November 17,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Egy lemondás margójára

Tudom, örülni kellene. Tudom, voltak, akik fogadtak abban, meddig lesz polgármester Győrben Borkai Zsolt. Úgy tudtam ma, szerdán teszi le a polgármesteri esküjét.

Miközben éppen egy menekülteket befogadó spanyol táborban próbáljuk meg elkülöníteni a betegeket, akik, nem tudni honnan, egy fosós-hányós vírus miatt lassan többen vannak, mint az egészségesek, miközben a szélvihar úgy tépi ki a kezemből a takarót, hogy csak a röptét látom – jön a telefonomra egy üzenet, amire csak ránézni tudok, nincs időm elolvasni a cikket. Lemondott Borkai! Hm… láss csodát! Hogy mik vannak?!

Nem bír megszakadni a szívem, legfeljebb a majdnem 40 fokos lázzal küszködő kisgyerek iránt, akikről az orvos-kollégák nem tudják megállapítani, mi baja lehet. Nem tudom siratni a drogozó-prostizó polgármestert,  legfeljebb arra tudok gondolni, hátha kevesebb lesz a visszaélés és lenyúlás ezután Győrben. Emlékszem az október 14-i kommentekre valamelyik közösségi oldalon, amelyek finoman úgy fogalmaztak hogy „Győr Magyarország segglyuka”. Ennél talán csak feljebb lehet kerülni, bár ki tudja – mindig van még lejjebb szép hazámban.

És nem – nem tudok örülni. Mert ma már semmit nem jelent ez a lemondás, lett légyen önkéntes vagy kierőszakolt. Mert ezt akkor kellett volna megtenni – az önkormányzati választások előtt. Akkor lett volna értelme, lett volna valami beismerése a mocskosságnak, lett volna valami demokratikus értékeket tiszteletben tartó illata ennek az egész ocsmányságnak. De nem. A bűz, az bűz marad. Sikerült lejáratnia saját magát, a családját, a pártot, amelyet képvisel – mert olyan a rendszer, amit képvisel, amilyen. Hogy Borkai milyen ember – nem tudom, és őszintén megmondom, nem is érdekel. Ami tudható róla, az nekem éppen elég ahhoz, hogy a közélet környékén sem szeretném látni.

Az üzenet küldője – miután nem tudtam reagálni – felhívott, és megkérdezte, mit szólok a lemondáshoz. Azt kellett mondjam, hogy hidegen hagy, bár, természetesen, jó hír. Erre azt javasolta a barátnőm, hogy nézzem meg Borkai facebook-oldalát, és azt a rinyát, amivel indokolta a lemondást.

Nem, nem fogom megnézni. Mert ma már teljesen mindegy nekem, mit hazudik megint Borkai, milyen álszent valamivel próbálja menteni azt – ami semilyen civilizált társadalomban nem menthető. (Lásd a nemrégen hasonló botrányba keveredett osztrák alkancellár esetét.) Nem érdekel, hogy esetleg potyognak a könnyek a szeméből a fb-oldalán (közben az oldalt törölte Borkai), nem érdekelnek a csatolt családi szomorúságok, nem érdekel, éhen hal-e a továbbiakban (ez utóbbiról tudható, hogy nem, annyit lopott családostul az utóbbi években, hogy az ükunokai is palotákban lakhatnak majd valószínűleg), és az sem érdekel, mit fog csinálni a jövőben.

Szánalmas melodráma ez a lemondás, de biztosan lesznek szívek, amelyek beleszakadnak ebbe. Lelkük rajta, az imádat és a vakság már csak ilyen. Meg a demokrácia megcsúfolása is – mert majd azzal lehet takarózni fideszileg, hogy lám-lám, ők kivetették maguk közül a csúnyákat, és azok ebbe bele is buktak.

Hazug pózolás az egész lemondás, bármit mondott vagy fog mondani Borkai. És végtelenül undorító – számomra –, hogy esetleg lesz olyan reakció is, hogy ez is bizonyítéka annak, milyen nagyszerűen működnek a dolgok Magyarországon.

Nem – ez annak a bizonyítéka, mennyire hülyének néznek minket. Akár Borkai, akár a főnöke. A magam részéről inkább azzal foglalkozom, ami tényleg fontos. Borkai nem az – egy letűnt csillaga a NER-nek. Lesz helyette másik, nincs kétségem.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.