Szeptember 15,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Hacsaknem Blog


Szívszaggató önfeláldozás

Ha valaki ránéz az európai politikára, láthatja miért mondtam, hogy elegem lett belőle. Nem tudok viszont menekülni ettől a feladattól, hiszen olyan óriási változások előtt áll az európai politika, hogy a saját politikai közösségem cserbenhagyásának minősülne, ha kiszállnék ebből a meccsből. Van az emberben felelősségérzet. A Fideszben azt megtanultuk, hogy a saját vágyainkat gyakran alá kell rendelnünk a közös érdekének. Fájó szívvel elfogadtam, mertmeggyőztek a kollégák, hogy vállaljak még egy bizonyos időszakot.

Az a tizenöt év, amelyet ledolgoztam az Európai Parlamentben, nem csak rengeteg munkát, hanem sok tapasztalatot is jelent, ami segíthet abban, hogy a Fidesz a választás után megtalálja azt a helyet, ahol a legjobban tudja érvényesíteni Magyarország nemzeti érdekeit. Ebben tudok sokat segíteni a tapasztalatommal.

Ha nem lennék megfázva annyira amennyire meg vagyok fázva, most mondhatnám, hogy a fenti sorok olvasása nyomán, a meghatottságtól lábadt könnybe a szemem. Hazugság lenne a javából. Nem ez történt. Pedig mi tagadás – ilyen szívbemarkolóan övön aluli körítéssel nyakon öntve – nem mostanában nézte hülyének a magyar embert random fideszes politikus. Mert ha van valami, amiben a kormánypártnak becézett állampárt igazán verhetetlen, az a kollektív hülyének nézés módszertanának világszínvonalon történő gyakorlatba ültetése.

Akkor beszéljünk erről a figuráról, akinek a száját elhagyták a fenti gondolatok, és beszéljünk erről a könnyeket fakasztó pátoszról. Ez az alak a városi legendák szerint egy Brüsszel-Budapest vonatút során (fél a repüléstől, vagy mi) fércelte tökéletesre a gránitba vésett Alaptörvényt. Ez az alak, miután a mindenkori főnökével megjárta a Bibó Kollégiumot, a főnökéhez hasonlóan Soros Györgynek köszönhetően pallérozhatta az ő jogászelméjét vendéghallgatóként az oxfordi Balliol College-ban (majd 1988-ban a michigani jogi egyetemen, vagy arra mibű futotta, nem tudom). Ez az a figura akit saját bevallása szerint az Európai Néppárt március közepén tartott egyik frakcióülésén nem kifütyültek, hanem megtapsoltak, és aki nem azért hívta kétségbeesetten Orbánt, hogy elpanaszolja neki, ebben a fertőben a helyzet aggasztó, ezért meg kellene fontolni az EPP-ből való kilépést, hanem azért, hogy a bentmaradásra tegyen javaslatot neki. És akinek valaki szerintem azt mondta, hogy jól áll az a brutális szakáll, amit az utóbbi években növeszteni méltóztatott, hogy – a politikailag inkorrekt előítéletesség fogalmi keretei között szemlélődve – valamelyest hasonlítson azokra, akik ellen a pártja öt éve uszítja a magyar és immár az európai polgárokat is. Ez utóbbi a téma szempontjából irreleváns, különben sem én vagyok a megválaszolója ennek az esztétikai kérdésnek, ha a hites feleségének tetszik, engem biztosan nem zavar. Ha nem tetszik neki, akkor sem.

Mindenesetre erős felütése ez egy olyan interjúnak, amelyben a Szájer József nevezetű politikusnak ugyan egyetlen önálló, eredeti, kizárólag a saját kútfejét dícsérő gondolatot nem sikerült megfogalmaznia, de egyetlen egy olyat sem, amit eddig ne hallottunk volna ötezerszer. Ennek ellenére talán érdemes átfutni az egészet ahhoz, hogy még kétségbeejtőbben váljon emberünk szívszaggató önfeláldozása. Vagyis az, amit önfeláldozásnak próbál álcázni. Ha engem kérdez, rendkívül silány módon. Olyan igazán tipikusan fideszes tempó ez is, nem? Különösen Brüsszel (és Strasbourg) vonatkozásában abszurd, hiszen állítólag már élni sem lehet abban a no-go zónává züllesztett iszlamista fertőben, Szijjártót is hogy megkergették néhány éve az idegen kultúrájúak. (Vagy ha nem is, de jól jött volna.)

2009 nem éppen tegnap volt, de miután igyekeztem körültekintően dokumentálódni, hogy véletlenül se öncélú szájerezésbe torkolljon az elmaradt meghatódásom, belefutottam egy akkor készült interjúba, amelyben többek között volt egy olyan felvetés, hogy a Fidesz EP-listájára akkor felkerült Áder Jánosról és Deutsch Tamásról sokan úgy gondolják, őket nem annyira a szakpolitikai rátermettségük vinné Brüsszelbe, hanem inkább menekülnek az otthoni belpolitikából. Szájer József, a Fidesz-delegáció örökös vezetője akkor ezt mondta, sok egyéb, ma már véresen szürreálisnak ható kijelentés mellett:

Egyrészt úgy látom, hogy az Európai Parlamentben jobb politizálni, mint otthon, mert kevésbé viseli meg az ember idegeit. Ez persze nem azt jelenti, hogy itt nincsenek küzdelmek. Én megértem azokat, akik ki akarják próbálni a magukat az európai színtéren is. Én azt gondolom, hogy mind a ketten, akiket említett, a demokrácia elmúlt 20 évének kiemelkedő politikusai. Úgy gondolom, hogy ők nagyon komoly általános szempontokat tudnak hozzátenni a mi itteni munkánkhoz. És talán abban is tudnának segíteni, hogy nagyobb nyilvánosságot kapjon otthon a munkánk.

