Tóth Ilona   |   2019.  Június 9,  Vasárnap   |   20:01
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 522,674 forint, még hiányzik 2,477,326 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek. Plusz pünkösdi rózsát. Szép az a vázában.
Jó lenne, ha már nem szélhámoskodna az ügyeletes napközis, a Rétvári Bence. Legalább azt mondaná, ami valós. A nemzeti tósztokból már olyan nagyon elegünk van, mint Piroska néninek a koplalásból. Az oktatásban is megy a hülyítés. Ebben élen jár az Emmi politikai államtitkára, aki szerint:
“Bárhová születik is valaki Magyarországon, ugyanolyan lehetőségeket kell kapnia szellemi és fizikai tehetségének kibontakoztatásához. Megéri az oktatásba fektetni. …Minden gyermek tehetséges valamiben, az iskolának pedig az a feladata, hogy ‘kinyissa a világot’, segítsen a gyermeknek rájönni arra, miben tehetséges, s utána annak szentelheti egész életét.”
Utálat utálat hátán. Ezek tortát esznek, aztán lazacot köpnek. A mai oktatási rendszerben éppen az hiányzik, amiről Rétvári ismét hablatyol. Nekik pontosan nem éri meg az oktatásba fektetni, nem kellenek művelt, okos szakemberek. Csak irányíthatóak. Ha komolyan gondolták volna, akkor nem cseszik el a milliárdokat az egyházra, a stadionokra, nem lopnak éjjel nappal, mint a rutinos tolvaj.
Az államtitkár jelezte, hogy a kormány ezért tartja kiemelten fontosnak az iskolai környezet fejlesztését, s ezért indította el az elmúlt 30 év legnagyobb iskolafejlesztési projektjét, amelyhez több mint 110 milliárd forintnyi uniós és további 46 milliárdos állami forrást biztosít. Rétvári Bence megjegyezte, hogy hazai forrásból 158 projekt valósul meg, s többek között tornatermek, tantermek vagy új iskolák és iskolarészek épülnek.
Ez sem igaz, és mondok valamit, ami nem mindenkinek tetszhet. Amíg nem raknak a fejekben rendet, nem teremtik meg a korszerű oktatás tartalmi részét, addig én speciel nem esek hasra azért, mert itt-ott épült tornaterem. A tornaterem nagyjából ugyanolyan falun, mint az elit iskolákban. A mai oktatásban nem a tégla a fontos, hanem a gyerek. A külcsínre hajazó tatarozásokkal nem takarják el a pedagógusok, a tanulók lebutítását, a szegények kirekesztését a tanulásból. Ahol egyentankönyvek a választék, ahol kivéreztetik a gimnáziumokat, ahol kirakják az iskolából a 16 éves gyerekeket, ott nem az uszoda hiánya miatt hagyják el ezrével a pályát a pedagógusok. Hanem azért, mert szellemi gúzsba kötve, szabadság nélkül nem lehet táncolni.
És akkor megint elérkeztünk oda, hogy legalább megpróbálnának valamiféle esélyegyenlőséget kínálni a magyar gyerekeknek. Tisztelt család- és gyerekbarát kormány!
Mert ugye, hála Istennek meg a klímaváltozásnak meg saját önzésüknek Áder János lányának, ha Magyarországon nem sikerült magába szívnia a tudományokat, akkor keresni kellett külföldön valamilyen megoldást. Lett megoldás: először 2009 és 2012 között Brüsszelben végezte a középiskolát. Onnan aztán egyenest az Egyesült Államokban alapított Richmond Egyetem Nagy-Britanniába kihelyezett képzését választotta. Ez az iskola olyan rendszerben működik, mint az Orbán-kormány által törvénytelen működéssel vádolt Közép-európai Egyetem (CEU), az iskola ugyanis az USA-ban is elfogadott diplomát ad ki. Potom 3 millió 357 ezer forint évente a tandíj. Gyanítom, itthon is simán fölvették volna bármelyik egyetemre.
Orbán Ráhel ifjú asszony az École Hoteliere Lausanne 2015-ös évfolyamára nyert felvételt. Az iskola az egyéves kurzusért, 59 ezer svájci frankot, nagyjából 14 millió forintot kért. Akkor már az ifjú férj simán kiperkálta a lábunkon tengődő Orbán lánynak a suskát.
PROF. DR. Kásler amúgy a k*rva jó magyar oktatásért is felelős csúcsminiszter gyerekei nem jártak soha magyar iskolába.
