Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Tovább rombolnak és fertőznek, acsarkodnak és pusztítanak

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem szokásom hosszas idézetekkel zsibbasztani az olvasók idegrendszerét, most mégis kénytelen vagyok ide ragasztani Kövér László eszefutását. Főként azért, hogy amennyiben olvassa a Varsóban, a közép- és kelet-európai országok parlamenti elnökeinek találkozóján elhangzottakat egy elhivatott és felelősségteljes szakorvos, talán nem megy el szó nélkül a beteg állapota mellett.

Védekezni kell a mai európai liberális elit kommunizmus iránti nosztalgiájával szemben, amelynek nevében, tömegmanipulációs módszerekkel élve közösségeinket bomlasztják.

Magyarországon „politikai értelemben a kommunizmus korszakát 1990-ben, míg a posztkommunizmus korszakát 2010-ben, békés és demokratikus módon” zárták le, a 2011-es alaptörvény pedig szilárd közjogi alapot teremtett arra, hogy a kommunista rendszer többé soha ne térhessen vissza.

Ugyanakkor védekezni kell azzal szemben, hogy Európában egyes politikai erők és a mögöttük álló erőcsoportok ma „ugyanolyan erőszakos népboldogító politikát kívánnak folytatni, immáron a totalitárius vonásokat mutató liberalizmus nevében”, mint országainkban annak idején tették a szocializmus építésének jegyében.

A kommunizmus iránt nosztalgiát mutató liberális elit ma, a tömegmanipuláció eszközeivel élve, „a politikai korrektség jegyében elnyomja a gondolat- és véleményszabadságot”. Erkölcsi kétségeket ébreszt, hogy „a kommunizmus Marx által elszabadított szelleme” a mai európai politikai vezető réteg jelentős része számára „nem egy pusztító rémet jelent, csupán egy izgalmas ifjúkori szellemi kalandot, amelyre ma is nosztalgiával emlékeznek”. Ez a nosztalgia „nem csupán ízléstelen, de konkrét fenyegetést is jelent”.

A liberális elit új osztályharcot folytat „újabb és újabb, elnyomottnak definiált kisebbségi csoportok és szubkultúrák virtuális felszabadítására”, felhasználva „a nyílt erőszak eszközeinél ezerszerte hatékonyabb tömegmanipulációs módszereket”, bomlasztva ezzel „a bennünket megtartó közösségeinket, a családot, az egyházat, a nemzetet”, valamint az ezeket egyben tartó értékeket és normákat.

„Valaha Moszkvából, most egyesek Brüsszelből akarják megmondani nekünk, hogy mi a helyes, haladó viselkedés”.
 Ma a 21. század kommunikációs rendszerein keresztül „demokratikus felhatalmazás nélküli magánhatalmak oly mértékben gyakorolnak befolyást az életünkre (…), amilyenre a legrettegettebb kommunista titkosszolgálatok a legsötétebb diktatúrák idején” sem voltak képesek.

E jelenségekre figyelmeztetni kell, és védekezni kell ellenük, különben hiába volt mindaz a szenvedés, amely „szüleink és nagyszüleink életét a kommunizmus idején meghatározta”. (MTI)

Másodsorban azért éreztem fontosnak rögzíteni Kövér László – diagnózissal felérő – gondolatait, hogy az utókornak – mondjuk 50-100 év múlva – módja legyen képet alkotni arról az országról, melyet zömében kommunistából liberálissá, liberálisból konzervatívvá, konzervatívból nácivá átvedlett gátlástalan gazemberek és gyakorló elmebetegek véd- és dacszövetsége vezetett a teljes őrületbe. Érdekes lesz majd az évtizedek biztonságából elképzelni, milyen lehetett az élet egy olyan országban, melyben annyira erős volt a liberalizmus, hogy a fentihez hasonló mondatok minden következmény nélkül elhangozhattak.

