Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ez igen húzós! Még azt is megérhetjük, hogy több miniszter lesz az országban, mint fogorvos

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.

Gratulálok! Tényleg. A Boldogasszony csipkéjéhez. Ez lett az idén az ország tortája. Hála Istennek meg Tóth Norbert dunaföldvári cukrászmesternek. A cukormentes győztes torta pedig Gyuris László szegedi cukrászmester Kicsi Gesztenye elnevezésű remeke. Hát akkor a hagyományokhoz hűen, ezeknek a szuper tortáknak az ízével sem barátkozhatok. Mert az úgy van, hogy ahol ingyen meg lehetne kóstolni, arra éppen nem járok. Később pedig már nem is kísérletezem. Kétszer akartam enni Magyarország tortájából: egyszer 1 000, másodszor 900 forintért kínálták kis cukrászdákban. Egy szeletet. Hát nincs az a Boldogasszony az idén sem, amiért ennyi pénzt kiadok. Egy szeletért, nem vagyok én Rogán pár, nem bírom a luxust. Majd másképpen próbálok, próbálunk boldogasszonyok, boldogférfiak, boldoggyerekek lenni. Különben is, ennyi pénzért nem rongálom a fogaimat, mert a fogorvos még többet kér egy kezelésért.

Ha lesz még Magyarországon fogorvos, mert bizony Németországba és az Egyesült Királyságba nem megyek utánuk. Márpedig tavaly 979 orvos és fogorvos suhant ki az országból, legalábbis ennyien kértek külföldi munkavégzéshez hatósági bizonyítványt. Sokáig az úgy volt, hogy a külföldiek jártak hozzánk tömetni meg fúratni. Ezek a fogturisták úgy verték föl az árakat, hogy a magyar lyukas foggal szaladgált azért, hogy egy állami rendelőben szóba álljanak vele meg a fogával valamiféle emberi mennyiségű pénzért. Sopronban lakó ismerősömhöz hazajött a bátyja Kanadából, és megtudtam, hogy azért, mert nálunk nagyon megéri fogat, fogsort csináltatni. Éppen felső kellett neki, jaj istenem, 300 ezer forintért. Hát persze, hogy csikorgott az alsó és felső kettesem.

Erre tessék, most már több fogorvos megy el az országból, mint orvos. Ja, azok már előbb elmentek. Ötszázan távoztak más országokba az elmúlt hónapokban. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Emberi Erőforrás-fejlesztési Főigazgatósága szerint csökken az orvosok elvándorlása. Ne tessék bennünket ezzel izgatni, mert egyetlen szavuk sem hihető. Hát még a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke, Dénes Tamás szerint: itten kaptak az egészségügyi dolgozók béremelést. Ettől függetlenül még mindig nem csak a nyugati országoktól, hanem a V4 átlagától is el vagyunk maradva.

Na basszus, azért ilyen magának is ellentmondó himbihumbi dumával ne etessen a szakszervezetis (hangsúlyoznám, szakszervezetis) elnök úr. Mert az úgy van, aki elment már, az nincs itthon, ha meg nincs itthon, akkor a kevesebb itthoni dokiból statisztikailag egyre kevesebben vándorolnak nyugatabbra. Egészen addig, amíg egy sem marad. Így a számolással nem lesz gond.

A gyógyítással annál inkább. Akinek fájt már a foga, az tudja, ilyenkor lekaparod a falat, majd téglát is bontasz, aztán fogorvos meg nincs. Amikor a kisgyereked – természetesen éjszaka – úgy visít, mint akit ölnek a jobb felső négyes miatt, előbb jön ki a rendőr, erőszakolás gyanúja gyanánt, mint eljutsz fogorvoshoz. Javasolnám: Kásler doktor, fogászokra fel! Lassan több miniszter alkalmatlankodik az országban, mint például fogszakember.