Ezeknek a gyerekeknek mi fizettük ki a tandíját, a kedves édesapjukon keresztül. Dehogy vagyok ellene annak, hogy a fiatalok külföldön tanuljanak, sőt, lássanak világot, szívjanak más kultúrát, ismerkedjenek szokásokkal és egymással a sokszínű egyetemeken. Ez lenne a normális, nem kell bezárkózni ebbe az országba – főleg ma nem. Azon kéne elgondolkodni, hogy többségük menekül innen, tanulni, dolgozni, mert nem akarnak jövő nélkül beleposhadni az orbáni hatalomba.
Sok ismerősöm tanult külföldi egyetemen: Ági közgazdász, Angliában él; Kati idegenforgalmi szakember, Ausztria, Németország után most Svájcban lakik; Dénes informatikus, Norvégiában él; Pisti pedagógus, Ausztriában él; Józsi erdőmérnök, Hollandiában dolgozik, él; Viktória vendéglátóipari egyetemmel Olaszországban lakik.
Egyikük sem akart hazajönni a diploma megszerzése után. Ági azt mondta nemrégiben: nem a pénz miatt, itthon is jól keresne, de… – Nem akarunk bezárva élni egy őrülttel, nekünk most már a gyerekek a legfontosabbak. Kisiskolás és óvodás lányunk már három nyelven beszél.
Akik pedig itt akarnak boldogulni, jól gondolják meg, mennyi esélyük van erre. Nyelvet, nyelveket tanulni nem sok – mert az idegennyelv-oktatás a béka ülepe alatt van. És ez a kormány azt kérné számon a felvételizőktől, ami nincs, aminek érdekében a kisujját sem mozdította eddig. Igazából nem az a baj, hogy Áder, Orbán, Kásler gyereke elit iskolákban okosodik, hanem az, hogy éppen ők tehetnek arról, hogy lassan már kiváltság Magyarországon tanulni, mert pénztől és kapcsolatoktól függ. Ez is.
Azt mondta a Varga Mihály, ha gyenge a forint, itthon is lehet nyaralni. “Izgalmas egy külföldi nyaralás, de egyáltalán nem baj, ha honfitársaink itthon töltik a szabadságukat, itthon pihennek és költenek. …Annyi szép és érdekes látnivaló van Magyarországon”.
Úgy van, ha nincs pénzed, tanulj itthon. Arra sincs? Nem baj, megérti ezt a miniszterelnök, aki közülünk való. Pláne kampányban. Imád az alulképzett emberek között forgolódni kockás ingében, logó farmerjében. Mi a francot kell ezen csodálkozni, hiszen olyan vagyok, mint ti, csak más a melóm. Nekem pénzem? Ne hülyéskedjetek. Egyszerű miniszterelnök vagyok, értetek dolgozom éjjel-nappal, hogy nektek, a drága népemnek legyen nagyon szép jövője. Mézes-mázosan élvezkedik közöttük. Na, a tanultakkal nagyobb a baja, velük – CEU, Akadémia, felsőoktatás – csak erőszakosság árán boldogul a saját és hordája javára. Ez az orbáni politika.
2016. Iskolai végzettség Magyarországon
26,5 százalék – legfeljebb alapfokú
20,9 százalék – szakmunkásképző, szakiskola
33,4 százalék – érettségi
21,8 százalék – felsőfokú
A helyzet azóta romlott. Majd a Rétvári tovább színezi.
Az önök véleménye.
