Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Lúdvész

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Híre kelt a médiában, hogy 8100 vadlúd érkezett meg eddig a tatai tavakhoz. Az állományfelmérés alapján közülük 6700 nagy lilik, 1400 nyári lúd és 3 tundralúd. A rengeteg vándormadár között a szakemberek felfedeztek két, azaz kettő globálisan veszélyeztetett, fokozottan védett vörösnyakú ludat (Branta ruficollis) is. 

– A fajtából egy-egy egyed, vagy kisebb – legföljebb párszáz fős – csapatok időznek hazánkban hosszabb-rövidebb ideig, jellemzően a késő-őszi időszaktól. Tradicionális telelőhelyei tőlünk keletre, a Kaszpi- és a Fekete-tenger mellékén lelhetők fel – tudatta Ludas Mátyás, a portálunk által megkeresett – döbrögi illetőségű – önkéntes ornitológus, vad-, hal- és amatőr. – A madár eszmei értéke egymillió forint. Országunk fajvédő szerepe a jövőben jelentősebbé válhat, tekintve hogy állománya erősen sérülékeny. 

Sikerült mikrofon- és lencsevégre kapni a kormányfőt, pedig nem is volt szilveszter. 

Lidláb, lúdláb, szoktuk észlelni hogy a kertek alatt oláhkodnak. Most még számszerint kevesen vannak, ám az első példányokat másodpéldányok (ún. duplumok)  is szokták követni. Lúdtól tanul a liba!diktálta a dikti.Ami a vonulási szokásaikat illeti, biztosítottam azt a jogukat, hogy szabadon tüntethessenek, de az is igaz, hogy én jobban szeretem, ha inkább a Békemenetem menetel. Ha nem tartják be a törvényeinket – például nem kizárólag a járdán vonulnak -, könnyen az Alaptörvény asztalán kötnek ki, vacsora gyanánt. Vigyázni kell velük: sok lúd disznót győz! Hello, röfik! – búcsúzott a miniszterelnök, és jelentőségteljesen beszállt déli fekvésű, napfény-tetős mikrobuszába.

A köztársasági elnöknek tűnő kocahorgászt pecázás közben értük utol – holott nagyon szedte a téblábát, mihelyst meglátott bennünket. Pedig nem is néztünk ki halőrnek!

Engem az eszmei értékű szárnyasok közül leginkább a vörösszárnyú keszeg hoz lázba, melyet néhol pirosszeműnek neveznek – nyilatkozta, mikor megtudta, miről kérdezzük. – Rendszeresen meg szoktam tőlük védeni a környezetet, mivel a sugarasúszójú halak osztályába tartoznak. Kedvenc ételem a baj(n)ai halászlé gyufatésztával, de ahhoz persze a ponty dukál. Remélem, ma is jó lesz a kapás – szivárgott vissza a botjához. 

A Hazelnut Kövért a kövesített Vértanúk terén lepleztük le, amint épp az év(tized?) sajátbeszédét hallgatta.

 – A vörösnyakú Lenin-fiúk pelyhedző utódai itt állnak velünk szemben. Foltonként szállingóznak, mint a ludak. Vörös prosztó ők az én szememben. Ludak törvénye: kiki magának! Tipegnek- topognak, tollászkodnak, röpködnek össze-vissza, nyakló nélkül vedelik a vörös bort, zabálják a ludaskását gerslivel a bulinegyed lúdnevelőiben, és a vörösiszap-katasztrófához is közük lehet. Ha engeditek nekik, visszatérnek. Ránk hozzák a pusztulatot! Azt hiszik: csak úgy idejárhatnak az álló vizeinkre és erkölcsi Fertő-tavat csinálhatnak mindegyikből!… Azt képzelik: nem kell nekik gyalog út!… Az ilyenek miatt esett el Budapest és a Várnegyede! Ha már lúd, legyen Kövér! Ám se egy díszmagyaros bájgúnár, se egy magyar fodros lúd, de még egy apácalúd sincs közöttük! Ezeknek még a Teremtő sem szent! – teremtette le az ellenséget a bocskais zsinórmérték, majd lemondóan legyintett egyet a bajszával. – De hát téphetem én itt a számat akármeddig.  Lúdra szénát kár vesztegetni! Hátravinni, koppasztani!…

