December 6,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Dózsagyörgyné

Dózsagyörgyné szerint a mi kis országunkban egészen egyszerűen agyilag zoknik az emberek. Konkrétan a büdös szagú hatalomra gondolt. Még hagyjuk, mit mondott erre Ferenc bácsi. Ismeri Dózsagyörgynét, tudja, az elegáns cuccos nő hajlamos elveszíteni a fejét, ha nem fogja össze hajpánt vagy sapka.

Régen találkoztak. Valamikor egymás mellett laktak a soron: ott, ahol a szél tanította fütyülni az embereket mosakodás közben; ott, ahol a közös sakktáblán csak feketék léptek. Ferenc bácsit már huszonkét éves korában mindenki Ferenc bácsinak hívta. Ő volt az, aki gondoskodott a soron élő családok kenyeréről. Reggel elment, azt mondta, megkeresni a kenyérre valót, este vitte is. Senki nem tudta, honnan, de mindenkinek mindennap volt kenyere az asztalon.

Ferenc bácsi aztán évekkel ezelőtt eltűnt. Nem bírt a nagy magyar demokráciával, és úgy gondolta, hogy soha többet nem akar fekete bakancsok hangjára ébredni. Elment. Messzire vitte félelme és álma. Egészen Kanadáig. Dózsagyörgynét évente meglátogatta, de már nem a soron.

Azon a napon is reggel bekopogott régi barátnőjéhez annak kis lakásába. A kávé mellett Dózsagyörgynénél már harsogott a kereskedelmi rádió, hogy hallgatni-e tetszenek-e, mer’ be kéne telefonálni nyerési eséllyel:

  • Ki a jobb magyar?
  • a. aki magyarul beszél,
  • b. aki nem beszél magyarul, de Magyarországon él,
  • c. aki külföldön született, de magyarul is beszél,
  • d. akinek a bőrszíne nem  fekete, sárga és bibircsókos.

Ferenc bácsinak kiesett a kávéskanál a kezéből, Dózsagyörgyné éppen kötötte a nyakába a kedvenc rózsás kendőjét, és nem akarta, hogy a vendége a szép kávés poharát is ledobja, gyorsan tekert egyet a rádió gombján. Azóta sem tudja, ki a legjobb magyar, csak abban biztos, hogy ő elég jó. Magyarországon született, magyarul beszél, a bőrszínével pedig gyakran a jó minőségű púder játszik. Megvilágosodás miatt.

Unokájával és Ferenc bácsival keltek útra. Visított Dózsagyörgyné unokája, amikor elvonszolta fél kilencre a fülészetre, és fél egykor már mindenki a haját tépte, mert Dózsagyörgyné unokája jobban és jobban sikított. Csak a doktor néninek nem tűnt fel az egyéves. Vagy éhes vagy bekakált, vagy egészen egyszerűen nem orvosi rendelőbe szülte az édesanyja. Vagy csak nyűgös lett a folyosó fapadján. A várakozók reménykedtek, hogy a tüncibünci, de szép nagy fekete szemed van, anyád is ilyen? bájolgástól lecsendesül. De nem.

Dózsagyörgyné szóvá tette az igazgatóságon a disznóságot, kapott újabb időpontot három hét múlva. A fehér köpenyes munkaruhás specialista úgy beszélt vele, mint a szakadt ronggyal. Mi a lószart akar, másnak is van purdéja, és nem csinál cirkuszt. Ne reklamáljon egy kis várakozásért. Időpontra menve. Tüncibünci, fekete szemű visítós unokájával meg pláne.

Ferenc bácsi csak állt, hallgatott. Nem volt mit a kezéből a földre ejteni. Miután az alvásba merült, már nem sikító unokát elvitte az édes anyukája, Dózsagyörgynével vásárolni mentek. Nagy üzletbe. Járkáltak a sorokon, nézelődtek. A biztonsági őr is járkált. Utánuk. Nézte őket. Bújócskáztak. Egy hosszú tisztítószeres sor, hopp, a végén a kukkoló. Egy kávés, kakaós meg csokoládés hosszú sor, hopp, a végén ugyanaz az egyenruhás kukkoló.

Dózsagyörgyné a harmadik hosszú sor végén kihúzta magát, megigazította kedvenc rózsás kendőjét, és azt merte kérdezni követőjétől, hogy ismerik-e egymást vagy a kitüntető figyelem női meg fekete hajú mivoltának szól. Netán. A leső sporttárs ribizli színű arccal annyit bírt kinyögni a mellette egészen vagányul álló Dózsagyörgynének meg Ferenc bácsinak, hogy vannak, akik lopnak, és a főnöke meghagyta, hogy különösen figyeljen a vannak, akik lopnak népességre. Ferenc bácsi odasúgta barátnőjének, hogy azt válaszolja a lelkes hülyének, hogy a vannak, akik lopnak népességet ne itt keresse, azok leginkább nem a bótban lopnak. Dózsagyörgyné pontosan így mondta az egyenruhás hóhérnak, csak még mielőtt otthagyta a sor végén, megpöckölte annak okos homlokát, és egy fekete pontos, nem nagyon szép k*rva anyáddal saját magára hagyta az italos sor végén. Ferenc bácsi csibészesen mosolyogott.

Hazafelé a buszon ketten álltukban, a sok diák ültében és fintora közben, elmesélte Dózsagyörgyné, hogy Ferenc bácsi valahai jó barátja, amióta a politika elég magas fokára tuszkolta magát – és portás lett egy nagyon magas rangú úrnál -, hazudik, rágalmaz. Különös érzékkel azokat bántja, akik együtt laktak vele a soron. Ferenc bácsi kapaszkodott álltában, és kibámult a busz ablakán, dúdolt valami nótát: bezzeg Kanada zamata. A sok diák ültében és fintora közben ismételgetett még valami ezek a büdös… slágert.

A kisvendéglőben, hogy megmaradjon az étvágyuk, és ne zrikálja barátnőjét, Ferenc bácsi, nem nagyon hangosan azt mondta: nem változott itt semmi, az emberség és a tolerancia úgy van szinkronban egymással, mint tevén a rózsaszín pöttyös nyakkendő a csíkos szmokinggal.

Cigány egy világ ez, Pannám! Dózsagyörgyné bólintott, és arra gondolt, hogy majd a tüncibünci, fekete szemű unokájának jobb lesz. Vagy visít egy életen át. Tovább.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.