Bibliával nem lehet gyógyítani. Próbálja ki a miniszter, amikor beleőrül a fogfájásba, és motyogja az igét, attól elmúlik-e a borzalom. Fogorvos helyett

Az még csak nem is civilizált ország, ahol az alap egészségügyi szolgáltatások hiányoznak. Pedig pénz is lenne rá, ám a magukat hatalmi elitnek gondoló uraknak és hölgyeknek csak a saját mániájuk és gazdagodásuk a fontos. Az sem véletlen, hogy Orbán Káslernek adta a legfontosabb tárcát, hiszen nagyon jól tudja ő is, hogy képtelen helytállni a posztján. Orbánnak így a jó, rá lehet majd kenni mindent: azt, hogy nincsenek háziorvosok, fogorvosok; kőkorszaki állapotok vannak az egészségügyi intézményekben… A halálozási listán Európa élmezőnyében vagyunk. Ez megbocsáthatatlan bűnük.

Tisztelet a cukrászoknak, ők teszik a dolgukat, de hiába az ország látványosan beharangozott tortája, hiába a külcsín, a sokféle nemzeti, magyarkodó bizbasz, ha alatta rohad a rendszer. Márpedig rohad, ezt mindennap érezzük, akkor is, ha a magasságokba nem jut el az emberek keserves hangja. Megpróbálunk most már hangosan kiabálni. Amíg nem (nagyon) késő.

Azért talán mégis csak a fogamra való lenne az a Boldogasszony!

Az önök véleménye

tök mindegy, mert ha ülésezik a parlament, akkor sem tolják oda a képüket, legfeljebb csak akkor, ha szól a frakcióvezető, hogy valami 2/3-os salátatörvényt kell megszavazni. Amúgy meg jobb is, ha nem csinálnak semmit. Elég szar már a helyzet így is, nem kell ezen még tovább rontani. 😀 (Hajszás)

Kell a lakás. Ezt megcsinálhatják mindenkivel, aki kiszolgáltatott. Az egyházak dettó ezt csinálják. Szomszèdomban volt egy gyermektelen pár. Egy rokonukra akarták hagyni a lakást, de a nyakukra járt egy sokgyerekes jóasszony a katolikus közössègből. Vègül a nèni közjegyző előtt tett vègrendeletet, hogy rá ne tegyèk a kezüket a lakásra. (Dupla)

Vajon arról hallottak-e a “tisztelt” kormányszakértők, hogy éhező anya nehezen tudja kellően szoptatni kisbabáját? És az is visszafogja a bőséges tejet, ha az anyának stresszes élete van, mondjuk hiteltartozás, vagy rezsitartozás miatt épp kilakoltatás előtt áll és folytathatnám, de minek? (Ágnes)

Szoptatás? Hát ezek szerint tudja, hogyan kell szopatni a népet, hogy csak az ők „tejüktől” okosodjanak! (Ervin)

Szop(t)atják ők a fél országot! Szánalmas csicskák mindenhol! Forog a gyomrom keresztény”demokrata”,családbarát bűnözőktől!! (Kolompár)

Így írtunk mi

Őket sem érdekli, hogy te már 10 éve nem voltál nyaralni, az a te magánügyed

Ez már a keresztényi szeretet? Vagy az még csak ezután következik?

Így éldegélünk mi ebben a vérrel-gennyel folyó Kánaánban

Mindennek eljön az ideje

Szoptatási tanácsok Rétvári Bencétől

Lengyel ígéretek

Azt még nem tudom, hogy ez még az illiberális demokrácia, vagy már a keresztény szabadság eszmerendszerébe tartozik-e bele

Köszönet az életért

Illényi művésznő úgy lett díszpolgár, hogy egyetlen helybéli civil sem jelölte. Csak a Fidesz

Ha nem a mocskos propaganda érdekeit szolgálja

A nap kommentje:

Sokan vannak, akik megcsókolják a csizmát, ami az arcukon tapos. (marbles)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.