December 5,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Veszély! Mára olyan természetesen váltak a gyerekek Orbánék politikájának részévé, mint a vasárnapi mise 

Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.

Hihetnénk, ennyi idióta nincs. Mégis van, és egyre több. Megbolondultak. Felavatott egy félkész játszóteret Érd fideszes polgármestere, T. Mészáros András. Másnap ugyanott gyerekek estek a munkagödörbe, egyiküket majdnem felnyársalta két betonvas, az apja szerint – számolt be az esetről az RTL Klub Híradója.  Az önkormányzat azt mondja, nem átadó volt, csak avatás. Szerintük az elmúlt három nap csak próbaüzem volt és újra építési terület a játszótér. Ennek ellenére tucatnyi család tudott akadálytalanul bemenni oda.

Komolyan mondom, ezt a tróger bandát nemhogy polgármestereknek, önkormányzati képviselőknek kell(ene) megválasztani, hanem egészen egyszerűen ki kellene vonni őket a magyar közösségből. Menjenek el kő- vagy sóbányába dolgozni egy kicsit. Ott aztán ez gyagyás T. Mészáros is annyi sót meg követ adhat át – bocsánat, avathat -, amennyit bír. Aztán, ha beleesnek a munkagödörbe, vagy a fejükre esik a kő – sokat már nem árthat nekik -, lelkük rajta. Ott legalább nem lesznek gyerekek, akiket veszélybe sodornak. Marhák. Csordában.

Mi a lószar az a próbaüzem? Egy játszótéren. Nem leng eléggé a hinta? Vagy ragacsos a csúszda? Istenem, tényleg igaza volt apám 130 kilós barátjának, a Lapajnak: ha ötven évig nem születik hülye ember, akkor is lesz, majd csinálnak magukból. Felavatnak, vagy mit csinálnak egy játszóteret, ami életveszélyes. Nyilván nem nekik, hanem a gyerekeknek. Mit számít az ezeknek? Akár életek árán is dübörögni kell a Fidesz-patának. Remélem, csak a börtönig. Csessze meg már!

Pontosan arra gondoltam, ha ezek a tulkok már annyiszor átadták volna az embereknek, amit elloptak tőlük, abból mi avathatnánk fel újra a demokráciát. És ezek az erkölcsileg totál lezüllött figurák településeket vezetnek. Ott meg is érdemlik azok az emberek, akik rájuk szavaznak. Viseljék a következményeit, ha már ép ésszel nem tudják felfogni, hogy ezeknek a hatalmaskodó bohócoknak nem szabad utat adni. Ott a gödör nekik.

Ha történne egy nagyon súlyos baleset, neki lenne a legnagyobb pofája

Tényleg nem tudom, hogy például ennek a T. Mészárosnak van-e gyereke, akit el is engedne egy munkaterületre, ahol ezer veszélynek lenne kitéve. Aztán ha történne egy komoly baleset, neki lenne a legnagyobb pofája; jönne a feljelentgetés; tele lenne a bérsajtójuk a brutális felelőtlenséggel. Gondolták volna, mondjuk, harminc évvel ezelőtt, hogy mára olyan szinten váltak a kicsi gyerekek Orbánék politikájának részévé, mint a vasárnapi mise? Megbocsáthatatlan. Mert ez olyan szellemi, testi erőszak, amiért súlyos büntetés járna. Minálunk nem jár, mert a szülők is éppen olyan kiszolgáltatottak, mint egy gyerek. Mondhatnánk. De szerintem így ez nem igaz. Ha mindent ráhagynak erre a gazember gyülekezetre, akkor lehet, hogy egyszer csak késő lesz már sírni.

Minden ember, minden család életében van tragédia – kisebb, nagyobb -, elég lenne azzal megbirkózni emberi módra; nem kell, hogy szarházi senkik, idegen emberek még rá is tegyenek egy lapáttal. Ezeket a már teljesen megbolondult lényeket lehet nélkülözni – csak akarat kellene hozzá. Sokak nagy akarata. Körülbelül most ott tartunk, hogy a haragszom rád szomszédot elküldjük a jó jeges égtájra, miközben nyálas politikusok rángatnak felnőtteket, főleg gyerekeket úgy, mint régi templomban az öreg harangozó a vasharangot.

Nekem már nincs kicsi gyermekem, de abban biztos vagyok, ha lenne, nem állna a tűző napon azért, hogy valami félresikerült uraságot kötelezően megtapsoljon. Főleg azért sem, mert ezek az Orbán-betyár, népszerűséget hajhászók nem jobbak a Deákné vásznánál. Tartás, tartás, emberek, tartás, nem kell berezelni! Ha nehéz is bevallani magunknak, még mindig jobb csalódni egy frinces-francos politikusban, mint odavetni neki minden méltóságunkat, hát még a kiszolgáltatott gyerekeinket. Nem birkanyájban születtünk. Ennyi. Plusz egy józan voks október 13-án.

