Mi kérünk bocsánatot, mert jól tanulnak a gyerekek
Tóth Ilona   |   2019.  Július 17,  Szerda   |   19:58
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,038,989 forint, még hiányzik 1,961,011 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.
Tele van a nyári hócipőm a kakukk közpénzt lopó rádióval. Állandóan azt harsogja, hogy megválasztották a hétgyerekes Ursula von der Leyen német kereszténydemokrata politikust az Európai Bizottság következő elnökének. Idióták, mintha ez lenne a legfontosabb ismérve az új elnöknek. Még a szeme színét bemondhatták volna. Értem én, hogy nem hivatkoznak arra, hogy gyökeresen más a véleménye több dologban neki, mint Orbánéknak. Még az is lehet, hogy Orbán kínjában eltaktikázta magát.
Különben pedig az a véleményem a Fidesz újabb ömlengéséről, hogy az ő 13 szavazatukkal lett elnök Leyen: messziről jött ember, azt mond, amit akar. Titkos szavazás volt, és ez akár jól is jöhetett a Fidesz-brancsnak. Most pöffeszkednek az öndicsérettől, aztán majd meglátjuk, hogyan tovább. Mindenesetre én az egészet csak akkor hiszem, ha látom. Mármint, hogy Ursula von der Leyenre voksoltak. Arról pedig, hogy rajtuk múlt a győzelme, inkább nem mondok semmit, elég, ha csak hangosan kiröhögöm őket. Ez az ember nem nagy játékos, hanem az Európai Unió bohóca, amúgy saját magát felfüggesztve néppárti tagságukból, ugye.
Kifogyhatatlan trógerekből áll a magyar kormány. Orbán kedvenc tanítványa, az egyre inkább énekelve hangot adó Szijjártó megint hülyének akarta nézni az embereket. Nem sikerült, mert az agymosodában az nem érdekli őket, hogy nagyjából semmi nem maradhat titokban. Lópikulát vásároltak kikötőt Triesztben 300 méter hosszú partszakasszal, 32 hektáros területet, 31 millió euróért, 60 éves koncessziós szerződés keretében. Ezt kürtölte világgá Szijjártó külügyér július elején.
Ezzel szemben a hvg.hu a kelet-adriai kikötőfelügyelettől megtudta, a hivatkozott ingatlanon se kikötő, se logisztikai központ nincs. Korábban egy olajfinomító működött rajta. A 31 millió euró lehet, hogy stimmel. Meg arra is gondolok, hogy olajfinomítóval sem járnak rosszul. Ha jól emlékszem, működött a rendszerváltás idejében az olajmaffia. Abban is profik a hatalom büdöskéi, hiszen még ma is ott ülnek Fidesz-közeli bársonyszékben a mamelukok. Az ügy titkosítva 85 évre.
A kelet-adriai kikötőfelügyelettől tudható, hogy a terület nagy része két olasz cég, a Teseco és a Seastock, kisebb része pedig az olasz állam tulajdonában volt. Akkor talán mégis csak jól sejtettem, hogy a Salvini-Orbán barátság hozománya is lehet a közpénzből vett ki tudja mi. Nagyon remélem, hogy feltűnik ez az újabb hazugság és pénzherdálás az ellenzéki pártoknak is, és minimum feljelentik Szijjártóékat.
A HVG forrásai szerint a magyar szállítmányozási szakma értetlenül áll a projekt előtt. A tengeri export ugyanis szinte teljes egészében konténerizált: magyarországi telephelyükön a cégek konténerekbe rakják az árujukat, majd elszállíttatják abba a kikötőbe, ahol a célországba tartó konténerhajó horgonyoz – bárhol is legyen az. A Triesztben létesítendő terminál fizikailag nem alkalmas nagy konténerhajók fogadására: partszakasza 300 méter hosszú, vize 13 méter mély. De még ha fogadhatna is méretesebb hajókat a magyar terminál, ahhoz le kellene szerződni hajótársaságokkal is, amelyek kegyeiért a kikötők kemény harcot vívnak, a magyar export pedig alig számít valamit e cégek forgalma felől nézve.
Micsoda bitang banda! Állítsuk már le a rablókat, amíg van gatyánk!
Dr. Házlinger György tankerületi vezető eltűnt, nem válaszolt a botrányra
A trógerséget naponta tudják fokozni. A legtrógerebb az, aki gyerekeket kihasznál, becsap.
„Igen sajnálatos, hogy ennyi jó tanuló gyerek van a kerületben és a tankerületnek nincs pénze-ereje-kedve 1000-1500 db oklevelet kinyomtatni”
– ezt írta az Indexnek az az olvasó, aki a nyilvánossághoz fordult, miután megtudta, hogy a Közép-Pesti Tankerületi Központ inkább utólag visszavont egy általános iskolásoknak kiírt pályázatot, mert
túl sok diáknak van sok ötöse, és nincs pénz ennyi laminált A4-es papírra.
Talán, ha egy-két szülő bocsánatot kérne a tankerület vezetőjétől, dr. Házlinger Györgytől.
– Jó napot kívánok, én egy szülő vagyok, és a tankerület vezetőjével szeretnék beszélni.
– Jó napot kívánok! Dr. Házlinger György vagyok.
– Szeretnék bocsánatot kérni öntől.
– Vajon miért?
– Sajnos, nagyon jól tanulnak a gyerekeink.
– …Nagyszerű.
– Ez többet nem fordul elő, kedves elvtárs. Nem akarunk önöknek iszonyatosan nagy gondot okozni. Majd visszafogjuk a kölkeinket, nehogy már tanuljanak. Maguk meg, kedves elvtárs, becsapják őket. Még egyszer bocsánatot kérek, majd a jövőben hülyegyerekeket nevelünk.
Valahogy így, csak az a bökkenő, hogy a kedves elvtárs eltűnt, nem válaszolt a botrányra, pedig megígérte. Az érintett iskola igazgatója levélben tájékoztatta a tanárokat és a szülőket arról, hogy a tankerületbe
„az iskolák nagyságrendekkel több gyerek nevét küldték be, mint amire számítottak, és sajnos nincs mód ennyi tanulót oklevéllel jutalmazni, ezért a „100 ötös” programot leállították”.
Az igazgató hozzátette, hogy őszintén sajnálja, hogy a legjobb tanulóknak okoztak ezzel csalódást. Nem kaptak oklevelet a kiváló tanulók. “100 ötös” pályázatot hirdettek több zuglói iskolában, aminek lényege, hogy az év közben legalább 100 ötöst szerző gyerekeket oklevéllel jutalmazzák. A gyerekek semmit nem kaptak. Így döntöttek a Közép-Pesti Tankerületi Központnál.
Tessék, senki ne mondja azt, hogy az iskola nem az életre nevel – a Fidesz-életre. Aljas gazemberek. Ellopták már a háromnegyed országot, és nem telik oklevélre. Egy kitöltetlen oklevél 70 (azaz, hetven forint), az száz iskolásnál még mindig 7000 forint. Ja, lehet másolni is azokat. Kitölteni pedig unalmukban, a nagy felügyelet mellett nyugodtan ráértek volna a tankerület dolgozói. Azért vannak, hogy kiszolgálják az iskolákat, pedagógusokat. Hiszem én, de akkora vízfej ez, hogy nem győz benne lubickolni a maradék ész.
Én kérek elnézést, hogy sok a jól tanuló diák!
Nosztalgia. Ittuk, ha jó volt, ha nem
Újra lesz Bambi. Hurrá! Időnként felröppen a hír, de például én még nem láttam belőle semmit. A napokban dobja piacra az 50-es, 60-as évek ikonikus üdítőitalát az Unger and Partners. Négyféle ízben. Csatos üvegben. Emlékeznek, ittuk, ha kellett, ha nem. Ez volt. Még most is érzem azt a rettenetes kátrányt ízt, pedig azt mondják a szakértők, hogy a Bambi a hiedelmekkel ellentétben soha nem tartalmazott kátrányt. A narancsolaj összetevő azonban a szavatossági idő lejárta után kátrányízűvé válik.
Mindegy is, ha látok, megkóstolom. És megőrzöm a csatos üveget. Ennyi. Nem több. Nosztalgiám nem a Bambiért van.
Az önök véleménye
Legyünk őszinték a honv. min. jobb, ha meg sem szólal. Dicső hadseregünk (mind a 35 ezer fő) max az Egri csillagok újraforgatásában mutatna jól, mint török sereg. Mégis mit mondhatna? Hogy szakmai döntés született 562 milliárd elverése kapcsán? Hogy a határvédelem rendben? (Hiszen senki sem akar idejönni, akinek az IQ-ja 80 fölött van.) Hogy a a magyar honvéd egy szál karddal…ja ezt már elsütötték előtte. (Judit)
A magyar történelem legsikeresebb korszakában az emberek menekülnek külföldre, sorra halnak a rossz egészségügy miatt, dübörög a gazdasággal együtt a szegénység és a társadalmi béke is arról szól, hogy kétfelé szakadt az ország, a hazaffyakra és a hazájukat szerető magyarokra. A minusz siker is siker, ahogy ők mondják, (Transzporter)
Ezt a sok negatív kisugárzást! Ahelyett, hogy arról írnátok, hogy pl. szeptembertől 5 metrója lesz Budapestnek, vagy hogy az AB arról döntött, hogy volt koronaőrök esetében is az van, hogy “a közhatalommal nem rendelkező, de a politikai életre hatással bíró személyek magánélete sem zárható ki teljes mértékben a közérdeklődésből, különösen, ha ez a nyilvánosság előtt zajlik.” (masikszempont)
Mindez nagyon szép és igazán jó, de van egy picike bökkenő, amit az optimisták állandóan figyelmen kívül hagynak. Mégpedig az, hogy a jogállamiság védelmi eszközeit, az ahhoz köthető pénzmegvonásoakt stb. Szerződésbe kell foglalni – amit ha csak egyetlen állam nem ratifikál, akkor az érvénytelen lesz. És szerintem tudjuk melyik lesz az az ország, ami egy ilyen Szerződés módosításba soha nem fog bele menni….. ergo minden marad a régiben, sőt a pohos vérszemet fog kapni – ha még nem kapott. (Pal)
Igen nyomasztó írás, amellett főleg, hogy jelenlegi ártunk és ormányunk ennek az ideológiai-vallási katyvasznak a szekértolója. Jézus forog a sírjában ezt a temérdek baromságot hallva. Ez a Bannon és fényő csillagunk pápábbak lettek a pápánál, bár ez csak magukra aggatott kereszténység. Ezeknél már a Kuk-lux klánosok is őszintébbek. (agador)
A mostani elvtársak méltó tanítványai a Rákosi-korszak elvtársainak. Bár közvetlen emlékeik nem lehetnek, kiválóan idézik meg a kor szellemét minden intézkedésükkel. (macskagyökér)
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de olvasnál még többet, ha a politikán kívüli világ is érdekel, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor szeretettel várunk a Szalonnázón. Naponta megjelenő magazinunkban megtalálod szerzőink egyéb írásait is, de olvashatsz zenéről, tudományról és még számtalan témáról a folyamatosan bővülő Szalonnázón.
A magyar közvélemény tájékoztatása, a szavazópolgárok partnerként kezelése jegyében megszületett minden idők legrövidebb MTI híre, és még csak nem is a rövidhír kategóriában. Havasi Bertalan tájékoztatott minket arról, hogy Orbán Viktor fogadta a Karmelita kolostorban Charles Michelt, az Európa Tanács elnökét, és még beszélgettek is egymással. Már csak az marad a kérdés, hogy mégis nagyjából […]
Szijjártó miniszter mintha egy kicsit elkésett volna ezzel a kínos lelkendezéssel, de jobb későn, mint soha: levélben gratulált Geert Wildersnek, a jobboldali holland Szabadságpárt (PVV) „földcsuszamlásszerű” választási győzelméhez. A muszlimok megveszekedett gyűlölője, Donald kacsa és Orbán Viktor nagy rajongója, valamint Bunyós Pityu haverja köszönetét fejezte ki és bízik abban, hogy hamarosan személyes találkozóra is sor […]
Mióta az által vezetett minisztérium csúcsáig érő büdös korrupciós ügybe belekeveredett, és ezért inkább oldalra buktatta a gazdája, a fideszes parlament európai ügyek bizottságának élére, Varga Judit bírósági fogalmazóból lett hajdobáló hegedű- és életművész változatlan lelkesedéssel tolja az állampárt szekerét, és gondolom, soha el nem múló hálája jeléül, amiért neki nem kell bíróság elé állnia […]
Kétségtelenül nagy öröm az mindenkinek, hogy Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár ilyen szép beszédet mondott a nők elleni erőszak megszüntetése világnapjak alkalmából. De esetleg érdemes lenne azon eltöprengeni, hogy a hangzatos kijelentésekből mennyi valósul meg egy olyan országban, ahol felmérések szerint 200 ezernél is több nő él bántalmazó kapcsolatban, ahol megszokott, mindennapos dolog a munkahelyi […]
Mintha felgyorsult volna a keleti nyitás néven futó manőver. Szijjártó Péter és Orbán Viktor kéz a kézben – bár gondolom külön-külön repülővel, mert az mégis drágább nekünk – trappoltak Azerbajdzsánba jövőt építeni. Ameddig Orbán Viktor ki tudja miről tárgyalt Bakuban az azeri kormányfővel, Szijjártó már tájékozta is a sajtót arról, hogy mit is gondol ő […]
(…) a legfontosabb és a legfényesebb haditett, igazi hadikos huszárcsíny, hogy Brüsszel pénzügyi zsarolási kísérleteit zátonyra futtattuk, a gazdaság ismét nő, és még nőni is fog. Persze azt a pár eurót, amivel tartoznak, még be fogjuk hajtani. Hajrá, Navra! (Orbán Viktor, Budapest, november 18.) Az Európai Bizottság nem folyósíthat semmiféle forrást Magyarországnak mindaddig, amíg a […]
Azt írta ma az MTI, hogy Havasi Bertalan miniszterelnöki mindenes arról tájékoztatta őket, hogy a főnöke Svájcba utazott, ahol ma Bernben tárgyal az ország vezetőivel, szerdán pedig átfogó politikai beszédet tart Zürichben. Orbán Alain Berset svájci szövetségi elnökkel és Ignazio Cassis külügyminiszterrel folytat megbeszéléseket; az őt elkísérő kíséret tagja Bóka János európai uniós ügyekért felelős […]
Jó, éljen Navracsics Tibor, a közigazgatási rendszer szülőatyja! Én nem óhajtok vitába szállni Gulyás Gergely szavaival, aki a főispánok és járási hivatalvezetők országos találkozóján (hagyok egy kis időt a megértéshez) örvendezett annak, hogy immáron lesz nekünk új minisztériumunk, Területfejlesztési és Közigazgatási, amit majd Navracsics Tibor vezet nagy hozzáértéssel. Az most mindegy, hogy egészségügyi és oktatási […]
Hogy egyetlen napig se kelljen nélkülöznünk az aktuális miheztartást, Orbán Balázs tartott eligazítást a témában. A fő csapásirány Orbán Viktor tisztújító kongresszuson elmondott beszéde, ami ugyan semmi újdonságot nem tartalmazott, de legalább szép volt. Ismét megtudhattuk tehát, hogy amennyiben nem követjük a miniszterelnök iránymutatását, néhány éven belül nem lesz Magyarország. Továbbá azt is tisztázta Orbán […]
Egyelőre szeretném megkímélni magamat is, mindenki mást is, aki olvas minket attól, hogy a mai nap fénypontjáról, a politikai cirkuszi showműsorok műfajába illő, érthetetlen módon tisztújítónak nevezett állampárti kongresszus fejleményeiről, a birodalmi propagandakormány erőfitogtatásra kiválóan alkalmas szeánszáról bármit is gondoljak. Bőven elég annyi itt és most, hogy a rendezvény házigazdái Varga Judit valamilyen irányba buktatott […]
Sűrű napja van a felcsúti világpolitikai tényezőnek, ma reggel nem is fért bele az idejébe a menetrend szerinti közpénzrádiós igehirdetés. Már vadhajnalban eligazítást tartott a határon túli fideszes fiókszervezetek magyar politikai pártok képviselőinek a Várkert Bazárban, és már loholt is a Parlamentjébe, ahol szigorúan Kövér László parlamenti elnök után beszédet mondott a Délkelet-európai Országok Parlamenti […]
