Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Zsebrekéz

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Döglött oroszlánként kinyúlva hiába fekszik görbedt lábai előtt a kivéreztetett ország, minielnökünk még ottan fent, a vár fokára hágottan sem képes levedleni gyermek- és kora ifjúkori frusztrációit, szokásait, beidegződéseit. A magyar beteg – ahogy a sajtó sajtónak nevezhető része tálalóan nevezi – bárhol képes gyűrött szerkóban, zsebre dugott kézzel mutatkozni, lett légyen bármily magasrangú a társasága vagy a hely, ahova látogatott. Nyakkendője – a legújabb módi szerint – hiába úszik magentában, ha ragacsos kezével nem tud mit kezdeni, amikor épp nincs semmi kézhezálló a közelében. Ott, a politika granbulvárján igencsak magasak az etikettelvárások, ám olykor alacsonyan szállnak a diskurzusok és a kurzusok. Ő, aki nőügyekkel nem foglalkozik, még boldog nőnapot is zsebre tett kézzel kívánt a jelenlévő hölgykoszorúnak, a vári erkélyén adott fogadáson, melyet a Játékban a Szerencse Sportfogadási és Kaparóssorosjegyügyi Gmk. rendezett a tiszteletére.  

A gyerekszoba hiánya az első nergeneráció egész pályájának meghatározó eleme. Stílustalan viselkedésükkel, öltözködésükkel, a nemsaját médiához való viszonyulásukkal – majdhogynem viszolygásukkal – ezek a kúrhatnám polgárok pregnánsan illusztrálják, hogy minálunk sajna bizony illem és erkölcstant nemhogy az általános iskolában, de még a jogi egyetemen sem tanítanak. Egy földhivatali portás sem engedné meg magának azt, amit a hívei előtt felvonuló fantabajszú házelnök vagy az ornitológia-ihlette sérójú külügyér ámokfuttában művel a jóízléssel. Utóbbit persze motiválhatja – az egyre agresszívabb ellenmédia által ráerőltetett – azon önkorlátozása is, hogy amíg zsebében a keze, addig nem mutat be egyetlen más országnak sem.

Lakjanak bár cifra palotákban, a nerlovagok és lovaginák legotthonosabban a szülőhelyükön érzik magukat, legyen az egy porfészek akár. Mondjuk, már rég nem az egyik sem, mert felstafírozták rendesen kormánypártilag. Itt egy stadion és kisvasút a kert végében, ott egy csónakázótó a budi helyén, amott egy – a suliig tartó – bicikliút a piszok kölykének. S még mondja valaki, hogy elfelejtették, honnan indultak! 

A könyvtárnyi szakirodalom szerint a zsebrekéz nem csupán egy rossz szokás, nem csak a tahóság egyik primér vizuális megjelenülése. A mozdulatok, gesztusok a nonverbális kommunikáció részei. A legősibb kifejezőeszközök közé tartoznak, és nem lebecsülendő kommunikatív erővel bírnak az élet – de különösen a közélet – minden területén. Szimbolikus jelentéseket hordoznak. Jelezhetik pl., hogy a repeső közszolga titkon úgy érzi: zsebre vágtam nem csak a választóimat, hanem a király fele országát és legkisebb lányát is. A test – és rajta a végtagok – minden egyes rezdülése sokat elmond arról, mi zajlik a magas polcra juttatott emberkékben. Tudható, mikor hazudnak és mikor mondanak igazat (nem csak valódit).  Lebukik a linkeskedés és érzékelhető, hogy működik-e a kémia a két tárgyaló politikus között. Egy verbális kontaktálás során a kommunikációnak csupán egyharmadát teszi ki az elhangzottakból nyert információ. A hozzáértő igazándiból akár szavak nélkül is el tud igazodni ebben a pszichotérben – ami felettébb hasznos lehet a diplomáciában. A bárdolatlanság non plus ultrája úgy kezet fogni valakivel, hogy a másik kéz a zsebben nyugszik. A zsebre tett kézfej egyfajta zavartságot, nyugtalanságot sugall, bizalmatlanságot és önbizalomhiányt fejez ki. De utalhat arra, hogy az illetőt szégyenérzet marcangolja, vagy csupán azt is, hogy már nagyon prütykölhetnékje van

Kézenfekvő lenne tehát, hogy legalább a legfelsőbb vezetésben protokollszakértők tartsák kordában a választottjaink testbeszédében megnyilvánuló prosztóságot, operálják ki a nadrágzsebbe nőtt kezeket. A vadhajtások (és a Vadhajtások) kíméletlen lemetszése a csoportkohézió megerősítésének eszköze is lehetne. Jót tenne az országimázsnak is. 

– Mindenkinek szíve joga, hogy hova dugja a kezét – vélte Lölő, az ördöngös pénzőr, mészárszékén ülve. – Tűzbe is teheti valakiért, vagy saját kezébe veheti – tette hozzá és kézrátétellel megnyert pár újabb közbeszerzést. – Nem mindegy, hogy egyre megy vagy zsebre megy – vetette még oda foghegyről a zseniális cégguru, elmenőben.

Még maga a Terminátor: az izomkolosszus Schwarzenegger is üzent nekünk. – „A siker létráját nem lehet zsebre tett kézzel megmászni.” 

Figyusztok, szerintem ez az Arnold nem csak az izmait edzette, hanem stikában az agyát is. Go comment.