Ebben a Mága Zoltánban semmi tartás. Elvette belőle a sok ingyenpénz, amivel kényezteti drága kormányunk. A Kásler tárcája adott neki 350 millió forintot. (Az Operettszínház és az Operaház 800-800, a MüPa, a Pesti Magyar Színház és a Magyar Cirkusz 533, a Madách Színház 363 vagy a Vígszínház 280 millió forintot kapott.)

Parádé az újévi koncerten. Mága ehhez ingyen kapja meg a Budapest Arénát

A Vígszínház társulata fel nem érhet giccses Zoltánhoz. Az teljesen a magánügyem, hogy inkább hallgatok, hát még nézek meg egy faágon tartott fülemüle koncertet, mint egy ízléstelenségig turbózott Mága koncertet. A csalogány legalább kívül-belül eredeti.

Azon gondolkodom, hogy ennek a hegedűművésznek, ha valóban olyan nagy művész, mint állítják nagyon sokan, miért van szüksége arra, hogy lefeküdjön a hatalomnak. Az csak ócska duma, hogy sok jótékonysági koncertet ad a művész úr. Évek óta tömik, elpusztított már milliárdokat. Tessék adni a magunk féle hétköznapi embereknek is, meglátják, mennyien járnának jól a jótékonykodásunkkal. Egyébként meg a mi pénzünket mosolyogva elszórni nem nagy kunszt. Csipegessünk egy keveset Mága udvari zenész dajkálásból. Ezt írta egyebek mellett tavaly a 444.hu (az Ymiso Hungary Mága Zoltán koncertszervezője):

Az Ymiso 2014-re és 2015-re is 2016. június 24-én adta le a közhasznúsági jelentést, egyező adatokkal: mindkét évre pontosan 385 748 227 forintot vallott be, „több gazdálkodó szervezettől”. 2016-ban önkormányzattól és „más gazdálkodótól” 567 043 050 forintot, 2017-ben pedig hasonlóan, összesen 582 971 378 forintot kaptak. (A két beszámolóban nem tüntették fel, hogy a más gazdálkodóktól kapott támogatás forrása a tao lett volna.) Tehát az Ymiso Hungary 2013 óta tao-ból 1 052 496 454 forintot, önkormányzatoktól és „más gazdálkodóktól” pedig 1 150 014 428 forintot kapott, vagyis összesen 2 202 510 882 forintot. (Részletek itt.)

Dagad a nemzethy giccs. Gyorsan összeszámoltam néhány kedvelt énekesemet, zenészemet (nem tartott sokáig). Milyen érdekes, közülük egyiket sem dobott meg milliókkal, milliárdokkal a zeneszerető Orbán. Ez bizonyára csak véletlen lehet. Vagy az én ízlésemben van a hiba vagy a művészekben vagy a csukott fülű hatalomban.

Hüüümm? Önök szerint?

Az önök véleménye

Ezt a Novák nőt fel kéne már venni a hungarikumok közé. Nem létezik, hogy más országban ilyen létezik. (Melinda)

Normális emberek nem veszik be ezt a sok hülye átadást, akinek egy kis esze is van, az tudja, hogy ez a választások miatt van a krumplijukkal együtt. A Mága meg már évek óta orbán seggnyalója, kap egy rakat pénzt és egy nagyon kis részével jótékonykodik. Magyarország akkor lesz az Unió legjobb 5 országa között, ha az Unióban már csak 5 ország lesz. (Transzporter)

Csak a pontosság kedvéért Clintont nem a szex miatt hurcolták meg, nem is a zaklatás miatt, hanem azért mert hazudott, azt mondta nem volt szex. Utólag úgy magyarázta, hogy az orális szexet nem tekintette szexnek, és nagy nehezen ezt el is fogadták tőle. Ha nálunk is elindulna egy “impachment” eljárás minden hazugság után, már üres lenne a parlament. (Szinbád)

Így írtunk mi

Nem az van, hogy bezzeggyurcsányék elvettek, bezzegorbánék meg csak adnak és adnak, ameddig bele nem hülyülnek?

Minden eddiginél mocskosabb

A pofájukba hazudni a megbecsülést

Toszkánaán

A világ legcsodálatosabb lányai

Tömeges választási csalás?

Farkas Flórián, a Fidesz tökéletes definíciója

Ha ez valóban jogállam lenne, akkor mi szükség lenne arra a cirkuszra, amit Orbán csirkeudvara rendez?

Az ősz hajtól…

Elegem van

Pont erre volt szükség, Kásler

A nap kommentje:

Márpedig ez ilyen ország. Mága Z napi egymilliót kap, az erdélyi nezetthtestvérek 94 milliárdot, a szerbiaiak közel annyit, a reformaták külön 3,5 milliárdot, Farkas Flóri havi másfél milliót. Hol másutt fizetnének millókat, csak azért, hogy valaki szolgalelkű, tolvaj és hülye legyen? (agador)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.