Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A béka feneke alatt van a magyar labdarúgás, ugyanazokkal a szereplőkkel ennyit sikerült elérni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek. Én jót mulatok a külügyeseken, mert igen csak pikkelnek a svédekre.

Hú, a mindenit, mégis csak jó ez a királyi Kossuth Rádió! Mit nem hallok, Csányi úr úgy kifakadt benne, mint serdülőn a pattanás. Még ilyent! Magyarország number one milliárdosa nem tud nyugodtan örülni a vagyonának, mert a magyar foci annyira nyomasztja mindennapjait. Kicsit sértetten osztotta ki Orbán kedvenc szórakozásának szereplőit. Kivéve a Vezért. Nem burzsujként tette, hanem az MLSZ elnökeként az éves közgyűlésen. Aztán meghívták a Kossuth rádióba is, hogy ráerősítsenek arra, hogy minden szava igaz volt. Összefoglalnám a lényeget – éppen a napokban írtam az üres stadionokról, a Dárius kincsét is a focira elorozó milliárdokról: Külföldön tartózkodó magyar munkavállalók fizetik Orbán ezermilliárdos focimániáját

Csányi Sándor kilenc éve a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke. Most meg rácsodálkozik az ezermilliárd forint közpénzt felemésztő szar magyar focira. Nem tudta eddig, hogy a túlfizetett NB1-es játékosok több mint 40 százaléka nem is játszik, csak felveszi a pénzt? Nem tudta, hogy három év alatt a magyar játékosok száma 75 százalékról 70 alá esett és tovább csökken; a 23 év alatti játékosok játékperceinek aránya két év leforgása alatt 10 százalékról 4 alá zuhant be. Hoznak a klubok többségében kiöregedő hottentotta játékosokat, irdatlan összegekért. Nyilván nem hallott Csányi – tavaly óta FIFA alelnök is –  arról sem, hogy a komoly európai csapatok 22-23 éveseket igazolnak. Úgy működik az utánpótlás-nevelés is, ahogy kifőzi Orbán és a labdarúgás felső vezetése a magyar labdarúgás számára. Csányi nem tudta, inkább hárít:

„Magyarországon mintha ostobák lennének a klub tulajdonosai. Képzeljék el hogy van 504 igazolt játékos, csapatonként 42, és az 504-ből az elmúlt szezonban 223 egyetlen egy percet se játszott. Hát normális az az ember, aki megengedi, hogy ilyen kerettel dolgozzon a klub, akkor, amikor pénzügyi gondok vannak? „Ez egyszerűen így nem mehet tovább. Dobjuk ki a pénzt az ablakon. Akkor legalább menjünk el havonta egyszer vacsorázni a küldöttgyűléssel, annak is több értelme van. Ennek a pénznek a nagy részét a külföldiek viszik haza.”

Tovább morog az elnök úr, mintha a Déli-sarkról üzengetne a kluboknak arról, hogy a vezető nem szól bele az edző dolgába a csapat összeállításánál.

Hogyhogy nem lehet beleszólni. Kinek a pénzét költi? Leigazolja, aztán nem játszatja? Majd elküldjük, és kifizetjük a hátralévő pénzt. Nincs következménye. Én a hűtlen gazdálkodás kategóriájába sorolnám. Majdnem hogy büntetőjogi, aki ilyet csinál. Mert nem a saját pénzét költi. Tisztelet a kivételnek.”

Kár, hogy ez a gyakorlatban nem működik. Ne csináljon úgy az elnök, mintha azt sem tudná, hogy a magyar futballklubok a közpénznek minősülő, százmilliárdokra rúgó tao-pénzekből lehetnek pazarlóak. Semmi teljesítményért, tipikusan úgy, ahogyan működik az Orbán-rendszer. A kiváltságosok a lábuk lógatásáért is milliókat kapnak, lopnak – ahonnan nézzük.

A válogatottunktól sem kell hasra esni. Sőt! Csányi az eddigi két Eb-selejtezőt értékelve csalódásnak nevezte a szlovákiai vereséget, de bravúrosnak minősítette mind a játékot, mind az eredményt a vb-ezüstérmes horvátok hazai legyőzésekor.

„Ismét szégyenkeznünk kell a szlovákiai meccs kapcsán. Az 55 ezer eurós büntetésnek is lett volna jobb helye, de jobban fáj, hogy most néhány száz renitens miatt háromezer hely marad üresen, pedig szinte azonnal majdnem az összes jegy elfogyott Wales ellen. A következő büntetés ismét zárt kapus meccs lehet. …ha a problémát nem sikerül orvosolni, akkor az MLSZ nem értékesít  idegenbeli találkozókra jegyet.”

Beszámolója szerint az MLSZ egymilliárdos nyereséggel zárta az évet. Gratulálunk.

„Eddig 334 milliárdból 31 stadion került átadásra. Ami probléma, hogy 2500 pálya van az országban, de ennek csak 5 százaléka található a fővárosban.”

