Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az Orbán-Novák-Kásler trió rágta szét a családi köldökzsinórt

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.

Nemrégiben írtuk meg, hogy micsoda kampány indult a magyar sertéshús fogyasztásáért. Minek? Aki szereti és megteheti, megveszi. Aki nem, annak meg hiába kampányolnak, pláne még konferenciát is szerveznek, mert attól fogy a hús. Most meg, tessék, mit mond a Hússzövetség elnöke:

„Elkerülhetetlen a húsárak drágulása a közeljövőben, miután a sertés mint alapanyag is lényegesen drágult, nőttek a munkabérek és drágább lett az energia, valamint a csomagolóanyag is.”

Azt nem mondta meg, mennyivel adják majd drágábban, nehogy már most kiverje a biztosítékot az amúgy is magas ára. Pedig jön ám a szűk esztendő: agyba-főbe, úton útfélen olvasni, de inkább konkrétan érezni a valóságot, rettenetesen drágul az élelmiszer. Is. A nyugdíjasok, miután az infláció alatt kaptak emelést, most majd várjanak novemberig, amíg pótolja az állam a különbözetet. Addig tessék nyugodtan használni a pénzüket, tessék elosztani az Orbán-mágnások között. Szívesen ezt is, adjuk mi szeretettel. Kaviár kontra csirkeláb – ez a magyar szuper valóság.

Itt lenne az ideje vegetáriánusnak lenni, pedig szeretem a húst, ha nem is mindegyiket. Gondolják, hogy jobban járnék anyagilag? Egy frászt. A sajtok, a zöldségek, a gyümölcsök  – szégyenszemre, a krumpli például 83 százalékkal kerül többe, mint tavaly -, a tejtermékek ára szépen csendesen kúszik fölfelé. A kosztpénz pedig nem lett több, hiába papolnak. Az embereket pedig totál ütődöttnek nézik. Éppen azok, akik nem járnak vásárolni, hozzájuk lábon vagy a cseléd kisasszony kosarában érkezik a konyhába a marha meg a lazac.

Nem jó ötlet ez a vegetáriánus játék. Anyagilag biztosan nem. Meg kinek ne csorogna a nyála, amikor látja, hogy a Fidesz zabáló gépe, a Németh Szilárd éppen ledönt egy kupica pálinkát, majd a birkafejjel csámcsogva szívatja fel azt. Hiába no, eszi, nem eszi, nem kap mást. Ez azért gáz, nem?

Rezsisziszi úgy vert át a kormánnyal együtt bennünket, mint egy hamiskártyás. Ezt még a minden magyarok KSH-ja is így látja. Majd leállítják a statisztikai hivatalt, jön az EP választás, nem közlünk ám csak úgy a levegőbe minden szar adatot.

A második-harmadik Orbán-kormány alatt átlag kétszer annyit fizettünk a gázért, mint a 2002-2010 között – írja a Népszava a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján. 2002 májusa és 2010 áprilisa között átlag 66 forintba került egy köbméter gáz, viszont az elmúlt nyolc évben, 2010 májusa és 2018 februárja között már 113 forintot fizettünk köbméterenként.

Ölelje át a hazug, szélhámos bandát a fekete özvegy.

Bajnaiék egyik utolsó intézkedése az volt, hogy tovább emelték a tarifát, amit az Orbán-kormány sem törölt el, sőt, tovább emelt az árakon. 2012-ben csúcsot döntött a hazai lakossági gáztarifa a 136 forintos köbméterenkénti árral. A rezsicsökkentés után az ár 101 forintra csökkent, vagyis a Fidesz-KDNP jórészt csak saját emeléseit törölte el.

Aki mindennek bedőlt eddig is, nem sűrűn vette észre a számláján, hogy megint jól át lettünk verve. Mert ugye, Orbán alatt csak úgy zeng a gazdaság, de hát előbb-utóbb úgyis lebuknak, úgyis kiderül a sok sumákolás, papagáj szólam. Rezsiszilárd pedig tömje a buciját, mert vannak helyek még ebben az országban is, ahol a hatalom fényes eszű emberei birkák. Bégetnek, és mindig van valaki, aki Mozart-dallamnak hallja a sok hazugságot. Így van ez, ahol az Orbán a karmester.

De hát semmi baj, emberek! Tudják mi a lényeg? Szülnek és szülnek a magyar nők. Külföldön. Az elmúlt három évben mintegy 56 ezer magyar gyerek született külföldön. Ha itthon 274,6 ezer gyerek született 2016-2018 között, akkor minden hatodik magyar gyerek már külföldön jön világra. És minden hatodik picit alig-alig láthat a nagymamája, a nagypapája, mert a családi köldökzsinórt szétrágta a Kásler-Novák-Orbán trió. A fővárosi kormányhivatal tavalyelőtt év végén közölt legutóbb számokat: 2010 és 2017 között összesen 92 500 külföldön született gyermek hazai anyakönyvezését kérték, ami nagyságrendileg egyévnyi magyarországi születésszámnak felel meg. Laposra taposhatják a családvédelmi programjukat a fidesznyikek, ez nem tartja itthon a fiatalokat. A magyar embereknek, a fiataloknak joguk van egy európai szellemiségű világban kisgyermekeket nevelni, még annak ellenére is, hogy a családbarát kormány rájuk aggatná a csillagos eget is. Hitelek formájában. Novák Katalin nagy magyar anya, amúgy jól fizetett államtitkár, születési felelős megmondta:

„Azok a fiatalok, akik ennyi segítség után mégis elhagyják Magyarországot, meg is érdemlik sorsukat, hisz elárulják Hazájukat, Kormányukat, amely mindent megtett értük. Fogalmazhatnék úgy is, hogy szüleik nem nevelték őket magyar identitásra, ez pedig nem más, mint hazaárulás. Ennyi segítséget sehol nem kapnak a világon, tehát pusztán kalandozásra vágynak egy jobb élet reményében!”

