Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.
A nap híre: lemondott Borkai Zsolt, Győr polgármestere. Későn tette, de volt példa előtte, mert a csaló Schmitt Pál is így csinálta. Az a helyzet, hogy pici győzelem van, emberek! Ettől függetlenül, nem vesszük le a szemünket a független Fidesz-bébiről.
Heuréka!
– mondta volt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, miután reggelre megvilágosodott ő is, hogy nem magánügy közpénzből vagánykodni: sem jachton, sem Győr városában. Jó lenne, ha telefonálna és meggyőzné minderről a nemzethy szülészde Novák nagyasszonyát, hátha megnyugszik, mégis csak egy gazember a párttársa. Azért még a Fideszhez semmi köze Borkai úgy időzített, hogy az alakuló ülést követően mond le, mert ott az alpolgármestereket megválasztják. Így játszotta át a várost Orbánék kezére. Az a helyzet, hogy mindannyian tudjuk, hogy a korrupció nem egyszereplős galádság (van sok máááásik!), ezért megjegyezném azt is:
Legalább 30 napja nem tudjuk, hol van, hová tűnt Rogán Antal, Orbán propagandaminisztere?
Semmi baj, a Főnök hozza a frankót. Előkerült Orbán Viktor soha nem létező igazságérzete. Nagyon bír hőbörögni, amikor nem dől a lé hozzájuk. Ez az ember mindig tud újabb hazugsággal szolgálni, és rohadtul megsértődni – természetes a magyar emberek nevében. Nagyon kilóg a dakota lónak a lába, miniszterelnök úr. Most éppen azért reklamál, mert: igazságtalan az a javaslat, amelyet a távozó Európai Bizottság készített az Európai Unió következő költségvetéséről, és
mi igazságot akarunk
Az is igazságtalan, hogy a kohéziós forrásokat csökkenteni akarják úgy, hogy minél szegényebb valaki, annál több pénzt vesznek el tőle, és minél gazdagabb valaki, annál kevesebbet. A kutatás-fejlesztés támogatásáról szóló Horizont program az egyik legigazságtalanabb, mert a forrásainak 95 százaléka a régi tagállamokhoz jut, és csak 5 százaléka kerül az újakhoz. Itt valami nemzeti elemet be kell vezetni. Mi egy fair és korrekt költségvetést szeretnénk.
Igen, ahogyan itthon is szokták. Azt pedig kérje számon Palkovics minisztertől: basszus, Laci, megérte-e nekünk elorozni az akadémiai intézeteket, ha nem profitálunk semmit, vagy csak nagyon keveset az uniós támogatásból? Gyorsan ki kell találnunk valamit.
Orbán nem igazságot akar. Orbán több pénzt akar, a több pénzből többet lehet ellopni. Ráérzett nagyon az ízére annak, hogy sokkal jobb jól élni, ha van miből, mintha nincs. Különben pedig eddig úgy tudtuk, hogy dübörög a magyar gazdaság, mint elefánt a várbéli kockakövön. Meg azt is tudjuk tőle/tőlük, hogy a Nyugat hanyatlik, mert kevés a keresztény és sok a demokrácia. Tőle tudjuk, a pökhendi szélkakastól, mert két éve még azt mondta, hogy
“Magyarországnak nem kell megijednie, nincs rászorulva senkinek a pénzére, megáll a saját lábán. A magyar gazdaságpolitika rugalmas, tehát bármikor tudna alkalmazkodni egy új helyzethez, ha például az uniós források rendszere megváltozna.”
Akkor most mi van? Mit picsog a Vezér? Ha ő meg a gazdaság saját lábon áll, akkor miért kell verni a palávert szegény üldözöttként az unióban. Megmondom, a mellébeszélése, hantázása mögött az van, ha magunkra maradnánk ezzel a harácsoló NER-rel, akkor még Afrika segítségére is rászorulnánk. Mert a Balkán már lehagyott bennünket. Semmi újat nem mondott az EU-s pénzekről Orbán, csak színészkedik. Kilenc éve működik az országban az, amit most nyivákolva ráolvas Brüsszel fejére: minél szegényebb valaki, annál több pénzt vesznek el tőle, és minél gazdagabb valaki, annál kevesebbet.
Kiröhögték. Láng Zsolt bukott polgármester nagyon rosszul szólt a fővárosi közgyűlésen
Nagyon jó volt a budapesti alakuló közgyűlésen egy igazán valós és ütős hozzászólás. Ki is röhögték Láng Zsolt bukott II. kerületi polgármestert, akit kompenzációs listáról evett oda a ragya. Azt mondta, hogy az öt helyettesi poszt száma nincs arányban az elvégzendő feladatok számával, ezért nem támogatja a Fidesz-KDNP a kinevezéseket. Hej, jól megvédte a közpénzeket Láng, de kapott választ Gy. Németh Erzsébettől: a kormánypárti képviselők aggódhatnának inkább a 200 fideszes államtitkár miatt.
Láng Zsoltot is elhagyta időérzéke. Mert az úgy van, hogy emútkilencév-denemmútel a Fidesz-kormányzása. Benne vagyunk mellykasig, szerencsére, már nem egészen nyakig. Aztán hogy van a kedves mama, Láng úr? Imádja még a telkeket?