A baj csak az, hogy nekem például nem a biztonságos jövőből kell visszakíváncsiskodnom, hanem az alvadtvér- és ürülékszínű-szagú jelenben kell végignéznem azt, hogy az EP-választások után néhány perccel a bűnbanda nem ott folytatja, ahol abbahagyta akkor, amikor sanszos volt, hogy végre kibasszák őket a Néppártból. Nem baszták ki, itt az eredménye. Az előzőekhez képest is durvább, riasztóbb az a veszekedett gyűlölet, amivel ezek megint rászabadultak a kontinensre. És az országra.

Ha létezik vegytiszta gyűlöletbeszéd, akkor ez biztosan az. A kommunista ősökkel megáldott családdal a háta mögött, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi BizottságaTársadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának egykori segédmunkatársa, aki később Soros György pénzén élősködött, majd a liberalizmus zászlóvivője volt, mostanra habzó pofával gyűlöl mindent, ami egykor maga is volt. Az a baj, hogy szemben Kovács Zoltánnal vagy Lázár Jánossal, akik végtelenül cinikus példányai ugyan a hatalomnak, de nem ostobák, Kövér sötét, mint a kút legalja és őszintén, szívből, megélten gyűlöl mindent és mindenkit. Legfőképpen persze önmagát gyűlöli az ilyen ember, de ezzel jobb esetben szakemberhez szokás fordulni, nem pedig egy ország nevében hörögni és uszítani.

Percekkel az után, hogy a Fidesz mégis visszanyalta magát a Néppártba – hiszen a vágyott szélsőjobbos fordulat nem jött létre az Unióban, Orbán nem állhatott az újnácik élére – és a Néppárt a néhány fideszes szavazat fejében megint pofán köpte önmagát, az ország házának elnöke ott áll a pulpituson és dől a szar a szájából. Közben a szeme sem rebben és úgy hiszi, erkölcsi mérföldkő, élő lelkiismeret, igazat szóló juhász ő. Vannak ilyen alakok máshol – például falvakban – is. Többnyire elfogadják a helyiek a dolgot, hiszen kell lenni falubolondjának is. Amikor túlszalad az illető minden határon, időnként jól elagyalják, akkor egy darabig tudja a helyét. Nincs is ezzel semmi gond. Azzal viszont nagyonis van, ha ugyanez az illető Magyarországot képviseli bárhol a világban.

Kövér László pedig azt teszi. Hazudik, gyűlölködik, ócsárol mindenkit, aki az ő pillanatnyi eszméi ellen szót mer emelni. Amikor az MSZMP-ből húzta a fizetését, atombiztosan ugyanilyen hevesen gyűlölt mindenkit, aki nem kommunista. Amikor liberális volt, akkor azokat gyűlölte, akik nem voltak liberálisok. Amikor még nem volt vallásos (sem a KISZ-ben, sem az MSZMP-ben nem volt divatban a dolog), éppen olyan hevesen utálta a hívőket, mint most azokat, akik nem a templomban töltik a hétvégét. Szemben például Kováccsal és Lázárral, Kövér komolyan is gondolja, amiről éppen fröcsög.

Egy uniós tagország egyik közjogi méltósága kiáll más uniós tagországok közjogi máltóságai elé és arról hörög habzó szájjal, hogy a rendszerváltáskor 21 éves Bajnai Gordon posztkommunista volt, akit ők, a volt kommunisták, párttagok, KISZ-titkárok és egyéb haszonélvezői az elmúlt rendszernek, leváltottak. Ez idáig még csak szánalmas hazugság, egy frusztrációktól gyötört szerencsétlen szájából. Az azonban, hogy percekkel az EP-választások után Kövér megint Brüsszel ellen hirdet harcot és gyakorlatilag bejelenti a totális diktatúrát, a szólás-, vallás-, lelkiismereti- és sajtószabadság teljes eltörlését (igen baszod, pontosan ez történt), az már nem csak Magyarország problémája. Jó lenne, ha a megállított Brüsszel nem dőlne hátra és nem veregetné elégedetten a saját vállát, amiért nem az újnácik győztek. Mert az újnácik nem adták fel. Tovább rombolnak és fertőznek, acsarkodnak és pusztítanak. Ezeket nem lehet megszelídíteni. Ketrecbe kell őket zárni, mindörökre. Európa védelmében.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.