December 5,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Mindent itt hagyok, hogy utánam mások játszhassanak

Momo írásához, egy kis adalék:

Úgy alakult, hogy a konyhabútorom cserére szorult. Azt gondoltam, csak pénz kérdése, és már meg is oldottam a rám nehezedő problémát. Nem tévedtem, csak abban, hogy mennyi pénzé. Amit összegyűjtögettem, kevésnek bizonyult az aktuális árajánlatokhoz képest. Így hatalmas vehemenciával vetettem magam a munkába és kergettem a föníciaiak találmányát, de mindig alulmaradtam az inflációval szemben. Mire összegyűjtöttem a kívánt összeget, addigra ismét felment a fa köbméterenkénti ára, na meg a minimálbér, a tb, de a benzin konyhabútorba épített ára is.

Így ment ez három évig, mikor véletlenül kezembe került egy hirdetés. Akkor már lemondtam arról, hogy új bútorral szerzek magamnak örömet, de ez a hirdetés, asztalost rejtett egy másik megyéből.

Azonnal felhívtam, ő pedig nem volt rest még aznap megnézni a kérdéses falfelületet, melyre fába kellene önteni az álmomat.

A szemle sikerült, a mester nem nézett csodabogárnak, elsőre megértette mit szeretnék, és az ár…, nos az ár belefért abba a keretbe, amit három évvel azelőtt szántam rá.

Gyümölcsöző együttműködésünkhöz több találkozóra volt szükség, de lassan az utolsó szakácskönyvnek is megtaláltuk méltó helyét. Egy ilyen alkalommal vette észre mesterem a dobozokban lapuló porcelánjaimat.

Nem tagadom, gyengém a szép porcelán. Szívesen időzök egy csésze kávé mellett, amelyet míves csészéből kortyolhatok kedvenc fotelomban, a kandalló mellett.

– „Használja is őket?” – kérdezte a mester.

– „Természetesen” – feleltem.

Azt nem állítom, hogy a teraszon is porcelánnal terítek, de szeretem kényeztetni magam. Gyerekeimet, barátaimat, vendégeimet meg főleg.

– „Én nem mernék elvágni benne egy szelet húst” – mondta a mester, és fájdalmas szemeket meresztve nézte tányérjaimat.

– „De hisz’ ez csak egy tányér” – mondtam.

Életem egy játék, mindenem, amim van, tartozéka a játéknak. Semmit nem tudok magammal vinni. Mindent itt hagyok, hogy utánam mások játszhassanak. Még a porcelánjaimmal is.

A bútor elkészült, olyannak amilyennek szerettem volna, akkorra amikorra szerettem volna, és annyiért amennyiért eredetileg is szerettem volna.  Élvezem minden fiókját, fogantyúját, boldogsággal tölt el, ha ránézek. Egy újabb játékszerrel lettem gazdagabb. Remélem, ha egyszer el kell mennem, lesz majd, aki éppen olyan boldogan játszik tovább velük, mint én tettem.

Gyöngyi

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.