December 5,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Elvtelenség MOB módra

Borkai Zsolt ügyében döntött a MOB ( Magyar Olimpiai Bizottság), amelynek értelmében továbbra is jár az olimpiai győzelemért járó életjáradéka. Borkai még 1988-ban, vagyis 31 évvel ezelőtt szerzett aranyérmet a szöuli olimpián lólengésben, ami ugyan valóban nagy siker, azonban kissé érthetetlen – nem csak az ő esetében -, hogy mégis miért fizeti minden magyar adófizető a havi 324 000 forintos járadékot. Borkai esetében meg pláne, hiszen egy olyan botrányba keveredett, ahol az is felmerült – talán nem alaptalanul, de a főügyészség valós vizsgálatára nem számíthatunk -, hogy akár százmilliók ellopásáért is felelős lehet, üzlettársaival egyetemben. Itt nem a szexbotrány a valami, hanem az a korrupciós vád, ami Borkaival szemben felmerült.

Az, hogy nagy keresztény létére prostituáltakkal szórakozott egy jachton, akár még a saját dolga is lehetne, ha ezt nem vélhetően közpénzből tette volna. A probléma nem a megcsalással van – a házasságtörés az ő magánügyük is lehetne -, hanem annak mikéntjével. Az erkölcsösség látszatának fenntartása mellett prostituáltakkal enyelegni egy több milliós jachton nyilván nem túl pozitív cselekedet, azonban Borkai olimpiai győzelemért járó járadékát nem emiatt, hanem minden más, az ügyben felmerült gyanú miatt kellett volna megvonni. De ilyen persze elő sem fordulhatott, hiszen a MOB a következő közleménnyel zárta le a témát.

MOB arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az elnökség véleményezte “Az olimpiai járadék erkölcstelen életmóddal történő összeférhetetlenségének megállapításáról” szóló törvényjavaslatot, amelyet előzőleg a MOB jogi bizottsága is tárgyalt. Az elnökség elfogadta és támogatta a jogi bizottság álláspontját, amely szerint a törvényjavaslat nincs megfelelően kidolgozva, annak indoklása nincs összhangban az olimpiai eszmével és az alkotmányos alapelvekkel.

“A Magyar Olimpiai Bizottság fontosnak tartja, hogy az olimpiai járadékra vonatkozó szabályozás a jövőben is objektív maradjon” – áll a tájékoztatásban.

A törvényjavaslat – mely szerint erkölcstelen életvitel esetén is megvonhatnák az életjáradékot az olimpiai bajnokoktól – nincs összhangban az olimpiai eszmével, valamint az alkotmányos alapelvekkel? A MOB mégis miről beszél? Az egy dolog, hogy alkotmányos alapelvek immár évek óta nem érvényesek Magyarországon, a Fidesz 2010-es kétharmada óta,  de hogy mégis miért ne lenne összhangban az olimpiai eszmével az, hogy ne lehessen erkölcstelen életet élni annak, aki az adófizetők pénzéből él élete végéig, igazán nem értem. Mondjuk azt sem értem, hogy miért kellene egészen élete végéig pénzjutalommal támogatni azt, aki egy versenyen sikeresen legyőzte kihívóit.

Olimpiát nyerni nyilván borzasztóan nehéz lehet, ezt senki nem vitatja, azonban, hogy emiatt valaki élete végéig annyi pénzt kapjon, mint 3 nyugdíjas összeadva, na az igencsak érdekes. Mert ugyan valóban örül az ember egy olimpiai aranynak és valóban nagy siker az a sportoló számára, azonban kissé túlbecsüli a kormány ezeket az érdemeket. De még ha egyet is ért az ember azzal, hogy ezek a sportolók életük végéig elegendő pénzt kapnak ahhoz havonta, hogy már semmi mást ne kelljen az életben tenniük, akkor is felmerül a kérdés, hogy Borkai mégis hogyan tartozhat ezen emberek sorába. Mert ugyan valóban olimpiai aranyat nyert, azonban azóta lényegében megsemmisült, nem csak politikailag de emberileg is.

Polgármesteri címéről lemondott, hiszen ez már a nemzethy pártnak is sok volt. De ez sem elég a MOB vezetésének ahhoz, hogy visszavonják a sok százezres járadékát. Akkor kérdem én, mégis mit kellene elkövetnie ahhoz egy aranyérmes sportolónak, hogy elveszítse az adófizetőktől kapott támogatását? Mert az, amit Borkai művelt, mint Győr polgármestere, több mint megbotránkoztató. Az a korrupciós botrány, amibe belekeveredett, egy demokratikus jogállamban több éves börtönt jelentene. De nem Magyarországon, ahol még az adófizetők által összeadott jutalmat is felveheti.

Ha valami, hát ez felháborító. A MOB ezzel beállt azon szervezetek sorába, amely nem ismeri az erkölcsöt és az sem érdekli, hogy mit gondolnak az emberek. Neki elvei vannak, amikért akkor is kiáll, ha már régen ideje lett volna visszavonulót fújni. Ezek után már csak egy kérdésem van, maradt még akár egyetlen olyan szervezet is ma Magyarországon, amely megtartotta becsületét?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.