Sok támpont mentén próbálják meghatározni különböző kutatók és politológusok, miért születnek rendre olyan eredmények a többségében gimnazistákról vagy fiatal egyetemistákról szóló felmérésekben, hogy politikai és közéleti aktivitásuk egyenesen a nullához közelít. Persze könnyedén rávághatnánk, csak bele kell lapozni a kormánypárt valamelyik propagandalapjába, esetleg megnézni egy parlamenti ülésnapot, de a tágabb kontextus elemzése sem hagyható ki a tisztább képért. Ez esetben én a magyar ’68-as generáció rendszerrel szembeni önmeghatározását, pontosabban ön meg nem határozását és mindazt a gulyáskommunizmusba belekényelmesedett megalkuvó társadalmi mentalitást szeretném kiemelni, aminek ismeretében nem meglepetés, ha a ’68-asok gyermekei és unokái sem képesek kiállni az érdekeikért.
A huszadik század egyik legmeghatározóbb évében forrongott a világ: újbalos és marxista, de többségében félreértett ideológiák által hajtott rendszerellenesség Franciaországban, szexuális forradalom egész Nyugat-Európában, Martin Luther King meggyilkolása, a hippik kulturális szerepének mainstreambe emelése, prágai tavasz, majd annak kíméletlen megtörése magyar segítséggel.
Csak pár esemény, ami 1968-ban történt és amely események által azok ellentmondó mivolta miatt a mai napig éles viták kereszttüzében állnak mindazon emberek, akik formálták azokat vagy egyszerűen csak véleményük van róla. A magyar belpolitika tévesen „jobboldalinak” nevezett része egyértelműen negatív értelmezésben tálalja a fogalommá váló évszámot, anarchista kábszeresek és elveszett lelkek elégedetlenségi mozgalmára leszűkítve azt.
Mondani sem kell, ahogy megannyi más interpretálás tőlük, úgy ez is hazug.
Az 1968-ban történt események objektív értékelése és az abból való következtetés napjainkra azért igazán nehéz, mert egy csomó egymástól különálló, de a ’68-as keretrendszerbe beleillő eseményt kell egymástól szorosan elválasztani. ’68 igazi töréspontja kelet és nyugat, az egyik oldalon a kommunista rendszerek autoriterségét megtörni kívánó Csehszlovákia a példa, a másikon a nyugat-európai, többségében diákok által kezdeményezett életmódbeli, oktatási forradalom és a fogyasztói társadalom újbaloldali-típusú elítélése.
De hol volt ebből a történetből Magyarország? A történelemkönyvekben hány bekezdést kapnak majd a Magyarországról és az itt történt eseményekről szóló összefoglalók? Elárulom, nem sokat.
Annak ugyanis nincs nagy hírértéke, bármennyire is fontos a néplélek későbbi megértéséhez, hogy történetesen 1968 volt az az év, amikor hazánkban a fridzsiderszocializmus, vagy más néven gulyáskommunizmus révén először lehetett hivatalosan Coca-Colát kapni, de ismerős lehet a Túró Rudi vagy a szocialista rendszer egyik emblematikus édessége, a Mese sajt is.
Arról nem beszélve, hogy Kádár kiváló reálpolitikus lévén kezdetben szimpatizált a Csehszlovákiában 1967-ben megindult új gazdasági mechanizmussal, olyannyira, hogy egy évre rá már Magyarországon is „kapitalistásat” játszhattak az emberek.
A kis alkuk és kompromisszumok országa lettünk 1956 után nem sokkal, ez pedig még fájóbb, ha Csehszlovákia példáját nézzük.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a rendszerrel szemben kifejezett kritika nem volt példa nélküli, ott volt a maoista csoportosulás, akik balról szálltak bele a kádárizmusba, vagy az Agitátorok című film, esetleg a semmittevéssel a Kádár-korszak lényegét kifejezni kívánó A sípoló macskakő, de lényegi ellenállás az igényes, de hatástalan metaforákon és halk utalgatásokon kívül nem történt.
„Tűzhalált halok, akárcsak az a csehszlovák fiatal, aki 19-én gyújtotta fel magát. Így tiltakozva az orosz megszállás ellen”.
Ezt Bauer Sándor 1952-ben született autószerelő-tanuló írta búcsúlevelében. Története sajnos nem eléggé ismert: ő volt az, aki a cseh Jan Palach példájának hatására kiállt a Múzeumkertbe, vásznat csavart a testére, benzint öntött magára, majd öngyilkos lett. A fiatal bár kommunista volt, a végletekig elutasította a megszállást. Tettét követően az állampárt évekig vegzálta családját, barátait, ismerőseit.
Csak egyetlen példa Bauer Sándor és Jan Palach, egyúttal pedig Magyarország és Csehszlovákia akkori állapotára: Palach temetésén 800 ezer ember vett részt, Bauerén csak a legszűkebb család. A propagandalapok eltitkolták és lejáratták őt és a tiltakozását, a magyar emberek alig tudtak róla, ahogy sok minden másról sem.
A gulyáskommunizmus tehát megszülte azt a kompromisszumot, amiben tagadhatatlanul nem voltak kiegyenlítettek a szerepek, a kézfogás azonban mégis megtörtént. Ennek a levét isszuk talán a mai napig: a példa azt mutatja, amikor egész Európa harcban állt és reformokat követelt, nyugaton a szabad oktatásért vagy a munkásjogokért, keleten a zsarnoki állampárttal szemben, addig Magyarországon Túró Rudit ettek, Coca-Colát ittak és beatzenét hallgattak a Táncdalfesztiválon.
Az okai mindennek megvannak, de jó referencia, hogy 2019-re miért ülünk le, ha felállni, és miért vagyunk csendben, ha beszélni kéne.
Fazekas Adrián
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!