Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Állunk, mint Bálám szamara, csak kettő saját lábon

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek. Előtte szellőztessenek ki jól.

Az a baj, hogy még mindig nem értem ezt a családvédelmi ákciótervet. Amiatt, hogy folyton kizárnak valakiket a megkreált lehetőségekből. Pedig a nagymama az nagymama, akkor is, ha gyárban dolgozik, akkor is, ha állami intézményben. Most éppen arról zeng a Novák Katalin:

„Jövőre a dolgozó szülők átadhatják gyedjogosultságukat valamelyik – még nem nyugdíjas – nagyszülőnek. A munkaerőpiaci szempontból aktív nagyszülők több unoka után több gyedet is kaphatnak, de egy időben csak az egyikük, tehát vagy a nagymama, vagy a nagypapa.”

Hej, ha annak idején ezt tudtuk volna, hajtottuk volna a leány gyermeket: ne törődj semmivel, csak szüjjé, szüjjé és szüjjé. Nem hajtottuk, aztán most cseszhetjük.

„A gyedjogosultság akkor adható át valamelyik nagyszülőnek, ha mindkét szülő – illetve egyedülálló esetén a szülő – dolgozik. A gyed összegét ebben az esetben a nagyszülő fizetése alapján határozzák meg.”

Nem ragozom tovább, mert elértünk egy új és szenzációs elemhez:

„A központi közigazgatásban dolgozók – unokánként – 5 napos nagyszülői szabadságot kapnak.”

Aztán miért, tisztelt ígérgető Katalin? Hogy is van ez? Úgy tudom, a közigazgatásból legelőször éppen a nyugdíjasokat paterolták ki. Maradt még belőlük? Mennyi? Egy? Kettő? Tíz? Nem sok, így nagyon könnyű látványosan húzogatni a mézesmadzagot. Vagy talán ez is csak ócska reklám? Ha egyszer valamiképpen összehangolná a kormány, ki mit szajkózzon, hogy ne legyen belőle káosz, hazugság, akkor ez hála a szent csipkebokornak, nem az Orbán-banda lenne. Mert tudják, mi egyszerű emberek olyan értetlenek és hülyék is vagyunk, hogy csak állunk maguk előtt, mint Bálám szamara. Csak mi kettő lábon állunk, kettő miénken. Tudom, a gondolkodás a legkevésbé sem erősségük, de ha megpróbálnák, még az is előfordulhatna, hogy nem verne ki tőlük bennünket naponta a jeges víz.

Szólnék a tisztelt nagymamákhoz, nagypapákhoz is. Nem kell azon továbbra sem csodálkozni, hogy ez a hatalom minden szinten, minden életkorú emberek között imádja a kirekesztő megoldásokat. Miért éppen önök lennének kivételek? Szóval, kellene jó sok unoka. Mondjuk, van öt, akkor az már évente 25 nap plusz szabadság. Rá tetszettek pacsálni, hogy ledolgoztak egy életet orvosként, pedagógusként, kereskedőként, kertészként, mindegy is, most szívhatnak, mint az unokájuk az almalét a szívószállal. A magyar kormánynak vannak szeretett és nem szeretett nagyszülői. Én arra gondolok, hogy önök kitaszított mamik, papik egy árva fillért nem fizettek stadionokra, kisvasutakra, templomépítésre, focira, ezért aztán nem is kérhetnek cserébe semmit. Nyilván a közigazgatásban dolgozók állták jobban az orbáni sarat, aztán szabadság képében egy kicsit visszadobnak nekik. Na látják, ezért aljas ez a kormány, lételemük az emberek megkülönböztetése, megosztása.

Plusz a hamis dicsekvés. Már nagyon hiányzott nekem a Rétvári Bence. Gondoltam is, hogy az államtitkár úr tartós kiküldetésben van valamelyik cserkész egyesületben vagy miben. Azért én a helyében kikérném magamnak azt, hogy ne csak a parlamenti időszakban számítson rá pártja és kormánya, amikor a soros igét el kell mondani. Nem ám magától, hanem Orbán éjszakánként angyalka képében ül a kis kereszténydemokrata ágya szélén, és suttogja: Bence, jisoráz!

„A világ szegényein helyben kell segíteni, erre az Európába telepítés, a migráció nem megoldás. …Az ENSZ kimutatásai szerint hárommilliárd ember él szegénységben, azaz napi két dollárnál kisebb összegből. Ennek a hárommilliárd embernek évente körülbelül nyolcvanmillió gyereke születik, azaz ennyivel növekszik a szegénységben élők száma. Ha a nyugat-európai országok segíteni akarnak, azt az utat kell követniük, melyet Magyarország követ, az igazi segítség a helyben nyújtott segítés politikája. A migráció kockázatokkal jár és nem tud valódi eredményeket elérni”.