– A gúnárnyakú baloldal okozza balogságunkat a nemzetközi színtéren is, önmagával határos boldogságunk baltái ők. Minden hóakaratú ember őrizkedik tőlük, mint lúd az eszterhától – ezt a nézetét már Szíjgyártó külügyfiliszter fosztotta meg velünk, pedig rajtunk volt a golyhóálló mellény. – Egy gyékényen árulnak, akik orbántalanok, mind. Hazát, népet, hozamot, holn-appot adnak -vesznek. Szegik a hitet és istentelenkednek. A sorosista bevándorláspártai erők nemzetközi összeesküvése fenyegeti jól bevált migránsellenes kampányunkat és szlogenjeinket. Tengeren innen, tengeren túl, csak lúd a lúd!”

Az ideiglenesen hazánkban állomásozó, állami szintre emelt hülyeség élcnél maradandóbb szószólója, a nyalka Sziszi – lelkes örömfőzőként – éppen a rezsidenciája konyhájában kuktálkodott. Méretes lábasában már rottyon volt a reggelije: marcsapaprikás hokedlivel. Elég volt meglátnia bennünket, nyaka máris elvörösödött. 

– Nem a Kutya magazintól jöttek?!… Hát már itthon sem lehet nyugtom?!…. Feláll a hátamon a sör! Ki engedte be magukat? Csak nem korrumpálták Morzsit, a berrálthegyimet?!… – fortyogott. – Visszaélnek azzal, hogy ki kellett kapcsoltatnom a kapucsengőt, mert lecsengőfrászom van már. Különösebben engem nem érdekel az ön kérdése. Ne provokáljon! Minek néznek engem, madárnak? Azt akarják, hogy gágogjak?– birkózott a kérdéssel. – A 44 000 ukrán vendégmadár ügyében a ga(rá)zdasági minisztérium az illetékes. Mivel a szóban forgó ludacskák legálisan, rendezett papírokkal érkeztek az országba, nem tartoznak a honvédelem tárcájába. A jövő héten múltidéző éleslövészet rendezünk gyerekeknek és a serdülő ifjúságnak – miért nem inkább arról írnak?!… Még a Tankcsapda is látható-hallható lesz!

A Humbug Művek főpillére, az orbánista origo is válaszolt az emailünkre: „Lúdtalpán kacsázva megint rárontott nemzetére a vörös veszedelem. Idegen tollakkal ékeskedő pipék támadnak a magyar sajtóban is. Madarat tolláról, embert Hollikjáról! Rosszabb ez mint a tatár- vagy ludvércjárás. Ők, a vörösnyakú sokadalom a ludas minden létező bajban. Meg a megasztár, a Gyurcsány. Fűt-fát, lúdlábon forduló rézvárat ígérnek úton-útfélen – ahelyett hogy elhúznának, mint a vadludak többsége. 

Megkérdeztük a Jobbik showvivőjét, hogyan látják ezt a természeti csapást. Nem sokat vívódott a válasszal.

– A magyar közmondás is úgy tartja: jobb egy lúdnak két tyúknyaknyál! Vagy valami ilyesmi. – vélekedett. – Ettől kezdve számunkra nem kérdés, melyik a jobbik.  

Végül megkérdeztük Gőgös Gúnár Gedeont is, mit szól ehhez a fogadtatáshoz. – “Vannak emberek, akiknek a lelkük vak.”– idézte íróját a könnyeivel és az 51-ik kiadásával küszködő könyv, majd megigazította csokornyakkendőjét.

Hazaértemig megérett bennem a gondolat: sütök egy Lúdláb-tortát rumos barackízzel. A glutén- és cukormentességnek mára annyi!

Pandula Dezső

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.