Hú, megszületett hazánk Münchhausen bárónéja, csak az a baj vele, hogy őt még a nagyotmondó báró is kiröhögné, mert olyan szánalmat keltő hatalmi iparos.

Legyen szép is mára. Holnap már láthatják Kovács Margit felújított kiállítását a Szentendrei Kovács Margit Kerámiamúzeumban. Az eddig feldolgozatlan hagyatékból dokumentumok, levelek és fotók is feltűnnek, az új rendezésben árnyaltabb képet adva Kovács Margit személyiségéről. A felfrissített tárlat nagyban kiszélesíti az életművet: az eddig ismert és újonnan azonosított, Magyarország területén elszórtan látható kültéri és köztéri munkák gyűjteménye is láthatóvá válik a szentendrei anyag mellett.

Az önök véleménye.

Ennek a tenyeres-talpas újgazdag csürhének a gátlástalan hadjáratáért, a jelen helyzetért sajnos a nép, mi magunk vagyunk a felelősök! Akik itthon maradtunk, s akik elmenekültek! (Piroska)

A legszegényebb 10% eladósodottsága azért csökkent valamelyest, mert kilakoltatták őket, a lakásukat dobra verték, a pénzből egy fillért se láttak, azt mind a bank kapta, ők meg még mindig, még ezután is tartoznak, és ezt semmi módon nem tudják lerázni a nyakukról. (Hajszás)

„..Hiszem, hogy mindig a népé az utolsó szó,…”
Akkor van baj, ha mi , okosok mást gondolunk a demokráciáról mint a nép.
Olyankor vagy a népet, vagy a demokráciát praktikus leváltani. (Mérlegelő)

Emlekszem 2004 majus masodikara. Gyonyoru, friss, napsuteses reggel volt, setaltunk a negyhonapos picivel, az alig masfelol eves nagyobbal Debrecen belvarosa fele. Az utca az elozo napi parti maradvanyaival volt tele, ep es torott soros- es uditosuvegek, kajas zacskok, szettaposott sutemenyek szegelyeztek az utunkat. Nem volt tul koran, tiz korul jarhatott. A legjobban megis az egyik haz sarkanal precizen elhelyezett emberi urulek dobbentett meg. Emlekszem, arra gondoltam, korai volt ez, nem ertunk meg ra. Szomoru gondolat volt. (Borbála)

Nagyon, nagyon szomorú vagyok…nem is tudok mást mondani.
Minden miatt. Az ország, a fejek állapota miatt. (anima)

Szerintem: 1. Szövegértési problémája van – mint minden fideszesnek – ha az érdeke azt kívánja! 2. Simán hazudik – mint minden fideszes – ha az érdeke azt kívánja! 3. Jó és fegyelmezett párttag – mint minden fideszes – ha az érdeke azt kívánja!
4. Az érdeke – most – ezt kívánta! (FotósZoli)

Természetesen lehetséges, hogy nem szövegértési problémái vannak, hanem szimplán hazudik. Ez esetben persze még inkább helye van a kormánypártban… (Gyula)

Most már kétségem sincs afelől , hogy az összes kormánypárti kommunikátor diszlexias ! (Krisztina)

Hát, arra én is kíváncsi lennék, mit mondana a HOFI. 
Persze, ha engednék neki. (anima)

Jó lenne, ha még élne. Lenne témája bőségesen… Bár a most regnálók nem engednék szerepelni. Nem véletlen, hogy a királyi televíziók – igen így, többesszámban – soha nem tűznek műsorra egyetlen HOFI-estet sem. Szerencsére a YouTube-on még láthatjuk/hallhatjuk. (Ágnes)

Szerintem nem sokan vannak ebben az országban, akik nem szerették Hofit. Akik nem szerették, azoknak volt rá igen jó okuk… Az a „tizenhét év” hirtelen annyira meglepett, hogy utána kellett néznem, nem elírás-e. Sajnos nem, de az, hogy az emberek naponta idézik a neten, társaságban azt mutatja, hogy „Hofi örök”. (Gábor)

És mikor az anyósa mondta: Te Géza, bejelentették a TV-ben, hogy jogállamban fogunk élni. – És hova kell ahhoz költözni? (agador)

Hofi a modern Nostradamus ! Elő kell szedni az összes szövegét és elemezni ! Kirajzolódik a jövőnk belőle ! Gyakran idézem : „Addig nyújtózkodj ………arany drága bogaram, te tényleg elhiszed, hogy lesz takaród ? ” Érdekes, mikor ezt élőben hallottam, nekem már akkor sem volt annyira vicces ! A másik / saját verzióm szerint! / Orbán levitte a saját értelmi szintjére a narancsos híveit !! …… olyan mélyre a vakondok sem merészkedik le védőfelszerelés nélkül ! (Vera)

Így írtunk mi.

Ha léteznének minimumok, amelyekben nincsen vita…

Hogy van-e még remény? Csakis tőlünk függ

Arra tetszik várni, hogy laktanyákká alakítsák az iskolákat?

Oké, főnök, csak van egy kis gond: üres a kassza

Oroszország egyik ütőere: A Volga

A Fidesz, a nő és a keresztény kultúra

Szövegértési gondjai vannak? Irány a Fidesz

Változást, már ha van rá igény

Öreg nő sóhajt

Mit nem adnék azért, ha hallhatnám, miket mondana ma Hofi

A nap kommentje:

„Az élet sz@r, aztán úgy is megdöglünk”, gondolta Mészáros Lőrinc. Aztán vett egy golfpályát. (Albrecht)

 

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.