Október 19,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Fekete zongora

Már két éve leveleztek. Ibi volt a szorgalmasabb, ha Klári  hetekre eltűnt, rögtön ment a mi van veled, miért nem írsz? Bírta szuflával a kíváncsisága. Amolyan bolondos leveleket küldött: suliról, szerelemről, a napi élet görcsös és boldog történéseiről. Klári rövidre fogta beszámolóit, tiszta helyesírással küldözgette leveleit. Ibi egy kis faluban élt a szüleivel és két testvérével. Klári Budapesten lakott, édesanyjával, testvérével. Mind a ketten gimnazistaként, az érettségi után, határozott elképzelésekkel várták a jövőt. Az egyetemet.

Ibi, amikor felvették, írt Klárinak, hogy ő bizony kiugrik a bőréből örömében. Amikor megkapta az értesítést, a család egy hétig röpködött a boldogságtól. Ibi kedvenc kajájával, este színházi előadással tették még emlékezetesebbé a napot. A múltat, hogy nem volt hiába a sok tanulás, görnyedés a könyvek fölött. Klári szűkszavúan tudatta Ibivel: felvettek. Zenei pályára készült: karnagy, zeneszerző, tanítás, minden belefért az elképzeléseibe.

Személyesen nem találkoztak, telefonon sem beszéltek. Ibi szerette volna, de Klári mindig elutasította: maradjunk nagy meglepetés egymásnak. Tudod, írta Ibinek, ha én felfedezek egy ismeretlen kottát, az a legszebb benne, hogy megfejtem, mire gondolhatott a zeneszerző. Téged is majd így akarlak megismerni, megtudni rólad ennyi év után, mit ért a levelezésünk, olyannak látlak-e, mint az írásaidból.

Ibi Budapestre került, kollégiumban lakott. Klári meghívta hozzájuk. Gyere el, végre jót beszélgethetünk. Ibi nem volt ismerős a fővárosban, de nem sokat kellett kóvályognia, a Bartók Béla útról nyíló egyik kis utca második emeletét gyorsan megtalálta. Izgatottan kopogott be a lakásba. Kitörő örömmel fogadták egymást, amikor Klári ajtót nyitott. Bekísérte egy hatalmas szobába: – Anya, ő az a lány, akivel levelezek. Ibolya. Akkora asztal állt ott, mint Ibiék fél konyhája. Az édesanyja egy nagy karosszékbe ült, Ibi átnyújtotta neki a virágcsokrot – szeretettel. Aztán csak állt. Klári mamája mustrálta: le-fel, fel-le. A farmerjét, a bordó pulcsiját. Sokáig. Klári időnként valahonnan messzebbről kiabált: mindjárt jövök, ülj le!

Hatalmas ezüst tálcán gyönyörű csészéket, kekszet, almát, diót, mézet vitt be a szobába Klári. Fehér csipkeblúzban, sötét selyem nadrágban forgolódott. Ibi ilyen étkészletet még soha nem látott. Hasonló állt az üveges vitrinben is. Hatalmas tükörben látta magát, fölötte félasztalnyi arany csillár lógott. Barna üvegablakos szekrényben sorakoztak a könyvek. Az előszobában kölcsön kapott, vendégpapucsában színes, puha szőnyegeken lépkedett. Elcsoszogott benne a fekete zongorához. Megcsodálta. Nem volt bátorsága leütni a billentyűket, pedig emlékezett még a Für Elise néhány taktusára. Kicsi lányként tanulta meg.

Kakaót és kávét kínáltak neki. Klári édesanyja tartotta szóval. Dehogy szóval, faggatással. Klári jött-ment, néha megjegyezte, de anya, ez nem ide tartozik. És a mama: hol laksz, van külön szobád, ki az édesapád, ki az édesanyád, a testvéreid mit csinálnak… Tudod, az én Klárám nagyon tehetséges, nagy művész lesz, megengedhetjük magunknak, hogy bárhol bármennyiért tanulhasson, voltunk már Milánóban, Bécsben, Münchenben koncerten, Klárám tehetséges, több hangszeren játszik, és…

Ibi egyre rosszabbul érezte magát, néha kortyolt a kávéból, alig érte el az asztalon, annyira belesüppedt a székbe. Klári ritkán elejtett egy, de anya… tiltakozást. Ibi hamar rájött, itt nem lesz négyszemközti beszélgetés Klárival. Egyszer próbálkozott: Klári, tudunk kicsit beszélgetni? A mama rögtön ráharapott: persze, nyugodtan, beszélgessetek, érezd jól magad, tudod, a mi vendégeink, nagyon szeretnek nálunk, mert…, és mondta, mondta. Klári néha mosolygott, és el-eltűnt valahová, otthagyva magára a vendégét a mamával.

Ibi felállt, közben a mama: drága Klárám, játssz nekünk a zongorán, legjobb lenne az én kedvencemet, Klárám, gyere, hadd halljuk a gyönyörű dallamokat, Ibolya kedves, van még kávéd, egyél kekszet is, meghallgatjuk Klárámat. Ibi tiltakozott, mennie kell. Pedig mennyire vágyott volna arra, hogy megszólaljon a zongora. Szerette. Klári kikísérte, annyit mondott: majd írok.

Amikor Ibi visszaért a kollégiumba, leült, fogalmazott kíméletesen: Kedves Klári! Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk öt percet sem beszélgetni. Talán majd egyszer sikerül. Nem jött válasz, többé nem.

Eltelt tíz év. Ibi véletlenül fedezett fel az interneten egy ugyanolyan nevű, zenével foglalkozó nőt, mint Klári. Talán valóban ő. Lehet, gondolta, és leült: Kedves Klári! Szerintem, biztosan te vagy az, aki… Nem folytatta. Meggondolta magát.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.