Az most nem téma, hogy aki Ádert és Deutsch Ennyikét a harmatgyenge magyar demokráciával és a kiemelkedő politikus szókapcsolattal egy lapon emlegeti, az vagy aljas vagy fideszes vagy mindkettő egyszerre. Az viszont ezek szerint kiderült tíz év alatt, hogy Szájer idegei sincsenek kötélből. Pontosabban, hogy sajnos nem sikerült leküzdenie azt a kelet-európai frusztrációt, amiről tavaly ősszel Bayernek is siránkozott. Még pontosabban: nem sikerült túltennie magát azon, hogy szerinte őt lenézik. Vagyis vélhetően az a baja, hogy pontosan annak nézik, aminek látszik, vagy pontosan annak látszik, aminek kinéz: „gyüttment” eszmékkel házaló alkalmatlan, buta kisembernek, aki Orbán európai hangja is lehetett volna ezelőtt 10 évvel és akár most is az lehetne, ha Orbánnak maradt volna még európai hangja, illetve amennyiben Szájer József egy önálló, szuverén, autonóm entitás lehetne Orbán árnyékában. De Orbán árnyékában nem csak önálló gondolatokkal felvértezett humanoidok nincsenek, de a közös érdek sem jelent mást, mint az egyszemélyes pártállamevezetés akaratát.

Tehát ez a kivételesen gyomorforgató picsogás is pontosan az, aminek látszik. Szájer József, a Fidesz EP-frakciójának mechanikus gombnyomogatás ügyében eligazítást nyújtó örök főmunkatársa annyira megutálta az európai politikát, annyire elege lett belőle (értsd: az európai politika olyannyira megviselte az idegeit), hogy muszáj neki még egy mandátumot vállalnia. Azaz feláldozza magát, mert térden állva könyörögtek neki, hogy maradjon. Nem a közel 9000 eurós bruttó alapfizetés, nem az ilyen olyan amolyan költségtérítések, hanem a felelősségérzet győzte meg arról, hogy megerőszakolja a nem létező saját akaratát. Mert a vágyait (remélem, soha nem kerül sor arra, hogy valaki részletesebben érdeklődjön a vágyairól) Teréz anyaként alárendeli ő a közösség érdekének.

Szerintem egyetlen olvasata van ennek a párját riktító siránkozásnak. Illetve kettő. Egyrészt hogy pontosan az ilyen önfeláldozó, a gerincüktől régen megszabadult egyedek hajtják az ország rozsdás biciklijét bele a szakadékba. Akiknek állandó gyomorrontásuk van a hanyatló nyugati levegőtől, nem győzik a mérgező nyálukat szétkenegetni a naponta eltemetett brüsszeli világon és annak elviselhetetlenségén, ugyanakkor olyan szinten megkerülhetetlennek is képzelik magukat (egy propagandát alátámasztó interjú erejéig legalábbis), mintha nélkülük nem lenne holnap. A másik lehetséges olvasat az, hogy a maffiába való bekerülésnél csak az onnan való szabadulás a nagyobb próbatétel egy mezei Orbán-alattvalónak. A jól bejáratott beszélő öltönyöket, a lojális fegyverhordozókat, a kifogástalan hasbeszélésre, szalutálásra, bokacsattogtatásra minden körümények között hajlandó elvtársakat bizony muszáj megtartania a keresztapának, mert egyre nagyobb a hiány belőlük. Mármint az olyanokból, akiknek kettőnél több működő agysejtje is van. A közös kollégumi lábszagban szocializálódott Szájer pontosan egy ilyen figura. Szellemileg nem annyira fapados, mint mondjuk Deutsch (a lojalitásához mondjuk annak sem fér kétség, de mégiscsak egy évtizedbe telt, ameddig képes volt leállamvizsgázni), és noha bármikor képes ő is hülyét csinálni magából (például egy besúgókkal, ügynökökkel kitapétázott kelet-európai kisállami párt színeiben rezzenéstelen pofával kommunistázza a brüsszelitákat), de ha óbégatni kell Brüsszelben (ezt ők nemzeti érdekvédelemnek csúfolják), akkor inkább egy Szájer hörögjön a legmagasabb polcról, mint egy Deutsch.

Nem nagyon férhet kétség ahhoz, hogy egy fél ország igen hálás Szájer Józsinak, a Bölcsek Tanácsa magyar kiadása oszlopos tagjának – aki nem csupán olyan szép, mint Novák Katalin, de pláne olyan okos is – ezért a hatalmas áldozatért. Amit – hogy nehogy félreértsék a szurkolók  – nem az ország másik feléért, hanem a politikai közösségéért hoz. Vagyis a főnökéért. Most véletlenül valamiért nem sikerült a Fideszt azonosítani az egész országgal, pedig ez mindenki számára evidencia. Tehát az történt, hogy Szájer beismerte a nyilvánvalót: a kutyát nem érdekli, hogy ő mit akar, ha Orbán mást akar. Ez egytől egyig mindenkire érvényes, aki beleállt a maffiába. De azért nem kellene ennyire túlzásba vinni a nyavalygást és a szívfájdalmat Szájer úrnak. Az ilyen hősök és mártírok nélkül, mint ő a NER már régen maga alá piszkított volna. Rendes ember már úgysem lesz belőle a büdös életben, az a 9000+ euró meg egészen bőkezű jutalom ahhoz képest, hogy sokan ingyen is képesek ugyanerre a teljesítményre: feltételek nélkül talpat nyalni és visszamondani azt, amit a szájukba rágtak. Már csak azt lenne jó tudni – sajnos erre nem kérdezett rá a szemfüles propagandista -, hogy mivel zsarolták győzték meg ezt a remek embert.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS