Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Miattatok… (2. rész)

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Avagy czifra nyomorúság (nem elírás, nagyon tetszik sok szó a régi írásmódban).

Dél-Kelet Spanyolország egyik legkedveltebb nyaralóhelyén vagyunk, mert ismerősök úgy döntöttek, hogy itt akarják bevárni a Bolondok Napját, hátha vicces lesz, és meghívtak minket ebédre.

Maga a  város „elég régi”, elvileg már i.e 3000-ben is voltak itt rómaik és punok, a feltárások szerint. Támadták az ottománok, a tengeri kalózok, változatos történelmi múlttal rendelkezik Benidorm.

Az ötvenes években úgy döntött egy diktátor, hogy ebből a helyből turista paradicsomot csinál, és meg is valósította. (Még mindig jobb, mint üresen ásító stadionok.) Már akinek a számtalan, égig érő szálloda-tornyok a pihenés és kikapcsolódás netovábbját jelentik. Manhattan, a tengerparton, ahol még télen is majdnem +20 fokos a víz, a mikroklíma következtében.

Pár évvel ezelőtt voltam ott először, egy fél napig, és úgy döntöttem, soha többet nem akarom látni. A turista-gyárak nem az én világom. De mivel az ismerősök Kanadából, valószínűleg nemigen jönnek többet mifelénk, így korán reggel beültünk az autóba, és elindultunk.

Kisebb-nagyobb volt halászfalvak mellett haladtunk el útközben; már csak a maguk élvezetére halásznak az ott lakók, gyakorlatilag a saját igényeiknek szükséges mértékben. Hatalmas halászhajók cirkálnak minden nap a tengeren, hogy kifogják a nagy mennyiségű halat, ami minden nap frissen kerül a piacra, boltokba, konyhákba. A kis falvak pusztulóban – szobák kiadásból még elvegetálnak valahogy, de a fiatalság elszivárog, bárhova, ahol könnyebben lehet pénzt keresni. Még nincs igazi szezon, így a falvak csendesek, majdnem kihaltak, csak a napon száradó ruhákból lehet sejteni, hogy laknak még ott emberek.

Közelítve a célhoz, változik a kép. Az előváros: gyárak, raktárak, telepek leírhatatlan káosza. (Szándékosan nem a főútvonalon mentünk, hogy lássunk valami mást is a kirakaton kívül.) Messziről fenyegetnek a felhőkarcoló szállodák, főként szürke színben pompázó förtelmek. Útitársam kiválóan ismeri a környéket, tudja, hol van esélyünk parkolni – kilométerekkel a megbeszélt találkahelytől.

Nem először utazunk együtt, így meglep, milyen gondosan ellenőrzi az összes ajtót, miután kiszállunk a kocsiból. Mindent eldug az ülésekről a csomagtartóba, még az ócska takarót is, amelyen a kutya szokott utazni. Látva a csodálkozásomat, csak annyit mond, hogy majd meglátom.

Így is lett. A parkoló bejárata mellett két leírhatatlan czifra nyomorúságos ember – az egyiknek sem a ruhája, sem a teste nem láthatott vizet sok-sok ideje. Rettenetes bűzt áraszt minden körülötte. A másik még alszik, belebújva valami elképesztően koszos, valaha volt hálózsákba, ami úgy Franco tábornok idejéből származhat. A nem alvó szó nélkül kinyújtja mocskos tenyerét, útitársam tovább lökdös.

Az első sarkon két kiskölyök áll, vidáman köszönnek, és mellénk szegődnek. „Lady, give me one euro, por favor!” – mondja egyikük. A másik rám kacsint, és sokatmondóan megpaskolja zsebét: „I have something to you” – mondja kiváló angolsággal és czifra akcentussal. Mid van, kérdezem spanyolul, a válasz: sok minden! Az arca elkomorodik a spanyol szóra, jobban szereti az ostoba idegeneket, gondolom. „Mi kell?” Alkudozunk egy darabig, és a bő gatyából végül különböző kis zacskók kerülnek elő. Van, amelyikben por van, a másikban tabletták, de  akad valami darabokra vágott gyanússágot tartalmazó csomagocska is. El sem tudom képzelni, honnan varázsol elő ennyi mindent.

Nagy nehezen elengednek, nem veszek semmit, persze. A társam nem vesz részt az „akcióban”. Később azt mondta, azt akarta, hogy saját magam tapasztaljam meg a valóságot.

És ez így megy, majdnem minden utca kanyarulata után. Szinte mindegyikük kiskölyök, legfeljebb 12 évesek. Hol tiszták, hol elhanyagoltak, de egyformán erőszakosnak tűnnek – és majdnem egyformán vonják meg a vállukat, amikor tovább megyünk, biznic nélkül. Majd jön a következő kuncsaft.

Vannak  idősebbek is, de szintén tizenévesek, ketten-hárman támasztják a falat, egyikük a potenciális ügyfeleknek fiúktól lányokig, zúgkaszinótól olcsó „tuti eredeti bor”-ig bármivel megkínál.

Végre nagy ölelkezések után, a kanadaiakkal leülünk egy teraszra, Azonnal bort kérek, ami így délelőtt egy kis csodálkozást vált ki, de a szomszéd asztaloknál már söröznek, így mindenki rendel valami butítót. Beszélgetünk. Kiderül, hogy a több mint egy hónapos európai útból kimarad Budapest – elnézést kérnek ezért. „Tudod, pihenni, kikapcsolódni jöttünk, nem érdekel semmilyen kormánynak semmilyen propagandája”

Teljesen megértem, engem sem.

A pár óra alatt, amit együtt töltöttünk a verőfényes tengerparton, a ragyogó, sok csillagos szállodák lábánál, jöttek az asztalunkhoz sokan. Afrikaiak, akik sajátkezűleg font kosarakat kínáltak. Idős bácsi, akinek az egyik keze fejéről hosszú láncok lógnak, aranyláncok, persze. Jönnek raszta-fonást ajánlók, négy öngyújtót egy euróért kínálók, megmondomajövődét egykispénzért öregasszonyok, sörözdobozból motort alkotó hajléktalanok – de legtöbben kacsintós kis kölykök, akik sejtelmesen ütögetik a zsebüket.

Vajon ilyen lehetett Paolo is?

Ui: Éjszakára nem maradunk. Tudni sem akarom, mi lehet olyankor…

Horn Anna

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.