Október 19,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Dögunalom

Minap valaki „kedvesen” megjegyezte, hogy milyen sok időm van, ha ennyire ráérek írogatni. Kicsit elszégyelltem magam, majd gyorsan átgondoltam, hogy vajon tényleg mi a fenét csinálok én egész nap? Már amikor éppen nem „írogatok”. Ha nem számítjuk, hogy a kert rendben, a lakás rendben, bevásárlás, főzés, mosás, kutyák, macskák rendben, minket sem esz meg a kosz, be kell valljam, hogy tulajdonképpen nem csinálok semmit. Dögunalom az életem… Jó, kicsit túloztam, azért nincs minden rendben. A ház mögött le kellene csapkodni a gazt, a szekrények tetején, meg a polcokon is van egy leheletnyi por, de most nincs kedvem. Majd holnap. Vagy majd ha kedvem lesz… Inkább írogatok. Megint. (Ez max húsz, kötőjel harminc percet rabol el az életemből, mivel egyrészt csak akkor írok, amikor valami az eszembe jut, másrészt baromi gyorsan írok, szinkronban a gondolataimmal… Nem tudom nem észre venni, hogy mostanában egy kicsit talán több minden jut eszembe, mint kellene…)

Nem volt ez mindig így. Mikor a gyerekeim kicsik voltak, a fenti tevékenységekre fordított idő kicsit rövidebb volt, de nem emlékszem rá, hogy valaha is – úgymond – seggel kellett volna bejönni a lakásba. (Bocsánat!) Abban az időben viszont nem írtam. Olvastam. Este. Lefekvéskor. Ma már, kissé élemedettebben nem olvasok az ágyban, mivel nem szeretném atomjaira törni a méregdrága író-olvasó szemüvegemet, ha esetleg elaludnék. Marad az írás. Ébren.

Kedves ismerősöm! Ha esetleg azt hinnéd, hogy grafomán vagyok, ki kell, hogy ábrándítsalak. Csak most és csak neked elárulom, hogy igazából nem is írok, hanem beszélgetek. Veled. Rengeteg mondanivalóm van, amit szeretnék veled megbeszélni, mert kíváncsi vagyok a véleményedre. Ez már a sokadik jegyzetem (ez itt NEM az önreklám helye!), a sokadik témakör, amit szeretnék veled megosztani. De valahogy soha nincs rá alkalom.

Én szívesen végighallgatlak: örülök, hogy jó lett a laborleleted, bár kicsit magas a koleszterined (csak tudnám, mi az, hogy magas, nekem valószínűleg nincs is ilyenem, vagy nem tudok róla), viszont optimális a cukrod (azt már meg sem merem kérdezni, hogy mennyi az annyi, mert ehhez is hülye vagyok). Érdeklődve iszom szavaid, mikor a szomszédasszonyod unokahúgának az esküvőjéről, valamint a nászasszonyod veseproblémáiról számolsz be. Szinte naprakész vagyok családod aktuális heti étrendjéről. Néha félénken megjegyzem, hogy ezt vagy azt én máshogy főzöm, de azonnal belém fojtod a szót azzal, hogy az úgy nem jó! Csak ahogy te készíted! Oké, igazad van. Köztudott, hogy nem vagyok egy konyhatündér, bár általában ehető, és néha igen ízletes ételeket is szoktam főzni. Igaz, hogy számodra elfogadhatatlan fűszerezéssel. De mindegy, te biztosan jobban értesz hozzá.

Szóval mindig figyelmesen hallgatlak. Hiszen érdekel, amit mondasz. Nem szakítalak félbe, majd utána én is elmondom, amit szeretnék. Illetve csak mondanám… mert addigra már nem figyelsz, látom a szemeiden, hogy már valahol máshol jársz. Akár azt is mondhatnám, hogy tegnap kitörtem a nyakam, vagy lemészároltam egy egész népcsoportot, beálltam bérgyilkosnak, megválasztottak az ENSZ főtitkárának, Oscar díjat kaptam… Egyik füleden be, a másikon ki. Hát jó. Akkor ennyi. Majd megírom a gondolataimat. Itt, a fészbukon. Hátha elolvasod, miután lájkoltál negyven szelfit, huszonhárom, éhező ebihalról, elveszett napszemüvegről és a Tortugán folyó polgárháborúról szóló posztot. Szóval, hátha elolvasod, hogy miről akartam veled beszélgetni.

Bár, ha jobban belegondolok, beérném annyival, ha néha megkérdeznéd (esetleg meg is hallgatnád), hogy én hogy vagyok… 😀

Sági Zsuzsanna

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.