December 9,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mr. Borkai. Ha Columbo hadnagy nyomozna

Columbo nyomoz. Borkai Zsoltnál járt. Los Angelesből jött, sürgősségi nyomozói papírral küldték Magyarországra. Mégsem akar többet találkozni a független fideszes polgármesterrel. A hadnagy szerint van izgulni valója a mellébeszélés törvényen kívüli magyar fejedelmének.

– Van itt még egy kis probléma, uram. Van önnek Amerikában gazdag rokona?

– Nincs, hadnagy úr.

– Egy dollármilliárdos nagybácsija?

– Nincs hadnagy úr, de miért kérdezi?

– Ki kell deríteni, miből gazdagodott meg rohamosan az elmúlt évtizedben. Csak a jelentés miatt. Várja a főnököm.

– Maga nem a gyilkossági csoportnál van? Meggazdagodtam? Csak ami jár, uram.

– Sürgősségi nyomozói papírral küldtek Magyarországra, kifejezetten ön miatt. Azt mondták a kollégáim, nekem van a legjobb szimatom. Ismerjem meg jobban emberként. Nem válaszolt: honnan kapja a fizetését, uram?

– Polgármester vagyok Győrben. Mindig az emberekért, a hazámért dolgoztam, ezért kaptam a fizetésemet. Olimpiai bajnokként is csörren-csurran néhány százezer forint. A feleségem is dolgos asszony, éjt nappallá téve építgeti a kis birodalmát. A családunkban három dolog fontos: Isten, haza, család.

– Itt nekem az áll a papíromon, hogy magát, uram, a nép fizeti. Tőlük, az adófizetőktől kapja a pénzt, a pénzeket és az egyéb kiváltságokat. Jól fizető nép a magyar, kényeztetik a politikusaikat. Érdekelne, milyen hely az a horvátországi tengerpart, ahol jachton pihente ki a rengeteg munkát. Az unokaöcsém nősül, nászútra Európába jönne az ifjú feleségével.

– Jó hely, imádjuk a családdal.

– Milyen áron?

– Hogy érti, hadnagy úr? Egy luxus jacht nagyon drága.

– Majd megmondom az unokaöcsémnek, bár amilyen sóher, biztosan sokallná a nyaralás árát. Borkai úr, maguk, magyarok, luxusban szoktak nyaralni?

– Ej, Columbo hadnagy, miket nem kérdez, tudja, az én Rogán harcostársam volt, aki szobrot állíttatott önnek Budapesten. Nagyon tiszteljük önt.

– Művészeknek, hadvezéreknek, íróknak, hősöknek szoktak szobrot állítani, nem holmi hadnagyoknak. A kutya az tetszik. Nem tudom, magyar volnék-e. Robert Falkot ismerek, Ausztráliában él, állítólag az a vonal a miénk. Uram, ha nem haragszik, haladjunk. Ön közpénzen élvezi az életet, nem?

– Annyit élvezek belőle, amennyi jár, mint mindenki másnak.

– Miből telik, politikus uram? A feleségének családi birtok, a fia csoda autóval jár, már most milliókat keres. Azt nem tudtam, hogy Magyarországon működik aranybánya. Mindenkinek?

– Ugyan, dolgoztam mindig, robotoltam a városomért. Aki akar boldogulni, tud is. És én akartam.

– Magát csalással is vádolják, mert elsumákolta a vagyonbevallását. Ez Amerikában nem fordulhat elő, uram, azonnal menesztik a sunnyogó, csaló képviselőt.

– Én mindig szabályosan jártam el, gyarapítottam a városomat, értéket teremtettem, sokat köszönhetnek nekem a győriek.

–  A feljegyzésem szerint, van önnek egy jó barátja, bizonyos Rákosfalvy Zoltán ügyvéd, aki az ön segítségével a győri Audi gyár szomszédságában fekvő 21 hektár szántót vásárolt magánszemélyektől. A területet ezután ön átminősítette ipari területté. Ez a Rókusfalvy egy offshore cég mögé rejtőzve eladta a terjeszkedni kívánó Audinak. A tranzakció eredményeként legalább ötmilliárd forint nyereségre tett szert, ami így nem a város kasszájába folyt be.

– Nem nagyon ismerem az urat, nem barátom, csak egy jó ember, aki önzetlenül segíti a városát, néha engem is.

–  Megértem, nekem a legjobb barátom a sógorom, mindig számíthatok rá. Autószerelő, és az öreg járgányomat gyakran be kell durrantani, hogy tudjak vele dolgozni. A sógoromra mindig számíthatok, soha nem kér egy fillért, cserébe az asszony szokott nekik sütni. Láttam, a fiának micsoda szuper autója van, nem is tudom, milyen. Ön vette neki?

– Dehogy, dolgozik a gyerek, már a saját lábán áll. Az egy Audi TT Roadster, nem olyan nagy szám, uram, csak tizenöt millió forint.

– Gondolom, ez népautó maguknál, a népnek igen jól megy: mindenkinek van hét ingatlana, mint önnek? Nálunk az elnök úrnak sincs ennyi. Irigylem magukat. Aztán van ez a Strabag-cég…

– …nem ismerem. Columbo úr, elfogad tőlem egy jó kis táskát, nem kell a zsebében hordania a feljegyzéseit.

– Á, nem, köszönöm. Jó ez, kis helyen elfér, igaz, néha a ceruzámat elhagyom, de a feleségem pótolja.

– Louis Vuitton táskát adnék, a fiamnak is az van, jó márka, és nem volt két fillér, már megbocsásson, csak azt akarom ezzel mondani, hogy nem valami bóvli ajándékot adnék: hétszázezer forint. Megkínálom egy szivarral, hadnagy úr, meghívom reggelizni, biztosan nem evett még.

– A feleségem csomagolt szendvicset, itt van a zsebemben, ha végeztem magával, akkor megeszem.

– Ugyan, jó kis magyar nemzeti, polgári reggeli egy belvárosi szállodában, nincs is annál jobb. Ne makacskodjon, ne fogja fel ezt a meghívást holmi lefizetésnek, én nem csinálok soha ilyent, minden mozdulatom erkölcsös, tisztességes, nyugodtan jöjjön velem, hadnagy úr.

– Borkai úr, információim szerint a polgármesterré választása óta eltelt tizenkét évben 18,3 milliárd forintértékű közbeszerzést nyertek el a jelenleg még fideszes politikushoz köthető vállalkozók. Ez összesen 50 milliárd forint körüli érték 37 százalékát jelenti. Ennyi rokona, haverja van, akik nyelik a maga forintosított kivételezését. Corruption.

– Nem hibázom, Columbo hadnagy, profi vagyok, csak azok az átkozott kommunisták akarnak rajtam fogást találni. Szerencsétlenek, még mindig nem jöttek rá, hogy ebben az országban a miniszterelnökkel mi vagyunk a legerősebbek. Hadnagy úr, csak nem ezek küldték rám magát?

– Ön félrebeszél. Még egy. Hogy is fejezzem ki magam, hogy meg ne sértsem, ha az unokaöcsém mégis a jachtot választaná nászútjára, ketten lehetnek ott hajón, vagy jár hozzá minimum hat nő is?

– Kívánság szerint, hadnagy úr. Mi karitatív munkát is végzünk, támogatjuk az elesett, szegény sorsú nőket, azért voltak ott, hogy egy kicsit együtt élvezhessék velünk az életet.

– Értem, ön fifikás ember, Amerikában úgy hívják ezt, hogy prostitute. Indul a gépem vissza Los Angeles-be.

– Találkozunk még, uram?

– Borkai úr, remélem, nem. Leadom a jelentést, meg kell mondjam, egyetlen nyomozó kollégát sem irigylek, aki az ön dossziéjával akar foglalkozni. Megyek vissza a gyilkosokhoz, azokhoz a bűnözőkhöz, akikre kíméletlenül és megérdemelten lecsap a törvény szigora. Velük könnyebb a dolgom. Tudja, uram, azokban az ügyekben nincs elvarratlan szál. Mindig minden kiderül, hiába az összeköttetésük a hatalommal. Nekem az a legnagyobb elégtétel, amikor a pökhendien fölényeskedő milliárdosokon kattan a bilincs.

– Szerencsétlen haramiák, nem szeretnék a bőrükben lenni, főleg, ha maga nyomoz.

– Azért kicsit izguljon, uram, általában azok a magabiztos politikusok sem ússzák meg a büntetést, akik hatalmuknál fogva magukra igazítják a törvényeket; akik bármit megtehetnek; akik sutba dobják a jogot, és akikre az emberek mondják ki az ítéletet.

– Nem ismerek ilyen politikust, uram.

– Goodbye Mr. Borkai. 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.