Én ezt most megint nem értem. Kicsit voltam csak a napon, de erős agytompítót kaphattam a sugaraktól. Most este már nincs olyan meleg, megpróbálom magyarról magyarra lefordítani, mit habogott össze megint a Bence úr.

Magyarország szegényein helyben kell segíteni, erre az Európába telepítésről, a migrációról hazudozás nem megoldás. Az OECD kimutatásai szerint, ha Magyarországon jelenleg valaki 125 ezer forintnál kevesebbet keres, akkor a társadalom legalsó rétegébe tartozónak tekinthetjük, vagyis közel hárommillió magyar ennél kevesebb pénzből él havonta. Ha a családbarát szüjjé már program bejön, garmadával születnek a gyerekek, növekszik a szegénységben élők száma. Ha a nyugat-európai országok segíteni akarnak, ahogyan eddig is tették euró milliárdokkal, és nem azt az utat követik, melyet Magyarország követ, akkor világosan kiderül, hogy itt helyben nem a migránsok lopják el a szegények elől a pénzt, hanem Orbán és csatlósai. És ez megélhetési kockázatokkal jár.

Itt nem lehet mást elképzelni, mint azt, hogy a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet benyalta az Orbán-cumit, hiszen nálunk 47 ezer forintból is meg lehet élni. Migránsok nélkül, Bence úr.

Amíg e sorokat kopogtattam, véget ért a diákok sztrájkja: tele van a hátizsákjuk az elavult oktatási módszerekből, a kiszámíthatatlan és igazságtalan oktatáspolitikából, a leterheltségből. 

„2020-tól a kormány több tízezer diáktól veszi el a továbbtanulás lehetőségét egy átgondolatlan nyelvvizsga-törvénnyel. Ez alapján például a Debreceni Egyetem egészségügyi karának kétharmadát nem vették volna fel tavaly, ezzel tovább súlyosbítva az egészségügy problémáit. A nyelvoktatás fejlesztése helyett olyan körülmények között várják el a kötelező nyelvvizsgát, amiben folyamatos a tanárhiány, és országosan a tavaly felvettek fele nem tudta volna teljesíteni ezt az elvárást. Ez a törvény jól szemlélteti azt, hogy mennyit ér ma a diákok jövője, ha nem szólalunk fel miatta.” – írták a tüntetés szervezői.

És akkor Kásler ősmagyar minisztériuma olyan gyorsan reagált a diákok elégedetlenségre, mint a kínai-magyar vasút lesz Mészáros Lőrinc alkotásával.

„A mai demonstráció a Soros-hálózat és az ellenzék kampányakciója. Négy héttel az EP-választás előtt a Soros-szervezetek, Gyurcsányék és a többi ellenzéki párt fűti az eseményeket. Az ellenzék megint politikai kampányakciókhoz akarja felhasználni a diákokat. …Ez az első kormány, amely segíti a fiatalok nyelvtanulását és jelentős anyagi terhet vesz le a szülőkről, azzal, hogy ingyenessé tette az első sikeres nyelvvizsgát és bevezeti a kétszer kéthetes ingyenes külföldi nyelvtanfolyamokat”.

Elég volt mára is, jön az ablak kitárása. Muszáj kiszellőztetni a fejemből és a szobából Novákot, Rétvárit, Káslert. Leginkább a Sorost. Még majd betelepíti nekem az áporodott, büdös, orrfacsaró orbáni levegőt.

Az önök véleménye.

Ha egyszer vége lesz ennek az őruletnek, akkor kell egy kulon borton ezeknek, valami szigeten. Korul aknázva, felulről helikopterrel ledobni a kenyeret, heti egy alkalommal, a vizet meg kutbol kellene felhúzniuk. Álom-álom, édes álom. (Transzporter)

Flóri egy időben még azt is terjesztette magáról, hogy egyetemi oktató, az ELTE-n, holott az általános 8 osztályt is a börtönben fejezte be. Göncz Árpád egyetlen hibája volt, hogy kegyelmet adott ennek a köztörvényes bűnözőnek, de ez annyira hülye, hogy abból sem okult, nem húzta meg magát, mi több, vérszemet kapott. Holott, ha egyszer valaha és végre, változna itt valami, szerintem ő az elsők közt lenne, akit mostani gazdái beáldoznának. (agador)

A legaljasabbak azok, akik a magatehetetlen betegtől lopnak kórházban, idősotthonban, akik a sírokról lopnak virágot – és ugyanez a kategória, akik a legrászorultabbaktól vesznek el. Utolsó senkiházi férgek. Csak remélem, hogy van igazság, karma, sors, végítélet (kinek-kinek a meggyőződése szerint)… (Madárlátta)

„Hogy van pofája egyáltalán megszólalni Farkas Flórián díszromának, ennek a botrányos Orbán-bébinek? A Lungo Drom elnöke szerint a cigányság sorsát is meghatározhatja az EP-választás eredménye.” Hát mert letegeződött, a toroczkaival.Ez már az igazi demokrácia. (janos)