Ez is sok. Amikor együtt mosolyog Orbánnal a lelátón, nem szoktak erről beszélgetni; üzletemberként nem szokta azt mondani a Vezérének: nem a mennyiség, hanem a minőség, a profizmus számít. Hiába is mondaná Orbánnak, aki képes két-három szotyihéj köpködése közben is hazudni. Pár éve azt mondta, hogy sokan úgy gondolják, hogy mivel a hobbija a labdarúgás, ezért kell ennyi stadiont építeni Magyarországon.

„Az én hobbim nem játszik itt szerepet. Soha nem látott mennyiségben építünk sportcsarnokokat, tanuszodákat és tantermeket szerte az országban, pedig nekem 50 méter úszásnál már túlélési problémáim vannak. A stadionok sem maradhatnak úgy, ahogy vannak.” Arra a felvetésre, hogy csak lézengenek a szurkolók a létesítményekben, a miniszterelnök elmondta, hogy az önkormányzatok igényelték a stadionokat. „Nem tudjuk felmérni, hogy a létesítmények korszerűsítése mennyi plusznézőt eredményez.”

A túlélési probléma az stimmel. Csányi Sándort 2015-ben újraválasztották a szövetség élére. Szerinte a szövetség jó úton halad, a pályán elért eredmények ezt még nem tükrözik.

– A legnagyobb elmaradásunk az utánpótlás terén érhető tetten, ahová a legtöbb befektetés érkezett. A következő időszak fő feladata az utánpótlás-nevelésben a minőségi elemek előtérbe kerülése, a támogatásokat is ez alapján fogjuk felosztani.”

Ennek immár négy éve, és nyugodtan elmondhatjuk, hogy a magyar labdarúgás már a béka fene alá süllyedt. Hogyan tovább, van-e még lejjebb? Gyanítom, Orbánnal van. És a magyar labdarúgás szereplő is még mindig ugyanazok.

Amennyire szomorú ez a kettős játék a labdarúgásban, annyira röhejes már, amit Szijjártóék művelnek. Bekérette Svédország budapesti nagykövetét Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára – helyettesíti Szijjártót, aki már bérbe adja munkatársainak a lábhoz parancsot. Így is lehetne, nem? Elképzeltem.

– Halló! Őexc. Niclas Trouvé nagykövettel szeretnék beszélni. Magyar Levente vagyok, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

– Kicsoda? Magyarországról magyar ön? Érdekes. Ha mondana valami közelebbit is magáról.

– Szijjártó Péter úr, nem mellesleg, külügyminiszter úr, munkatársa vagyok.

– Ja! Hallottam már róla, ő az a kicsit zaklatott külügyér, nem? Mit szeretne a nagykövetünktől?

– Niclas Trouvé úr fáradjon be hozzánk a minisztériumba.

– Miért fáradjon be, a nagykövet úr nem ér rá, kérem egyeztessen időpontot.

– Sürgős lenne, kérem, közvetíteni. Tisztázzuk a miniszterelnök úr alaptalan vádaskodásait, amivel megsértette a magyar embereket.

– Orbán Viktorra gondol? Róla is hallottam, igaz, nem sok jót.

– Természetesen nem, Orbán Viktor nem szokta megsérteni a magyar embereket. Orbán Viktor éj nappallá téve azon dolgozik, hogy a magyar emberek…

– Kjell Stefan Löfven úrra, a Svéd Királyság miniszterelnökére gondol?

Pontosan. A svéd kormány bevándorláspárti kormányfőjére. Nemrégiben a szociális miniszterük vádolta nácizmussal a magyar kormányt a családtámogatási program miatt. Legutóbb pedig a miniszterelnökük bírálata volt felháborító. Magyarország jövőjéről a magyar emberek döntenek, és nem a svéd kormány. Ezt tisztáznunk kell a nagykövet úrral is.

– Ki tisztázza?

– Mi, magyar diplomaták.

– Ja! Majd kérjen időpontot, és akkor teszi tiszteletét Niclas Trouvé nagykövet úr. Mit mondhatok, mi a tiltakozás tárgya?

– A svéd miniszterelnök a parlamentben azt mondta: az EU többek között kereskedelmet és szabad mozgást foglal magában, ami nagyon jó, de az unió valójában demokratikus államok közössége is. Ezek olyan országok, amelyek tisztelik az emberi jogokat, a szólásszabadságot, a jogállamisági elveket, a szabad médiát, a szabad kutatást, és ezek az értékek most néhány tagállamban veszélyben vannak – Lengyelországban, Romániában, Magyarországon. A politika megzabolázza a médiát és egyetem(ek)et kényszerít bezárásra. Most egy szélsőjobboldali hullám van, és a jobboldali szélsőséges pártok a saját céljaikra kívánják használni az EU-t, ezektől az államoktól inspirálva. Érti, amit mondok?

– Értem, nem vagyok skandináv medve. A mi miniszterelnökünk nem szokott félrebeszélni, hazudni meg pláne nem. Ha ez volt a véleménye, akkor az így is van. Hallottam itt házon belül, hogy maguk elég duzzogósak, mondhatnám úgy is, hogy felkapják a vizet.

– Ne haragudjon, de ezt majd tisztázzuk a nagykövet úrral, ha majd besétál hozzánk.