Kivételesen két hírt hoztam. Az egyik mai, a másik néhány napos. Az egyik az uniós euróövezetben mért inflációról szól, a másik a magyar inflációról. Nem feltétlenül a két adatot akarom összehasonlítani, bár önmagában eléggé látványos az euróövezeti 2,9 százalékhoz képest a diadalmasan beharangozott magyar 9,9 százalék, de most inkább egy kis stíluselemzésre hívom az olvasókat. […]
Igazán végtelen öröm látni, hogy létezik még olyan közeg, melyben Orbán Viktor annyira biztonságban érzi magát, hogy nem szükséges 6-8-10 testőr éber jelenléte. Pedig így még a saját hívei közé sem mer menni, de ezek szerint a Magyar Diaszpóra Tanács tagjaiban tökéletesen megbízik. Azt mondjuk nem pontosan értem, hogy a Diaszpóra Tanácsnak mi köze van […]
Szerintem kevés dolog van, ami olyan mély indulatokat képes kiváltani kicsit is tájékozott, a saját és a gyerekei, unokái jövője miatt felelősséget érző emberből, mint amikor a gyermekvédelemmel házaló, ám a gyermekeket is, csak úgy, mint mindenki mást is magasról leszaró, kizárólag a hatalom megtartásában érdekelt rezsim, amely nemcsak szerintem, de szakemberek szerint is nagyobb […]
Előrebocsátom, hogy senkit nem bíztatok arra, soha nem tettem és nem is tennék ilyet (ellenkezőleg), hogy legjobb meggyőződése és lehetősége szerint nemes célokat támogasson, jó ügyek mellé odaálljon, és ha megteheti, ne fordítson hátat azoknak, akik támogatásra szorulnak. Ezzel együtt háborgó gyomorral vettem tudomásul, hogy a saját honfitársai bizonyos csoportjainak legmagasabb állami szintről levezényelt jogfosztása, […]
Miközben minden olyan program hasznos és üdvözlendő, mely segít a lemorzsolódás csökkentésében, valamiért nem tartom elégségesnek azt, ha egyetemisták mentorálására bízzuk az egyre inkább leszakadó vidéken élő gyerekek jövőjét. Ahhoz, hogy 2030-ra minden mai általános iskolásnak legyen szakmája vagy továbbtanuljon, minimum csoda kellene, ennek hiányában a kormánybiztos úrnak meg kellene tanulnia számolni. Amelyik gyerek ma […]
Ezt sem gondoltam volna még tegnap, hogy ma eljön annak is a napja, amikor a miniszterek elnöke nyilvánosan kijelenti, hogy a Századvéget azért hozták létre, hogy a Fideszt támogassa, és ez a helyzet ma is fennáll. Úgy tűnik, elérkezett az a pont a kormány életében, amikor már titkolni sem kell, hogy egy elméletileg kutatóközpont gyakorlatilag […]
Igen, tudjuk, soha nem lehet elég hülyének nézni a magyarokat. Igen, tudjuk, Hollik István azt követően se lépett a Fidesz éles késeinek sorába, hogy KDNP-s létére kinevezték a fiatal demokraták pártja kommunikációs igazgatójává. Igen, az is igaz, hogy Hollik Istvánt se azért tartja ilyen nagy becsben a Párt, hogy legyenek neki önálló gondolatai, ellenkezőleg. Nem […]
A nemzetért dolgozni mindenkor betonszilárdságú tartást ad. Ez teheti a nemzetünket is „tartásos nemzetté” – ezt mondta Szili Katalin orbánista főtanácsadó szombaton Budapesten, a Rákóczi Szövetség által szervezett Halzl József Emlékkonferencián. Az említett szövetség 2020-ban elhunyt örökös és tiszteletbeli elnökének munkásságát méltató rendezvényen Szili nertársnő, a nemzeti jobboldal kebelére megtért volt szocialista bozótharcos nem kevesebbet […]
Magyarországnak van egy bevált, működő receptje a demográfiai kihívásokra, a népességfogyás megállítására – ezt bírta mondani a szájával Varga Judit, igazságügyi miniszterből az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnökévé lefokozott amatőr hegedűművész a Normalitás védelme és az együttműködés erősítése az EU többszintű kormányzásában elnevezésű rendezvényen pénteken a Parlamentben. Ez ugyanaz a rendezvény, ahol az említett intézmény […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.