Azért arra figyelnek, mert a kormánymédia azt nyomatja ezerrel. (Nem véletlenül vásároltak be bulvárlapokból is.) A gyűlöletkampányukra 3 hónap alatt elköltöttek 15 milliárdot, ami napi 167 millió. Leírni is iszonyatos összeg. (Judit)

Ez a nem túl szimpatikus Szilárd miért érzi olyan fontosnak, hogy megörökíttesse magát, miközben épp birkafejet, pacalt, vagy akármit rak kis dundi orcájába táplálkozás céljából? (Moderáltam magam, az eredeti verzió nem egészen így szólt 😁) (zsoltix)

Flóri tartásából süt a boka köré tekeredő nyálas szolgaiság. Mondjuk én mindig is útáltam, ha belehajolnak a képembe, még ha alulról is. Erről a stílusról mindig a Macsakafogó klasszikus mondása jut eszembe, ahogy Mr. Tájföl mondja von Schwartznak: „Maga akkor a legundoítóbb, mikor kedves próbál lenni.” (agador)

Miert pont most érezte szükségét ez a “ drága “ ember megszólalni?? Nem hiszem hogy van akinek hiányoznanak “értékes “ gondolatai.. én a helyében csendben kussolnek a sarokban, és hálát rebegnek a vezérnek, hogy friss levegőt szívhatok… (Krisztina)

Mint ahogy a szegény miniszterelnök bőszen ezzel reklámozza magát, miközben a világ egyik titkos leggazdagabbja. Ráhel lánya a GDP 16 %-át kérte a divattal kapcsolatos tervei megvalósítására. Vajon megkapta? Mit nekünk kórházak, minden, ha van divatgurunk, egészségesen élő, szegény kormányunk. Fő a jó példa! (anima)

Sportos, egészséges, katonás fiatal. Pontosan ez volt a sztálinista ideál. Van, aki még emlékszik az MHK (munkára, harcra kész) mozgalomra? Persze a nácik is ugyanezt sztárolták, amint a korabeli vicc is tanúsítja: az igazi germán magas, mint Goebbels, karcsú, mint Göring és szőke, mint Hitler. (György)

Ezek azt hiszik, az ártatlan gyerekekkel bármit megtehetnek. Telebeszélhetik a fejüket kétezer éves zagyva babonákkal, sőt, akár meg is farkalhatják őket a sekrestyében, pusztán a keresztényi szeretet nevében. Hogy a fene enné meg ezeket a csuhásokat! Rákosi félmunkát végzett, amikor nem internáltatta őket az utolsó szálig Szibériába. Rohadt szélhámos, buksza-tolvaj papok, meg a dajkameséik… ezek akarják fölnevelni a mi gyerekeinket??? Falhoz állítani mindegyiket, azt kellene! (Hajszás)

Az különös, hogy a bíboros úrban/püspök urakban az előrelátás legcsekélyebb jele sem fedezhető fel. Mert abban biztosak lehetnek, hogy mostani országlásuknak igen csak káros következményei lesznek. Én ezt nem kívánom, de bekövetkeztében biztos vagyok. (József)

Így írtunk mi.

Ha Orbán éppen nem Pekingben építené a fényes jövőt, akkor biztosan tudna róla és nem engedné?

Ha valóban szolgálatot szeretne tenni az országnak, fáradjon be a legközelebbi rendőrkapitányságra és adja fel magát

A nagy büdös lószart lesz itt nyugati életszínvonal! Nektek soha, prolik!

Sportpacal

Agbogbloshie, Európa szemétlerakója

Erdő Péter: az oktatási intézmények működtetésével a katolikus hit eljut a lelkekig

“Második Baku”: Óriás születik Tatárföldön

A nincstelenek húsvétkor is éhesek

Üzenet

Bari /Luca ajtaja 9

Választási matek és erkölcsi fertő

A nap kommentje:

Ordítottam. Ordítottam 2010-ben, ordítottam 2011-ben, folyton csak ordítottam. Versekkel, tüntetéssel, vitákkal. 2013-ban már nem volt levegőm. Fuldokoltam. Elintéztek. Elveszítettem a megélhetésemet. Majdnem elveszítettem a gyermekemet, aztán majdnem a páromat is. Nevettek rajtam, vagy ál-sajnálkoztak, de nem segítettek. Akkor sem álltam be a sorba. Aztán még egyszer, utoljára belém rúgtak, és a gyermekembe. Feladtam, eljöttünk. A gyermekem élete, jövője, a magánéletem és megélhetésem szempontjából mindenképpen megérte. De sosem fogom magamnak megbocsátani, hogy feladtam. Közöny-e, vagy más, nem tudom. Meghatározhatatlan meghasonlás magammal. (Baracka)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.