiváció, nyilvánvaló. Új kriminalisztikai jelenségbe ütköztünk (illő tisztelet kéretik): a numizmatematikába.

A részleteket még homály fedi, nem tudni, ki(k), mikor kreatívkodtak a tárlókban. A múzeumigazgató nem nyilatkozik – a nyomozás érdekei mindenekfelett! Az érmek értékét nem az adta, hogy aranyból készültek, hanem a régiségük, a történelmi jelentőségük.

Kezdhetünk aggódni! A dollár hegemóniáját negligálni tervező kínai és orosz kormányok nemzetközi kriptovaluta kidolgozásán fáradoznak. Az egyben euro- és libraellenes (ez a Facebook-féle tervezett kriptopénz) új pénznem mellett lelkesedni nem szűnő Matolcsyt elnézvén, én sürgősen megvizsgáltatnám a MNB aranyrúd-készletét is. Ugyanis nem mind arany, ami kénylik. A kínai sufnikban nagyüzemben gyártják a hamis érmeket és érméket. A „történelmi relikviák” az előbbi, az érvényes  fizetőeszközök az utóbbi kategóriába tartoznak. (Leginkább a kéteurósokra érdemes odafigyelnünk.) A köztudatban a törvényes fizetőeszköznek minősülő „érme” és az annak nem minősülő „érem” elnevezés általában összemosódik, annak ellenére, hogy eltérő a szerepük – és ez adott is okot patáliára

Vajon a Habony Árpádnak kikölcsönzött festmények eredetiek-é még? Gyötör a kíváncsiság: hogyan alakult a Fidesz ifjúsági tagozatának volt elnökének, Veress Áronnak a további sorsa? Őt a párt kizárta soraiból, miután a rendőrök 30 ezer eurónyi hamis bankjegyet találtak nála. Remélem, megtalálta a számításait a politikán kívül is. Hoppál Péter karrierjének ívelése töretlen, amióta hamis küldöttként vett részt a Fidesz 2006. május 20-i kongresszusán. Keszthelyi János névtáblával a mellén tapsolt és szavazott is a jeles eseményen. Tekintve a tényt, hogy Hopp(ál)mester csupán 2006. november 13-án lett a Fidesz tagja, a kongresszuson nem igazán vehetett volna részt, szavazásba pedig semmiképpen nem bocsátkozhatott volna. Más néven (másvalaki nevében?) meg pláné nem. Bitvai Nándort, a XV. kerület volt fideszes alpolgármesterét magánokirat-hamisításban mondta ki bűnösnek a bíróság, amely bizonyítottnak látta, hogy nevezett hamis okiratok felhasználásával 12 alkalommal vett fel pénzt az általa elnökölt egyesület számlájáról. Arra már csak legyinteni tudok, hány alkalommal állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a kormánypárt által pénzelt szennymédia „hamis színben” tüntette fel a valóságot. Hát még szép hogy ezt tették, miután maga a Kedves Vezető nyilatkozta a következőket:

akkor járunk el helyesen, ha a saját észjárásunknak megfelelően, a magunk akarata szerint a valóságot is képesek vagyunk hajlítani.

Nix komment.

Ha filozófus lennék, mélyen elgondolkodnék azon: ha az éremnek két oldala van, mi van akkor, ha csak az egyik oldalát lopják el?…  A „jut is, marad is” ősmagyar elvének átemelése a magasabb filozófia szintjére vajh’ hogyan hatna a tömeg, a gravitáció és a téridő típusú történelem valamint a kreatív társadalomipar alakulására?… Ám új szuperparadigmák felállítása helyett egyelőre amiatt nyugtalankodom, hogy mi lesz, amikor mindenki számára egyértelművé válik: a kormány hamis hírek millióival bombázta-lőtte a lakosságot regnálásának reggele óta. Óriásplakátokkal torlaszolta el a gondolkodás útjait, színtereit. Őrjöngő migránsok. Rezsicsök. Álpénzek, álságos állítások, új álnokok és megújult huncutok. Hamisgulyás-retorika – vagy ha úgy tetszik: hamis a blabla. Botfülű dalnokok. Fals „politikai termékek”. Álkeresztény képmutatás. Csalóka érdemek. Kukabőrös nemesek. Talmigyanús hírességek. „Magyargyűlölő” színmagyarok. Vérre szomjazó ellenség belül és kívül. Mesterkélt terrorvádakon alapuló ítéletek. Gátlástalan múlt- és jelenhamisítás. Hamukázás a köbön. (Mellébeszélésre gondolok, nem a fehér hamuka /Berteroa incana/ virágjára). A dáko-román kontinuitáselmélet szintjét alulmúló nemzeteredet-megtévesztések. Ebben a hazában, feleim, nem csak a kutya hamis… 

A valamikor kincses országban még a szemétnek is kilopják a szemét is. A hamm-bekaplak mentalitás az uralkodó. Pompompompásan élünk… – emelem kalapompompom pártunk és kormányunk előtt! Ha majd padlót fogunk nemsokára, az sem egy hajópadló lesz…A hajók ugyanis legalább visznek valahová. 

Persze vannak, akik napok alatt lebuknak. Így járt legutóbb az ország Norbija is – bár ettől még a Föld forog tovább. A konzervatívként is közszereplő Fitneszpápa a liberális nevelési elvek ellen papolt a minap, merthogy szerinte a szülők a gyereküket szoros gyeplőn kell tartsák, ha a libernyák mételytől (és ami szerinte velejár: szabad szellemű iskola, kábszerek, prostítúció) meg akarja kímélni. Mondja ezt olyasvalaki, akinek a feleségét – ha véletlenül rossz helyen bóklászok – többnyire falatnyi fürdőruhákba burkoltan tárja elém a net, a sikítófrászt hozva rám. Ám most maga a Zsírégető fürdött be. Vizet prédikál, de bort iszik. A netes megosztásokban ugyanis hirtelen szárnyalni kezdtek a nyilván keresztény erkölcsiségben nevelt kislányának az Instagramon korábban közzétett, akkoriban bárki által látható és megosztható, a világ különböző tájain készült, szexinek minősíthető fotói. A webhelyen a 15 éves Schobert Lara 154 ezres rajongótáborral büszkélkedhetett. A fanek többségükben régóta követhették a már kiskorúként is merész öltözködési hiányosságokat és rutinos modelleket megszégyenítő pózokat tanúsító gyereklány testi fejlődését. Az Instagram azonban nem oly rég váratlanul letiltotta a profilt, a Shobert család legnagyobb megdöbbenésére. Ezen intézkedése mögött feltehetőleg a kiskorúakat védő szigorúbb eljárásrendjük állhatott. A képek azóta ott elérhetetlenek, ám az Internet sötét bugyrai és más webhelyek megőrizték és föl-földobják sokukat. Ezek után érdeklődéssel várom, a leginkább magát égető Norbi mikor updateolja fideszkonform nézeteit.  

A rendőrség a győri múzeum fake coins gyűjteményét már lefoglalta. Könnyű dolguk volt: a hamis érmek kiszűrése a legegyszerűbb: csak a csengésüket kell figyelni. Az országló hamisságok többségének leleplezése nehezebben megy, talán ezért is várat még magára.

Akinek folyton cseng a füle – csing-ling-ling, fülcsengő – ne is próbálkozzon.

Pandula Dezső

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.