Szeptember 25,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Így is lehetne

Gondolkodni is, cselekedni is.

A polgármester jóvágású, fiatalos, sima homlokú férfi, kicsit őszülő körszakállal és bajusszal. Utánanézve kiderült, 1952-es születésű. Mályvaszínű ing, farmerszerű nadrág, és palesztin kendő, laza eleganciával a nyakába vetve. Azt mondja, soha nem hordott nyakkendőt.

A település határában hatalmas betűkkel a falra festve: AZ UTÓPIA FÖLDJE. Majdnem háromezer lakosa van a községnek, egy mezőgazdasági tartomány kellős közepén. Az utolsó kommunista falu, sokak szerint.

A polgármester irodájában mindenféle dolgok vannak. A király vagy a miniszterelnök fényképei helyett a falon egy Che Guevara-nyomat. A zászlótartókban a helyi, tartományi és a régi köztársasági zászlók mellett nincs helye a spanyolnak, mert mára az a jobboldali nacionalisták szimbólumává vált – mondja Sánchez Gordillo, a polgármester. Egy nyolcvanas évekre emlékeztető bemutató táblán, egymásra hajtogatható nagy papírlapokon kézzel írott számok sorakoznak. Ez a község költségvetése – a táblát kiviszik a hivatal elé, és az arra járókat megkérdezik, mire mennyit költsenek. Vannak szempontok, amelyekről a közgyűlés dönt – és a költségvetésről való végső szavazás is ott zajlik. Ezen minden lakos részt vesz, aki tud és akar.

A lakosság 80 százalékának nincs saját megművelhető földtulajdona, minden közös. (Nagy terület a király családé, és szeretné a község, ha lemondanának róla, kérvényezték már.) Olajfa-ligetek, zöldség-termelő parcellák. Együtt dolgozik rajta a falu népe, és teljesen egyenlő arányban osztoznak a termésen. Akinek ez esetleg nem elég, vehet pénzért vagy cserélhet – a közös tartalékból, ami mindig van.

Egy lakás havi bére 15 euró. A telket és az építőanyagot az önkormányzat adja ingyen, az építkezés a lakosság feladata. Kalákában segítik egymást a falak felhúzásában és az összes többi munkában. Amikor felépül a lakás – leginkább sorházak, belső udvarral, úgynevezett patióval – jön a számolás. Mennyit ér a telek és az építőanyag, mennyi munkát fektetett bele a leendő tulajdonos, esetleges egyéb költségei mennyire rúgtak – és havi 15 euróval törleszti a különbözetet addig, ameddig a lakás átmegy a tulajdonába. Általában nappali és három hálószoba a jellemző, de természetesen a garázsnak is jut hely.

Erre az önkormányzati támogatásra csak azok jogosultak, akik legalább már egy éve a településen élnek, és ott is akarnak maradni.

Sok egyéb kérdés mellett a közgyűlés azt is eldönti, kivel készüljön a következő interjú, a polgármestert követően, aki a fentieket elmondta és megmutatta, személyesen kísérve el a riportert mindenhova.

A közös választás – elképesztő többséggel – az úgynevezett vörös báróra esik. Julio Anguita kommunista politikus, Córdoba városának polgármestere és tíz éven át a Kommunista Párt főtitkára volt. Ma kizárólag a nyugdíjából él, néha fizetnek neki valamit az írásaiért. Córdobában él ma is, és a beszélgetés előtt megkérdezték a város fiatalságát, akar-e részt venni egy játékban. Akik igennel válaszoltak, kaptak néhány kérdést, mint például: mi van a kommunista zászlókon? Milyen szavakkal kezdődik az Internacionálé? Mi Mao könyvének a színe? Mi volt Dolores Ubárruri beceneve?

Négy lehetséges válasz közül kellett választani, mint a népszerű kvíz-játékban, felhasználható volt a felezés, a telefonos segítség, stb. Nem részletezem a rémisztő ismerethiányt, de azért amikor a Mao név sem mondott semmit, és a riporter kimondta a teljes nevet, hozzátéve, hogy kínai kommunista az illető és ugyanazzal az értetlen tekintettel találkozott… de a válasz az volt: „Ja, ha kínai? Akkor sárga könyv lehetett…” – kicsit keresgélnem kellett a gyógyszeremet. Mindegy, nem rólam szól a történet.

A riporter sok mindenről kérdezte a volt elnököt. Többek között arról, mit jelent ma kommunistának lenni. Anguita szerint azt, hogy minden ember egyenlő, gazdaságilag legfőképpen. Vagyis nem lehet senkit kihasználni, rabszolgává tenni, nem fizetni ki a túlmunkáját, például. De hát ez elavult gondolat – vetette ellen a kérdező. Nem, az a régi, ami most van. A dolgozókat kihasználják, minden módon. A kapitalizmus ilyen, mert megvannak a maga törvényei. Nem lehet megreformálni. Le kell cserélni.

– Mi aggasztja jobban? A gazdasági válság vagy a baloldal válsága?

Mindkettő – hangzott a válasz. Mert a gazdasági válság nem csak az, aminek látszik – hanem politikai, etikai, energetikai és sok minden fontos dolog krízise is. A médiának is nagy felelőssége van mindebben, hiszen az is kisebb-nagyobb cégek formájában működik. Egy cégnek pedig nyereségre van szüksége, ez ilyen egyszerű. Hogy várhatnád el a munkatársaitól, hogy ne a vállalat profitjára törekedjenek? A lényeg a minél több reklám, amiért fizetnek, tehát csupa olyasmit kell közvetíteni, ami „szenzáció”, hogy nagyobb legyen a nézettség, és ezáltal a reklámbevétel. Az unalmas tényfeltárás nem érdeke a média többségének.

A baloldal válsága érthető, szerinte. Az elmúlt századokban a kapitalizmus kitermelte a maga rabszolgáit, akik nem tudnak/akarnak gondolkodni. A mentalitás beleégett az agyakba – dolgozz, mint a ló, és ne törődj a jogaiddal, mert kirúgnak, és mehetsz segélyért. Nincs idő sem, lehetőség sem azon gondolkodni, miért mennek úgy a dolgok, ahogy. És a baloldalon is sokan vannak, akik nem kérnek a problémákból, nem keresnek alternatívákat, mert akármilyen módon beálltak a rendszerek kiszolgálói közé. Hogyan tudnának így nem válságban lenni?

A demokrácia ma csak egy rítus, véli a volt professzor. Mert elmegyünk szavazni azokra, akik a legkevésbé ellenszenvesek. De a szavazólapokon nem szerepelnek azoknak a nevei, akiknek a kezében a gazdasági hatalom van. Márpedig ők irányítják a világot, ha tetszik, ha nem.

Ha Ön lenne ma a miniszterelnök, és megválasztása után szembesülne e hatalmasok követeléseivel, mit tenne? – Én, ha már a választók hatalmat adtak a kezembe, elmondanám nekik, kik és mit követelnek tőlem. Ha elég erőt éreznék magam mögött, ellenállnék mindennek ami nem azt szolgálja, mint amiben hiszek.

Az interjú azzal zárul, hogy Anguita elmondja, a fia hadi tudósítóként halt meg Irakban. Az akkori polgári pártos kormányfő – akivel sokáig jó viszonyban volt – részvétnyilvánítására nem azért nem válaszolt, mert jobboldali, hanem azért, mert Aznar kormánya egy genocídiumot támogatott.

U.I.: Az utópia földje Marinaleda község (Andalúzía, Spanyolország).

Horn Anna

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!