Azóta sem állt le a kedves mama, úgy veszi a telkeket, mint a már alkotmánybíró Handó Tünde a tiszta bugyit. Fehéret. Lesz elege Lángnak a közgyűlésben: ég még neki a feje. Családbarát kormányunkban minél gazdagabb valaki, annál még gazdagabb lesz. Meg úgy is van, ha a Semjén agyából kibuggyan a béremelés maguknak, az meg is lesz. Tavaly az államtitkárok csaknem bruttó 1,3 milliót kaptak, a miniszterek 1,8 milliót, a két tárca nélküli vezető fizetése pedig 5 millióra nőtt. A parlamenti képviselők alapdíja, fizetése majdnem 900 ezer forint lett. Az állami cégek vezetői 5 millió forintból tengődnek. Az államtitkárok bére kilenc év alatt bő 73 százalékkal, a képviselői fizetés 287 százalékkal, a miniszteri fizetések 63 százalékkal, míg a tárcanélkülieké 354 százalékkal nőtt. Utolérhetetlenek.
Itt minden a gazdagokat támogatja. Csak ígéretekből van sok. Az egészségügyi dolgozóknak: műtőssegédeknek, betegszállítóknak, szakápolóknak, műtősnőknek, szülésznőknek 70 százalékos béremelési csomagot jelentett be a kormány. A 2020-21-es költségvetésben sehol nem látszik a fedezete. Csessze meg, Orbán, mi is igazságos költségvetést akarunk!
Elvettek már amit lehetett: minisztériumokban és a központi hivatalokban dolgozó köztisztviselőktől; lassan nem lesz rendőr, aki felügyelje a déli határon a három migránst. Leszerelnek a megalázóan alacsony bérek miatt. Akkor?
Azt is mondta Orbán, hogy olcsóbb államot működtet. Így is lett: olcsóért dolgoznak nekik az emberek. Az az orbáni jelszó: Lölőkém, dobd el a gázszerelő énedet, megkapod cserébe a fél országot. Vejem, drága István, örülök, hogy benősültél a családba: most már nem csak a papára számíthatok, te is megkapod a családi jussodat! És én sem járok rosszul: van váram, stadionom, vonatom meg kettő dolgos kezem. Nagyon jól alakul a költségvetés. A családi.
Minálunk az úgy van, hogy sokat és mindent akar Orbán, Láng meg a harácsoló párttársai. Meg a szarka. Amíg bírja a farka. Ha lebukik a farkával, alábbhagy nagy arcával.
Az önök véleménye
Akinek 130 ezer Ft alatt van a nyugdíja és mégis el tud menni nyaralni az szerintem nagyon ritka, mert egy nyaraláshoz kell azért pár dolgot vásárolni, ott valamennyit költeni is.. Talán azok tudnak elmenni, akik előzőleg jól kerestek, de nem hivatalosan kapták a pénzt és van tartalékuk. Vagy azok, akik a nyugdíj mellett feketén dolgoznak. Ha meg valaki egyedül él 130 ezerből, az még annyira sem tud, mint egy házaspár. (Transzporter)
Elso körben az ukràn nyugdijasoktòl vennèm el a magyar nyugdíjat , hiszen ők egy kapavàgàst se tettek az orszàgèrt, ès azt egyszer szètosztanàm a ràszorultak kozott, akik meg a minimàl alatt küzdenek a tùlèlèsèrt !Kitelne belőle nèhàny ezer ember.. Aztàn lehetne tovàbb lèpni…csak együtt sikerülhet ! (Krisztina)
Nos hát miért is kapunk immár 3. ciklusban ilyen miszterelnökurat? Mert látni kellett volna régen, hogy a híres muszkaverő hogyan hozza vissza ezt a 45 éven át ideiglenesen itt állomásozott barátságot, miközben (pénz)vigyázó szemeit nyugatnak forgatja. Na ugye, hogy kezdődik Budapest büntetése! Lesz itt még Szekesfehérvár főváros. De akkor se lesz ott a Vár, a Duna, Pest es Buda! Nem oda Buda! (anima)
Így írtunk mi
Miközben az egész fideszes nehéztüzérség a közpénzek széthordásával riogatja a közvéleményt
Mindannyian veszélyben vagyunk
Csipkekesztyűben törölgetjük a port és fintorgunk, hogy olyan füstszag van
Kezdeményezzen változást az ÁSZ működésében az ellenzék
Az Európai Bizottság papírt adott Orbán kezébe, ezután büszkén lobogtathatja
Az én hivatásom az, hogy meggyilkoljam őket
A nap kommentje:
Fanyar, de igazság, hogy ez engem nem érint. Ugyanis hívő lettem múlt hét pénteken. Ha elvisz valami globális, vagy lokális izé, csak a mennyországba vihet, ott meg minden szép és jó. (a folyton imádkozó vénasszonyokat majd megszokom) (Gyuri)
Ha tetszett a cikk, de olvasnál még többet, ha a politikán kívüli világ is érdekel, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor szeretettel várunk a Szalonnázón. Naponta megjelenő magazinunkban megtalálod szerzőink egyéb írásait is, de olvashatsz zenéről, tudományról és még számtalan témáról a folyamatosan bővülő Szalonnázón.
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.