– Rendben van, majd mondja el a nagykövet úr titkárságának is.

– Hogy?

– Kapcsolom a titkárságot. Én szoktam hozni az ebédet a nagykövet úrnak, éppen letettem az asztalra, amikor megcsörrent a telefon. Gondoltam, most az egyszer felveszem, jó fej a nagykövet úr, nem haragszik meg érte. Jól szórakoztam. Viszonthallásra, hogyishívjákúr, én egy magyar pizzafutár vagyok.

Az önök véleménye.

Az egy percig sem probléma, ha helyi és import papoknak melegük van a reverendában, esetleg fáznak. Elhivatottak szoktak maguknak szándékosan kényelmetlenséget, fájdalmat okozni, hogy ezzel is emlékezzenek Jézus vértanúságára. Viselhetnek szöges övet a csuha alatt a combjukon, korbácsolják magukat, böjtölnek, éheznek. A paráznább, ha bujálkodni akar, belül szöges gumit is használhat, megvan belőle a fél bűnbocsánat. (agador)

Az átkosban KISZ taggá változtattak, ha akartam, ha nem, a SZÉP ÚJ VILÁGban templomos lovaggá akarnak avatni, EMBERKÉNT ÓHAJTOM A MÉG HÁTRA LÉVŐ IDŐMET TÖLTENI, éljen és ámen … (László)

Ha jól emlékszem utoljára Gyurcsány mosta fel vele a padlót , (ami a jelenlegi helyzetet tekintve) komoly bel,-és külsérelmi nyomokat hagyott rajta… (Krisztina)

Nem sül le a pofája Székely gyerek hadsereg közepén villog,mert kiemelkedik és azt hiszi ettől nagy ember lesz,pedig,csak egy szar senki,a magyar gyerekeket nyomorba döntötte,éhezteti,mert a székelyek fontosak,oda szórja a milliárdokat,kinek a miniszter elnöke?Nekem ugyan nem,miért nem költözik oda pereputtyostul. Magyarországon Mészárosokon Orbán klánon kívül lehet még valakinek vállalkozása?Minden vállalkozás ezeké,itt senkinek nincs esélye normális életre.Idióta magyarok hova tettétek az eszetek,mikor ezt a szemét bandát választottátok,és még mindig nem elég belőlük?Attól megy fel a vérnyomásom mikor a tv-ben kéjesen mondják a fidesz torony magasan vezet,de nem mennek ki az emberek,mert ezek szerint mindenkinek jó. (Margit)

Talán most az a réteg is rájön , hogy mégse volt annyira “jó ötlet “ a fideszre szavazni…de még “nincs semmi veszve “, van 3 év gondolkozni…:( (Krisztina)

Sajnos nagyon sokan élnek úgy, ahogy Zsuzsanna leírta, sőt úgyabbul is. Szégyen, hogy a 21. században, Európában még éheznek emberek, ráadásul egy ország 30%-a. Nekem senki se mondja, hogy ez a sok ember mind saját maga tehet róla. (Transzporter)

A mindenkori kormány lehetőségei a legtöbb országban adottak. Van, ahol élnek vele, van, ahol meg nem! Sajnos Magyarország minden téren, ami a kormány „lehetőségeinek” megvalósítását igényelné, az utóbbi csoportba tartozik! (Mariann)

Édes, drága jó Istenem! Ki a mennyben lakozol?! Megfordult a világ? Előbb született meg az ember, mint a vírus, vagy az elefántok, majmok mutogatják az embert az állatkertben? Kérlek, tégy már rendet, ezek között az egymosott keresztények között! (Mihály)

Így írtunk mi.

Ehhez már itt sem kell lenned, hogy elhidd

Ameddig bele nem pusztulunk a családbarát jobbanteljesítésbe és a miniszterek milliós fizetéseibe

Időnként csak kevés hiányzott hozzá

Gyomorrontás

Nettó befizetők? Ugyan, kérem

Kereszténység nélkül már mentősök sem létezhetnek

Magyarországon úriemberek beszélgetnek – mondta, és nem sült ki a szeme

A Fidesz felszólalt a korrupció ellen

Leánykérő ének

Magyarország történelmének leggyávább miniszterelnöke, Orbán Viktor

A kereszténység védőbástyája

A nap kommentje:

Nagyon, nagyon egyet értek. Emlékszem, amikor az én gyerekeim voltak kicsik sajnos én is nagyon korán hajnali ötkor keltettem őket, de akkor legalább fél hattól volt űgyelet az óvodában, iskolában és este 18 óráig volt űgyelet.Ez a helyzet az elmult 29 évben, sajnos nem javult, hanem romlott. Arról nem beszélve, hogy ma nincs olyan terület, ahol ne rabszolgaként, éhbérért, dolgoztatnák az embereket. Nem is értem, miért nem fognak össze, miért törődnek bele az emberek. A nyugdijba vonulásomkor azt terveztem, milyen jó lesz majd visszük az unokákat nyaralni, megmutatjuk nekik az ország szépségeit, sajnos nem igy történt. Álom maradt mint oly sok minden az életemben. (N. Csabáné)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.