Április 25,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

LUCA AJTAJA


Diktátorok a kredencen

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,518,800 forint, még hiányzik 481,200 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Özv. K.-né felemelte a lábtörlőnek használt munkáskabátot. Rutinosan nyúlt a zsebe felé, mintha mosáshoz készülődne, de visszahúzta. Minek. Abban a szekrényben őrizgette, amit feltüzelt a télen, azóta lábtörlőként szolgál, holnap pedig megy a tűzre ez is. Melyiküké lehetett. Az apósa, a férje és a gyereke is vasas volt. Kezében a kabáttal hallani vélte a férje hangját: ne félj Rózám, a jó munkást mindig megbecsülik. Aztán jött ez a politikai elnyomórendszer váltás. Bezárták a gyárat. Egy nyikhaj azt mondta az urának: ne búsuljon papa, meglesz a pénze, még dolgoznia sem kell. A hülyegyerek. Az én uramnak! Aki ha megjavított valami csip-csup dolgot, akkor is olyan üdvözülten bazsalygott, mintha a hátát vakarnám. A munkásembernek a munkája adja a becsületet. Ha elveszik tőle a munkát, akkor nem marad semmije. Naphosszat szótlanul ücsörgött a sámlin. Úgy kellett beimádkozni az evéshez. Egyszer megy ki hozzá: nem hallod, ebédelünk? Kérdi, de nem szól. Elaludtál öreg, mondja és megböki a vállát, hát csak csendesen lefordul a sámliról. Halott volt az a nevetős szemű ember. Életerős, és fogja magát, meghal. A stressz, meg a szíve, mondták a doktorok. Az én emberem szívével nem volt baj. Se így, se úgy, az biztos. Mindegy milyen fáradtan és milyen későn jött haza este a munkából. Fürdés után, a vacsoránál, egyszer csak megvillant a szeme, és a szemérmetlenje képes volt a gyerek előtt ártatlan képpel megkérdezni tőlem: kicsi Rozi, lesz-e mozi? Máris tudtam, kár volt tiszta hálóinget venni, a tévéhíradó után úgyis lekerül rólam, de még a hajnali matinét is borítékolhatom.

Nézte a kredencen sorakozó három urnát. Ők voltak demokrácia útjában? Beszélt hozzájuk. Atya, fiú… na nem a szentlélek, hanem az én egy szem kölyköm. Aki kiment olaszba, németbe, a fene se tudja. Gipszkartonozni, legálisan. Hétvégén meg leszigeteltek jó pénzért egy úszómedencét. Mégse volt az akkora nagy pénz, mert az életét vették meg. Rákos lett a vegyszertől. Hová jutott a világ, „egyszerhasználatos” munkás. Tényleg. Úgy állnak ott, mint a golgota. Furi. Proli golgota. Egyszer Pesten a brigáddal megnézték az Elektrát. Az a nyüzige kis csaj mit meg nem kínlódott, hogy a halottját eltemethesse. Pedig az még az ókorban történt. Most meg a temetés a garantált extraprofitot hozó magyar sikerágazat, Elektrát meg le se szarják. Morfondírozott. A tanács is tanácstalan lett ettől a fene nagy demokráciától. Csak önmagát kormányozza. Villanypásztor védi. Bár az is lehet, a jómódot. Ennek a demokrácia szónak is most kellett eszébe jutni! Dohogott. Ezek mindenre törvényt fabrikálnak. Havi 48 ezerből meg lehet élni, a fogyatékos ember meggyógyul, ha ők törvénybe iktatják. Előre megmondom, hiába hoznak keresztény szellemiségű, kétharmados sarkalatos törvényt arra, hogy a kommunista múlt elítélése céljából ezen túl a népnek bal kézzel kell törölni a seggét, én továbbra is maradok a wc papírnál. Ezt mintha csak az uram mondta volna. Kuncogott. Ahogy jött, úgy elszállt a mérge. 

Ha a férjére gondolt, mindig mosolygott. Nagy kópé volt. Rá kellett szólni. Mindig huncutkodott az asszonyokkal. Nem a féltékenysége, hanem a sok buta liba végett. Valamelyik komolyan találja venni. Azt mondta: mi rossz van abban, ha mint hímnemű rendeltetésszerűen működök. Szó se róla, azzal a nagy erős kezével olyan lágyan tudott simogatni, hogy a hetedik szomszéd macskája is dorombolt a gyönyörűségtől, nem csak én.       

Már este a sparhelt elé készítette a szúette szekrényfiókot és behozta a lábtörlőnek használt elnyűtt munkáskabátot is, mert hajnalban párás az idő, és megint szólnak a szomszédok a nedves rongy égetése miatt. Elégedetten kászálódott a lefekvéshez. Amíg a visszeres lábaira tekergette komótosan a fáslit arra gondolt, most az ura megdicsérné előrelátásáért. Rántott levest főzök holnap… tojás nélkül… motyogta, drága most… de ezt már lehet, nem is gondolta, mert annyira evidens, hogy amire neki szüksége lenne, az megfizethetetlen. Elaludt. 

Másnap délelőtt 10 órakor özvegy Kovács Jánosné, született Kiss Róza sokáig állt a sparhelt előtt. Azt mérlegelte, hogy a szúette szekrény árván maradt fiókjával és a nyűtt munkáskabáttal felfő-e a rántott leves. Döntött. Muszáj neki. Kimondta hangosan: demokrácia van, és ez a demokrácia nem tűr ellentmondást. A kredenc felől nem jött válasz.

Kiskovács 04. János

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.