December 8,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mikor lesz már végre változás?

Mint az köztudott, az egészségügyi rendszer tarthatatlan helyzete mellett az oktatási rendszer is hasonló állapotban van. Ott már többségében csak kiégett, vagy épp tanításra alkalmatlan oktatók vannak, akik már képtelenek arra, hogy egy élhető jövő lehetőségét kínálják fel a diákoknak azzal, hogy felkészítik őket a nagybetűs életre. A tanárok helyzete nem egyszerű persze, hiszen több alkalommal is sikerült már bizonyítaniuk, hogy nem állnak ki minden esetben sem a diákokért, sem más egyéb szakmák képviselőinek jogaiért, de még önmagukért és egymásért sem. Sokszor maradtak némák olyan ügyekben, melyekben ordítaniuk kellett volna. Sokszor váltak eszközeivé a hatalomnak, amit egyesek örömmel el is fogadtak. Az, hogy ma itt tart az oktatási rendszer, nem csak a kormánynak, de az ott dolgozók egy elég nagy részének is köszönhető. De ez persze nem azt jelenti, hogy minden egyes tanár hibás lenne ezért, hiszen azért akadtak olyanok is – és akadnak a mai napig – akik elsők között álnak ki a diákjaikért.

A gond azonban az, hogy ezekből az emberekből egyre kevesebb van. Akik ugyanis maradtak – az orvosokhoz és nővérekhez hasonlóan – többségében azok, akik nem épp a krémjei a szakmának. Ezek az emberek sokszor azért maradtak, mert nem igazán volt más választásuk, vagy épp teljes mértékben meg vannak elégedve a kialakult helyzettel, sőt, minden gond nélkül szavazzák meg négyévente azt a kormányt, amely folyamatosan köveket gördít eléjük. Sokan egyszerűen nem látják azt, hogy a gazdasági fejlődés ellenére a közoktatás rombolásának lehetünk szemtanúi. Pedig ha már a tanárok sem érzékelik ezt, akkor talán rossz munkahelyet választottak maguknak.

Noha még az én időmben – 10-15 évvel ezelőtt – sem volt fenékig tejfel az oktatási rendszer, azért hébe-hóba még lehetett normális tanárokkal találkozni. Olyanokkal, akiknek valóban az volt életük célja, hogy gyermekek százainak, ezreinek adjanak át olyan tudást, ami később még hasznukra lehet. De már akkor is léteztek részeges, diákokat verő testnevelő, vagy épp tanárnak és tanítónak teljességgel alkalmatlan, utasításokat kiadó, magukat angol, vagy épp történelemtanárnak hazudó férfiak és nők is. Viszont a létszám többé-kevésbé rendben volt. Az angol órát angol szakos tanár tartotta, a fizikát azonban nem egy, épp órára beeső, hullafáradt irodalom szakos tanár. Voltak persze helyettesítések, de azok nem voltak a mindennapok részei.

Ez azonban az elmúlt években igen sokat változott, hiszen olyan terhet raktak a tanárok nyakába, amit sokan már képtelenek voltak elviselni. A hihetetlen mennyiségű túlórák, az alulfizetettség, a politika megjelenése a tantermekben, és még lehetne sorolni. Egyszerűen túl nagy lett a nyomás, sokan távoztak. Ezen emberek helyére azonban egyre kevésbé találnak szakembert, ami azt jelenti, hogy a tanárhiány egyre súlyosabb. Látva a fizetések mértékét és a tanári munka megbecsültségét – azért nem véletlen, hogy a béka segge alatt van – érthető módon ma már nem választják annyian ezt a pályát az egyetemeken. A kormányzat pedig ahelyett, hogy tenne valamit a probléma megoldása érdekében, egyszerűen letagadja, hogy egyáltalán létezik a probléma. Úgy hiszi, hogy a maradék tanárokkal meg lehet oldani mindent, majd egy kicsit több túlórával, de megoldható a tanév.

Ez a taktika egyébként az egészségügyi rendszerben is. A túlórázó, sokszor magukat akár halálra is dolgozók azok, akik miatt a rendszer még nem omlott össze hivatalosan is. Az ő önfeláldozásuk következtében nem kellett még felelnie a kormánynak azért, amit a kórházakkal tett. Hogy ez helyes irány-e, vagy sem, az megítélés kérdése, én erről korábban már elmondtam a véleményemet, nem ismételném meg. A tanárokkal tehát pontosan ugyanezt teszi a kormány. Túlórák százait vállalják havonta, ezzel sokszor a saját egészségüket is kockáztatva, csak azért, mert a kormányzat képtelen beismerni, hogy a rendszer rossz. A közvélemény sokszor nem lát be a kulisszák mögé, csak azt látja, hogy a gyerekek eredményei egyre rosszabbak, a felelősséget pedig sokszor a tanárok nyakába varrják. De hogy ez mennyire nem jogos minden esetben, azt egy, a VMN-n levelét megosztó tanár vallomása bizonyítja, amelyből mindenféle kommentár nélkül idéznék néhány lesújtó gondolatot:

Hat kolléga hiányzik a kollektívából, így hetek óta én tartom a kémia-, az erkölcstan-, és a fizikaórákat az osztályomban, hetente egyszer pedig az angolt is… felsőfokú német nyelvvizsgával. Mert. Nincs. Ember.

Próbáltunk nemet mondani, de mindig az a válasz: „Meg kell oldanunk, hogy működjön az iskola, nincs mese”.

…Egy hete a napközit is én csinálom. Ott sincs kolléga. Szívrohamot kapott negyvennyolc évesen, és a helyére nem lehet felvenni senkit – „felsőbb utasításra”.

…Felpattantam, és elkezdtem rohanni, magam sem tudtam, hova. Az aulában közel ötven gyerekbe botlottam, akiknek éppen testnevelésórát tartott a földrajzos kolléganőm, mert nincs szaktanár. Próbáltam kifutni a hátsó ajtón, ami hetek óta rossz, de nincs karbantartó, aki megcsinálja. Gyors léptekkel rohantam visszafelé, hogy majd a főbejáraton kimegyek. Nem tudtam, hova, nem tudtam, merre, csak el innen! Az iskola előtt megálltam, és leroskadtam egy padra. Zokogtam.

Nem ezért lettem tanár! Én nem gyermekmegőrző, nem statisztikagyártó, nem adminisztrátor akarok lenni, hanem pedagógus, aki a saját szaktárgyát innovatívan, lelkesen tanítja.

Ez a levél – a teljes változatot itt tudják elolvasni – mindenkinek szól. Nem csak az ország vezetőinek, hanem azoknak is, akik úgy hiszik, az oktatási rendszer nincs az összeomlás szélén. Ők azok az emberek, akik gyermeikeink és unokáink oktatásáért felelnek, egyszerűen nem elfogadható az, hogy olyan körülmények között kénytelenek dolgozni, amilyet a levél szerzője leírt. Így nem lehet, egyszerűen nem.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.