Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ha olyan nagyszerű államférfi, vihetik nyugodtan

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

David B. Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete alulmúlta a már egyébként is alacsony várakozásokat. Már kinevezése előtt tudni lehetett, hogy nem egy olyan diplomatáról beszélünk – nem is rendelkezett semmiféle diplomáciai előélettel, hisz üzletemberként dolgozott korábban -, aki őszinte véleményt formálni a Magyarországon tapasztalt helyzetről. Egy-két, diplomatikus mondat közé helyezett, már majdnem kritikának minősülő kijelentést is tett az elmúlt hónapokban, azonban egyértelműen soha nem merte elítéli, sem pedig minősíteni azt, amit az Orbán-kormány tesz. Hogy nem ez egy nagykövet dolga? Előfordulhat, azonban a szabadság hazájának magyarországi képviselője elfogadhatónak tartja azt, hogy lásson is bármi elítélendőt, gyorsan szemet hunyjon? Mert itt lényegében ezt történt, az üzleti érdek ugyanis felülírt minden mást.

A CEU kapcsán Cornstein nem igazán mert, vagy akart állását foglalni, ezért inkább magát semlegesnek beállítva várta azt, hogy csoda történjen. Ez persze nem történt meg, de mint ahogy azt Cornstein később elmondta, semmi gond, a dolgok mennek tovább. És mint ahogy az kiderült a Direkt36 oknyomozó cikkéből, a dolgok valóban mentek tovább. Orbán Viktor ugyanis ma meglátogatja Donald Trumpot, ahol a lap információi szerint igen komoly üzletről lesz szó. A CEU már a múlté, mint ahogy a jogállam felszámolása sem érdekli már igazán az amerikai diplomáciát. Lesz szó ellenben olajról és fegyverekről, ami – mint tudjuk – az a két dolog, amely talán a legjobban számít minden ország vezetőjének.

Információink szerint az elmúlt hónapokban nagyértékű, egymilliárd dolláros fegyverbeszerzésekről és közös energetikai projektekről folytak tárgyalások a magyar és az amerikai kormány között, melyek egy része már a hétfői találkozó után nyilvánossá válhat.  

Erre van csak igazán szüksége az országnak, a 2700 felújított templom mellett. Nincs más, fontosabb feladat jelen pillanatban, mint hogy 290 000 millió forintért rakétavédelmi rendszert vásároljunk, ráadásul úgy, hogy a sokak által fenyegetésnek tekintett Oroszország és Kína vezetésével is jó viszonyt ápol Orbán. Az engergetikai projekt – melynek keretében a tervek szerint Magyarország gázt fog vásárol az amerikai ExxonMobil romániai tengeri gázmezőiről, illetve a horvátországi krki tengeri terminálból is venni fogunk amerikai cseppfolyósított palagázt – már egy elfogadhatóbb és hasznosabb döntésnek tűnhet, legalábbis a laikus szemlélődő számára.

Ez azonban még önmagában nem minősítené Cornsteint, hiszen országok közötti megegyezések naponta születnek. Mikor jobbak, mikor rosszabbak. Hogy ez – a korábban felvázoltak közül – melyik kategóriába tartozik, talán majd idővel kiderül, mindenesetre borzasztó pénzösszegekgről van szó, amelyek elköltésének fontos részleteit vélhetően évtizedekere titkosítani fogják. A Paks II-es üzlethez, valamint a Budapest-Belgrád vasútvonal építéséhez hasonlóan, valószínűleg itt is sötétben tapogatózhat majd a fél ország, mindenesetre az talán jó hír  – még ha sajnálatos módon Donald Trumpnak hívják az amerikai elnököt – hogy ezúttal végre nem Oroszországgal, vagy Kínával kötünk milliárdos üzletet.

Cornstein szerint bár Orbán „a markában tartja a kormányzatot, a parlamentet és a bírákat” is, de egy „nagyszerű pasas”, sőt, „nem is miniszterelnök, hanem államférfi”.- Direkt36

Ezen sorok elolvasása után – noha a nagykövetség szóvivője nem kommentálta a kijelentést – nehéz úgy tekintenem David B. Cornsteinre, mint aki valóban egy demokratikus ország képviselőjeként van jelen Magyarországon. Hiszen tulajdonképpen azt mondta, hogy ugyan Orbán egy kicsit diktátor, némileg felszámolta a jogállamot és a demokráciát, attól még egy nagyszerű pasas, sőt, nem is miniszterelnök, hanem államférfi. Annak igazán örülünk, hogy az amerikai nagykövet ilyen odaadó rajongója Orbán Viktornak, annak ellenére is, hogy tisztában van a jogsértéseivel, mégsem érdekli. Ezek után én képtelen vagyok érdemben foglalkozni a nagykövet kijelentéseivel, ugyanis ha véleménye szerint elfogadható az, hogy egy miniszterelnök a saját kezében összpontosította a hatalmat és befolyásolja az ország bíráit, akkor én személy szerint nem igazán vagyok kíváncsi arra, hogy milyen más nagyszerű gondolatai vannak. Donald Trump képviselete pontosan olyan, mint ő saját maga, ezzel kénytelenek vagyunk szembesülni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.