Még az is lehet, hogy bűnözőnek nevezhető Rogántóni adna is pénzt új mosógépre, de rá kellene tenni a matricát, hogy ártunk és ormányunk támogatásából lett megvéve. A diktátorok ritkán szoktak békés örögkort megérni. Ők is árulással, erőszakkal, gátlástalansággal kerültek hatalomra, a csúcsra. Majd jön egy nála is gátlástalanabb, aljasabb, erőszakosabb alak és hátba döfi, elfoglalja a helyét. És áruló az lehet, aki a vezírhez közel áll, idegen az nem, csak a belső körben lévő valaki. (agador)
Nagyon sok a “miert?” És a válaszok is ha érkeznek , csak igen késve !!! Ma komolyan megkeseredtem…Európa közepén nincs még egy ország aki annyi támogatásban részesült volna mint a magyar , és hagytak nyomorba süllyedni az országot ! Nem vagyok vallásos , de bízom benne hogy ezért mindenki fizetni fog , aki asszisztált ehhez! (Krisztina)
Bocsánat, de nem tudtam abbahagyni a röhögést, amikor a Gruevszki hírt olvastam (Joli)
Miután minden Orbán körül forog, mindent ő csinált, (és fog csinálni – már dolgoznak rajta a történészek- pl. honfoglalás) érdeklődve várom, melyik koporsóban lesz a 30. évfordulón.(Nem röhög! Nem úgy. Csak főszereplőként.) (Judit)
H az EPP- nak volna annyi esze – kollektíven -, mint egy fél marék molylepkének, nem melengetnék tovább a kígyó Fideszt, aki már most nyíltan megszegi a frakcióhűség és a loyalitás írott-íratlan szabályait. Mi az, hogy a saját frakcióvezetőjük “nem alkalmas” bizottsági elnöknek? Ha a Fidesz tag marad a Néppártban, megérdemli a Néppárt az elkerülhetetlen szétverését, mert a Vezérnek komoly szakismerete és tapasztalata van a rombolásban, hűséges kutyái pedig minden szavára ugranak. (Gábor)
Hidvéghi Balázs kitért arra is, hogy az Európai Néppárt frakcióvezetőjének kijelölése nem igazi választás volt, hanem azon a szokáson alapuló automatizmus, amely szerint a legnagyobb nemzeti csoport megkapja ezt a pozíciót, ha kéri. Azt mondta, nem származott volna előny abból, ha ezzel szembemennek, noha fenntartják véleményüket, hogy az újra frakcióvezetőnek választott Manfred Weber nem alkalmas jelölt az Európai Bizottság élére. (MTI) Milyenek azok az „elvek”, amiket csak akkor érdemes betartani, ha azokból előnyünk származik? (Tudom, igaz fideszesnek egy elve van: azt követni, amit a vezér mond. Ha a vezér egy szélkakas, akkor ő is fordul vele.) (Erzsébet)
nem a Néppárttól függ. hanem Macrontól (és nyilván nem lát most a frusztrációtól a Geci), ha ő ragaszkodik az ultimátumához, akkor kénytelenek lesznek kitenni. jelenleg egyetlen stabil tömb néz ki: Néppárt, Szocdemek, Liberálisok, Zöldek. + Bónusz: a szélsőjobb pedig nem érte el az egyharmadot, tehát semmi zsarolási potenciáljuk nincs: erre a Senkiföldjére fogják kirakni OV-t. (andras)
Jó ha Hidvégi is tudja (tudja), hogy a Néppárt dönt a jövőben rólunk. Szerintem a Fideszben a választás előtt arra számítottak, hogy a holland Geert Wildersék is bejutnak, és Salviniék még nagyobbat nyernek, így nem kellene most kanosszát járni. (és hogy Strache nem nullázza ki magát a választás előtt, persze) Ez nem jött be. (Lajos)
A fiatal nemzeti szocialisták (FINESZ) a szüleiket is az E-mezőkre küldik. Azok pedig szavaznak gondolkodás nélkül a láthatatlan migránsokat elűző Vezérre. (Bendegúz)
Minél szimpatikusabb, normálisabb üzeneteket küld Ferenc pápa, a helybéli papi kar annál jobban kötődik itteni vezéréhez, il Duce-hoz. Érdekes, hogy a pápai mise esetén is Erdő Péterre nem szakadt rá az ég, amíg ott ájtatoskodott. Ez is mutatja, hogy az ateistáknak valószínűleg igazuk van. (agador)
Orbán Gazsi szektája ? ….eszi a közpénzt, miközben 4.5 millió ember éhezik Orbánisztánban ! (Vera)
Talán mégis van remény?? Talán valami elkezdődik?? Talán újra EMBER-ek fogják vezetni ezt az országot sötét, hatalommániás senkiházi tolvajok helyett?? Bennem újraéledt. Hátha. Igaz, most még csak a főváros van a porondon. De hátha a többi településen is felébredünk. Bízok. (Márti)
Tetszik, mikor a zsivány akarja eldönteni, hogy mi lesz a büntetése. De EZEK mindenkit hülyének néznek, és még mindig nem szégyenlik magukat. (Hofipisti)
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
Óriási lépésekkel haladunk a modern szolgáltatásokat nyújtó állam megvalósulása felé. Igaz ugyan, hogy az utak még kátyúsak, a közvilágítás tiborcos, egy csomó településen nincs háziorvos, gyerekorvos meg még annyira sincs, további – vagy ugyanazon – településeken nincs gyógyszertár, könyvtár, posta, akár még bolt sincs, ha úgy alakul, a magyartanár tartja a matematika órát (ha nem […]
A magyar józan fajta, amikor nem fogyaszt, megtakarít. Hát nem igaza volt a drága doktorminiszterelnök úrnak? Tessék, itt van a bizonyítéka annak, hogy minden szava arany ennek a drága embernek. A KSH is visszaigazolta, hogy bizony: a kiskereskedelmi forgalom 6,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 0,3 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz […]
Hát nem milyen igaza volt Pintér Sándor nyugdíjas rendőrnek és oktatásért felelős rendőrminiszternek, amikor tegnap az országgyűlés kulturális bizottságában azt mondta a szájával a ma nyilvánosságra került PISA-eredményekről, hogy meglepőek lesznek? Arra gondolt a rendpárti, rohadt sok mindenért felelős Orbán-elvtárs, hogy a koronavírus-járvány előtti időszakhoz képest csökkenésre számít, viszont a visszaesés mértéke szerinte alacsonyabb lesz, […]
Szóval megint várjuk a pénzt az uniótól, mert azt nagyon szereti a mi jó kormányunk. Most éppen energiahatékonysági beruházásokra kunyerálnak, mert klímapolitika, energiahatékonysági beruházás és természetesen a mindennél fontosabb lakosságnak az ő szent érdeke azt diktálja, hogy jöjjék az a pénz és ne fűtsük teljes erőből az utcákat. Aha, értem. Csak jelezni szeretném, hogy én […]
Na végre valami jó hír! Már megint győztünk, pontosabban most éppen nyertünk. Szijjártó Péter mondta, tehát úgy kell lennie. Egészen konkrétan az új európai gazdasági korszak nyertesei közé tartozik az ország, úgyhogy hurrá van! Akkor már az jön, hogy lesz szociális védőháló az elesetteknek, emelni fogják a legalacsonyabb nyugdíjakat, a 28 500 forintos öregségi ellátást […]
Azt hiszem, hivatalosan is kijelenthetjük, hogy Hollik István elérte karrierje csúcsát, ennél feljebb ő már aligha tud kapaszkodni. Abból gondolom ezt, hogy évek óta ő az, akit szombaton és vasárnap kizavarnak a mikrofon elé és el kell szavalnia azt, amit a többi propagandista már elmondott a hét többi napján. Sokszor. Így aztán nem találom fontosnak […]
Szánthó Miklós azt üzente Japánba, hogy Magyarország inkább az ő érdekes színű és mintájú zoknijait választja a szivárványos genderpropaganda helyett, mert csak úgy lehet megőrizni az ő identitását. Igaza is van a nagyon sok pénzért nagyon érdekesen konzervatív influenszernek! Le a szivárványos genderpropagandával, helyette nézegessünk inkább szivárványos Szánthó Miklóst! A makkos cipőtől a kipödört bajuszig […]
Novák Katalin már tisztára olyan, mint Móricka. Mindenről AZ jut az eszébe neki. Ezúttal elröppent (nyilván különgéppel) Dubajba, ahogy a többi környezetvédő is, hogy ott csépeljék a szót arról, ami ellen nem nagyon akarnak tenni, mert az gazdasági és politikai érdekeket is sértene. Istvánné ezt azzal tetézte, hogy szerinte az éghajlati válság megoldása az, ha […]
Még csak éppen beléptünk a decemberbe, de a nagy hadvezér természetesen már a jövőbe tekint – valamint a múltba, persze a jelen kihagyásával és szigorúan szelektíven, csak a számára hatalmi szempontból fontos részleteket mazsolázza ki mindenhonnan és mindenkor -, és azt látja ő a szép, kissé zavaros szemével, hogy már mostmár majd mindjárt nagyon jó […]
Mivel az MTI haragban van velem valamiért, és nem tudok belépni a felületre, ma valami mással kell szórakoztatnunk magunkat. Van ugyan történés ma is, de ez a rövidke ideje, úgyhogy maradjunk az említésre alig méltó dolgoknál, például a kormányülésnél. Azzal hencegett tegnap a miniszterek elnöke a közösségi oldalán, hogy: Ha szerda, akkor kormányülés. Nekünk Magyarország […]
Ez megint olyasmi, amibe önmagában nem kell, nem is szabad belekötni. Mert igenis fontos idős korban is a testmozgás, nagyon jó, ha régi barátságok erősödnek, újak születnek, mégpedig az egészség – a fizikai és mentális egészség – szempontjából rendkívül fontos tevékenység közben. Ám nem látok okot arra, hogy a minisztérium ezért fényezze önmagát. Egyrészt aligha […]
Nagy volt ma a fennforgás Orbán demokráciát szimuláló parlamentjében, egyik miniszteri meghallgatási érte a másikat, miközben a harci propaganda közhelyszótárát hibátlanul felmondó nertársak plenárisan védték a szuverenitásukat. Naná, hogy az ország szuverenitására hivatkoznak, de természetesen saját magukat védik az ellenségtől. Varga Mihály, Gulyás Gergely vagy éppen Lantos Csaba mellett Pintér Sándornak is jelenése volt ma […]
Megkezdődött a parlamentben a színjáték a szuverenitásinak becézgetett hatalom-bebetonozási törvény örömére. Azért színjáték, mert senki meg nem tudja akadályozni a bevezetését – éljen a demokrácia, és az egypártrendszer! -, senki nem tud változtatni még egy betűt sem, az lesz, amit az egyszemélyes hatalom akar. Innen nézve azonban eléggé szánalmas, hogy Tuzson Bence és Varga Judit […]
A magyar közvélemény tájékoztatása, a szavazópolgárok partnerként kezelése jegyében megszületett minden idők legrövidebb MTI híre, és még csak nem is a rövidhír kategóriában. Havasi Bertalan tájékoztatott minket arról, hogy Orbán Viktor fogadta a Karmelita kolostorban Charles Michelt, az Európa Tanács elnökét, és még beszélgettek is egymással. Már csak az marad a kérdés, hogy mégis nagyjából […]
Szijjártó miniszter mintha egy kicsit elkésett volna ezzel a kínos lelkendezéssel, de jobb későn, mint soha: levélben gratulált Geert Wildersnek, a jobboldali holland Szabadságpárt (PVV) „földcsuszamlásszerű” választási győzelméhez. A muszlimok megveszekedett gyűlölője, Donald kacsa és Orbán Viktor nagy rajongója, valamint Bunyós Pityu haverja köszönetét fejezte ki és bízik abban, hogy hamarosan személyes találkozóra is sor […]
Mióta az által vezetett minisztérium csúcsáig érő büdös korrupciós ügybe belekeveredett, és ezért inkább oldalra buktatta a gazdája, a fideszes parlament európai ügyek bizottságának élére, Varga Judit bírósági fogalmazóból lett hajdobáló hegedű- és életművész változatlan lelkesedéssel tolja az állampárt szekerét, és gondolom, soha el nem múló hálája jeléül, amiért neki nem kell bíróság elé állnia […]
Kétségtelenül nagy öröm az mindenkinek, hogy Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár ilyen szép beszédet mondott a nők elleni erőszak megszüntetése világnapjak alkalmából. De esetleg érdemes lenne azon eltöprengeni, hogy a hangzatos kijelentésekből mennyi valósul meg egy olyan országban, ahol felmérések szerint 200 ezernél is több nő él bántalmazó kapcsolatban, ahol megszokott, mindennapos dolog a munkahelyi […]
Mintha felgyorsult volna a keleti nyitás néven futó manőver. Szijjártó Péter és Orbán Viktor kéz a kézben – bár gondolom külön-külön repülővel, mert az mégis drágább nekünk – trappoltak Azerbajdzsánba jövőt építeni. Ameddig Orbán Viktor ki tudja miről tárgyalt Bakuban az azeri kormányfővel, Szijjártó már tájékozta is a sajtót arról, hogy mit is gondol ő […]
(…) a legfontosabb és a legfényesebb haditett, igazi hadikos huszárcsíny, hogy Brüsszel pénzügyi zsarolási kísérleteit zátonyra futtattuk, a gazdaság ismét nő, és még nőni is fog. Persze azt a pár eurót, amivel tartoznak, még be fogjuk hajtani. Hajrá, Navra! (Orbán Viktor, Budapest, november 18.) Az Európai Bizottság nem folyósíthat semmiféle forrást Magyarországnak mindaddig, amíg a […]
Azt írta ma az MTI, hogy Havasi Bertalan miniszterelnöki mindenes arról tájékoztatta őket, hogy a főnöke Svájcba utazott, ahol ma Bernben tárgyal az ország vezetőivel, szerdán pedig átfogó politikai beszédet tart Zürichben. Orbán Alain Berset svájci szövetségi elnökkel és Ignazio Cassis külügyminiszterrel folytat megbeszéléseket; az őt elkísérő kíséret tagja Bóka János európai uniós ügyekért felelős […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.