Nyilatkozott Zsebibaba is, abbahagyva memóriahabos süteményének a majszolását. – Mi itt Malackával együtt jól érezzük magunkat a bőrünkben és a százholdas pagonyban. Sokat játszunk és nevetünk, gyönyörködünk mindenben, ami szép. Vidám üdvözletünket küldjük a szenvedő magyar gyerekeknek! Szolidaritásunkat fejezzük ki velük, amiért mindenféle átadásokon és részátadásokon való részvételre, valamint honvédelmi kiképzésre kényszerítik őket egyes csúnya felnőttek. És az óvódában még az ajtót is folyton rájukrúgják. Ilyen még a mesében sincsen! – méltatlankodott. Igaz, hogy én folyton bajba keveredek, ám mindig tanulok belőle. De hát senki sem kenguru a saját hazájában! – mosolyogta rejtelmesen Zsebibaba. – Nekem ugyan születésileg van egy jókora zsebem, de inkább játékokat tartok benne, a kezemet inkább szeretem a barátaimnak adni. Kéred?

– Ilyen a nerdivat, oszt’ jónapot! – fogta rövidre egyik orbánpárti, megigazítva nyakkendőjének a helyét. -Te is jól tennéd, tesókám, ha nem pofáznál annyit, mert még könnyen pofára eshetsz! – vigasztalt együttérzően.

-Nekem lenne egy elképzelésem – ezt már egy színes spektrumú hölgy mondta. – Száműzném a zsebeket a politikusok ruhatárából. Ha mindőjük kötelezően zsebtelen lenne, akkor nem tudnának semmit sehova be- vagy eldugni. És még a zsebdiktátorok sem tudnának hova beférkőzni – vihorászta politológiai báját, majd színt váltott.

Az ellenség is betette a szőrös lábát a kezekről szóló vitába. – Az hagyján, hogy a kezüket szeretik zsebre vágni – de mi mindent zsebrevágtak még?!… – szólta az akasztófahumoráról elhíresült ellenzéki pártvezér. – Nem elegáns dolog se a szotyolát, se az országot nadrágzsebben tartani. Üzenem O1G-nek, hogy neki még a koporsóját is gördeszkákból rakjuk majd össze, hogy legalább a temetési szertartása menjen gördülékenyen, ha már az ő idejében semmi sem. Az előszeretettel odamondogató pártelsőt sokan sztárolják, mert furtonfurt ő győz a nyilvános vitákon, holtversenyben a saját árnyékával.

Persze, mint mindig, most is vannak fanyalgók. 

Gondoljunk csak bele: mennyivel kultúráltabb gyakorlat az, ha csak lazán zsebben tartják a kezüket, mint ha a töküket is vakarásznák közben, a kamerák kereszt- mit kereszt, keresztény! – tüzében – mondotta egyikük, hajlongva a széllel. – Ha az ujjaival arra a bizonyosra igyekezne ráirányítani a figyelmet, na az lenne a vérlázító! Akkor az illető csak azt akarná, semmi mást!

– Igazán nagyon hasznos szokásunk ez minékünk – szólta el magát a kettőskeresztet a kettőslátással és kettős beszéddel keresztező tárca és vezeték nélküli miniszter. – Amikor elfutunk a kamerák elől, azt nem a várható kényes kérdések miatt tesszük, hanem azért, mert tudjuk, hogy zsebre tett kézzel nem illik beszélni. Eztet mink legfeljebb tele szájjal és tele hazaszeretettel szoktuk – fölényeskedett tudata alatt. 

– Nem értem, miért fáj az egyeseknek, ha pl. a látástól vakulásig értünk google-izó országházi képviselő olykor pihenteti a kezét! – így az egyik ellendrukker, kerülve a szemkontaktust. – El tudja bárki – egyszerű földi halandó – képzelni, mennyire fárasztó lehet annak a sokat látott kezének a szavazógombokat nyomogatni, naponta akár többször is? Ráadásul mindig azt, amit jeleznek neki?!…Annyira kell szegény koncentráljon, hogy nehogy véletlenül eltévessze, hogy egy koncentrációs tábor smafu a parlamenthez képest!

Legvégül magamat is meginterjúvoltam. – Te, mint szerző, hogyan látom ezt a húsbavágó élproblémát?

-Most, amikor óriás meztelencsigák nemtelen támadása fenyegeti Moszkvát, érthetően nem önnön kéz- és magatartásuk a politikusaink legfőbb gondja! – válaszoltam magamnak komoly arcot vágva. – A migráns csúszómászók fajtársaikhoz képest sokkal nagyobbra nőnek és nehéz őket elpusztítani. Kártékonyak, mert egész veteményeseket képesek felzabálni. Elvetemült parazitákat, például fonálférgeket is terjeszthetnek. Ez Veszélyes! Az állat hímnős, így bármelyik másik példánnyal tud szaporodni, ráadásul egyszerre akár 400 petét is rakhat. Nem könnyű megszabadulni tőlük! A színük – ami az impertinencia netovábbja! – narancssárga! Ez a faj – a spanyol csupaszcsiga (Arion vulgaris) – a 100 legrosszabb inváziós állat közé tartozik – és most ott vannak alig pár méterre a Kremltől! Nem dolgoznak és elveszik a derék őslakosok munkahelyeit. Ezek nem háborús menekültek – ők maguk a háború! Veszélyeztetik a putyini vallást és kultúrát. Ez nem csak egy orosz – ez egy órossz prábléma! – fejtettem ki minden nevetés nélkül. – Erről a migránsmételyről mélyen hallgat a világsajtó, de azzal bezzegh tele van, hogy nagyon ritka, narancsfejű majom született egy ausztráliai állatkertben!

-Méghogy ritka! – kuncogott közbe a rosszabbik énem. – Hát ezek a külhoni firkászok sosem jártak még Magyarországon?!…

Pandula Dezső

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.