Szeptember 18,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Miért ülünk le, ha felállni, és miért vagyunk csendben, ha beszélni kéne

Sok támpont mentén próbálják meghatározni különböző kutatók és politológusok, miért születnek rendre olyan eredmények a többségében gimnazistákról vagy fiatal egyetemistákról szóló felmérésekben, hogy politikai és közéleti aktivitásuk egyenesen a nullához közelít. Persze könnyedén rávághatnánk, csak bele kell lapozni a kormánypárt valamelyik propagandalapjába, esetleg megnézni egy parlamenti ülésnapot, de a tágabb kontextus elemzése sem hagyható ki a tisztább képért. Ez esetben én a magyar ’68-as generáció rendszerrel szembeni önmeghatározását, pontosabban ön meg nem határozását és mindazt a gulyáskommunizmusba belekényelmesedett megalkuvó társadalmi mentalitást szeretném kiemelni, aminek ismeretében nem meglepetés, ha a ’68-asok gyermekei és unokái sem képesek kiállni az érdekeikért.

A huszadik század egyik legmeghatározóbb évében forrongott a világ: újbalos és marxista, de többségében félreértett ideológiák által hajtott rendszerellenesség Franciaországban, szexuális forradalom egész Nyugat-Európában, Martin Luther King meggyilkolása, a hippik kulturális szerepének mainstreambe emelése, prágai tavasz, majd annak kíméletlen megtörése magyar segítséggel.

Csak pár esemény, ami 1968-ban történt és amely események által azok ellentmondó mivolta miatt a mai napig éles viták kereszttüzében állnak mindazon emberek, akik formálták azokat vagy egyszerűen csak véleményük van róla. A magyar belpolitika tévesen „jobboldalinak” nevezett része egyértelműen negatív értelmezésben tálalja a fogalommá váló évszámot, anarchista kábszeresek és elveszett lelkek elégedetlenségi mozgalmára leszűkítve azt.

Mondani sem kell, ahogy megannyi más interpretálás tőlük, úgy ez is hazug.

Az 1968-ban történt események objektív értékelése és az abból való következtetés napjainkra azért igazán nehéz, mert egy csomó egymástól különálló, de a ’68-as keretrendszerbe beleillő eseményt kell egymástól szorosan elválasztani. ’68 igazi töréspontja kelet és nyugat, az egyik oldalon a kommunista rendszerek autoriterségét megtörni kívánó Csehszlovákia a példa, a másikon a nyugat-európai, többségében diákok által kezdeményezett életmódbeli, oktatási forradalom és a fogyasztói társadalom újbaloldali-típusú elítélése.

De hol volt ebből a történetből Magyarország? A történelemkönyvekben hány bekezdést kapnak majd a Magyarországról és az itt történt eseményekről szóló összefoglalók? Elárulom, nem sokat.

Annak ugyanis nincs nagy hírértéke, bármennyire is fontos a néplélek későbbi megértéséhez, hogy történetesen 1968 volt az az év, amikor hazánkban a fridzsiderszocializmus, vagy más néven gulyáskommunizmus révén először lehetett hivatalosan Coca-Colát kapni, de ismerős lehet a Túró Rudi vagy a szocialista rendszer egyik emblematikus édessége, a Mese sajt is.

Arról nem beszélve, hogy Kádár kiváló reálpolitikus lévén kezdetben szimpatizált a Csehszlovákiában 1967-ben megindult új gazdasági mechanizmussal, olyannyira, hogy egy évre rá már Magyarországon is „kapitalistásat” játszhattak az emberek.

A kis alkuk és kompromisszumok országa lettünk 1956 után nem sokkal, ez pedig még fájóbb, ha Csehszlovákia példáját nézzük.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a rendszerrel szemben kifejezett kritika nem volt példa nélküli, ott volt a maoista csoportosulás, akik balról szálltak bele a kádárizmusba, vagy az Agitátorok című film, esetleg a semmittevéssel a Kádár-korszak lényegét kifejezni kívánó A sípoló macskakő, de lényegi ellenállás az igényes, de hatástalan metaforákon és halk utalgatásokon kívül nem történt.

„Tűzhalált halok, akárcsak az a csehszlovák fiatal, aki 19-én gyújtotta fel magát. Így tiltakozva az orosz megszállás ellen”.

Ezt Bauer Sándor 1952-ben született autószerelő-tanuló írta búcsúlevelében. Története sajnos nem eléggé ismert: ő volt az, aki a cseh Jan Palach példájának hatására kiállt a Múzeumkertbe, vásznat csavart a testére, benzint öntött magára, majd öngyilkos lett. A fiatal bár kommunista volt, a végletekig elutasította a megszállást. Tettét követően az állampárt évekig vegzálta családját, barátait, ismerőseit.

Csak egyetlen példa Bauer Sándor és Jan Palach, egyúttal pedig Magyarország és Csehszlovákia akkori állapotára: Palach temetésén 800 ezer ember vett részt, Bauerén csak a legszűkebb család. A propagandalapok eltitkolták és lejáratták őt és a tiltakozását, a magyar emberek alig tudtak róla, ahogy sok minden másról sem.

A gulyáskommunizmus tehát megszülte azt a kompromisszumot, amiben tagadhatatlanul nem voltak kiegyenlítettek a szerepek, a kézfogás azonban mégis megtörtént. Ennek a levét isszuk talán a mai napig: a példa azt mutatja, amikor egész Európa harcban állt és reformokat követelt, nyugaton a szabad oktatásért vagy a munkásjogokért, keleten a zsarnoki állampárttal szemben, addig Magyarországon Túró Rudit ettek, Coca-Colát ittak és beatzenét hallgattak a Táncdalfesztiválon.

Az okai mindennek megvannak, de jó referencia, hogy 2019-re miért ülünk le, ha felállni, és miért vagyunk csendben, ha beszélni kéne.

Fazekas Adrián

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS