A Kárpát-medence ifjúságának összefogására új szervezetet alapít a Fidelitas és az IKSZ. Érkezhetett volna ennél jobb hír? Kötve hiszem. Óriási szükség volt ugyanis arra, hogy a Fidelitas végre a tettek mezejére lépjen az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetséggel karöltve – illetve több, hazai ás határon túli egyesülettel egyetemben – létrehozzák a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesületet, amelynek célja a Kárpát-medencei fiatalok megsegítése. Az egyesület nem titkoltan jobboldali, ezért vélhetően leginkább olyan hazaszerető, fiatal keresztényeket keresnek csak, akik kellőképpen tesznek az országért. Ezt Böröcz László, a Fidelitas elnöke ki is fejtette az MTI-nek:
Ez az ernyőszervezet lesz hivatott arra, hogy közösen lépjünk fel, közösen dolgozzunk a magyar kisebbségek, a magyar fiatalok helyzetéért a Kárpát-medencén belül. Egy valami mindenképpen összeköt bennünket, hiszen nagyon sokan akár közéleti, akár politikai, de nagyon sok szervezet kizárólag ifjúsági tevékenységeket folytat. Viszont egy dolog összeköt bennünket, az a hazaszeretet és a nemzetben való közös gondolkodás.
Úgy tűnik – utaltak erre már sokan, sok helyen a kormány oldaláról – hazaszeretet és nemzeti érzelem csak és kizárólag a jobboldalon létezhet. Ezekre a hívószavakra kell hát építenie annak, aki egy sikeres kormányközeli egyesületet szeretne létrehozni. A Fidelitas valamint az IKSZ már eddig is borzasztóan sokat tett a hazai fiatalokért – most így hirtelen nem jut eszembe semmi – ezért hát logikus az a lépés, amely szerint a határokat átlépve az egész Kárpát-medence magyar fiatalságához szólnak újfent. Jobbnál-jobb, fiatalokat érintő, későbbi jövőjüket befolyásoló ötletük volt eddig is, ezért sem meglepő az, hogy az IKSZ vezetése szintén úgy érzi, ötleteit egy magasabb szintéren kell megmutatnia:
Szeretnénk, hogyha a politikai szinteret a döntéshozók felé is becsatornázhatnánk az egyesületben megfogalmazott igényeket és az egyesületben megfogalmazott ötleteket, hogy ezáltal még hatékonyabban tudjunk fellépni a Kárpát-medencei magyar ifjúság ügyében – Nacsal Lőrinc, az IKSZ elnöke
Lássuk hát, milyen igények és ötletek érkeztek az elmúlt időszakban az IKSZ-től:
“Allah növessze hosszúra a szakállad..” – Az IKSZ és a Fidelitas reagálása Vona Gábor Allahot dicsőítő kijelentésére
Gyurcsány nemzetárulása folytatódik
Bebizonyosodott, hogy Fekete-Győr András is csak a meleglobbi embere
Az Igazi Csíki Sör mellé álltak – Bojkottra szólít fel az IKSZ miskolci szervezete
Fotó: Fidesz.hu
Ráadásként pedig ide tenném Tisóczki Flórának, az IKSZ alelnökének matricázását, amely cédulát egyébként egy volt csillagos házra helyezett el. Ezek már azok az igények és ötletek, amelyet a szervezet a döntéshozók felé is be szeretne csatornázni? Érdemes is ezt megcselekedni, akkor talán újra visszaköszönnek majd a Soros és Juncker plakátok országszerte. Az IKSZ és annak tevékenysége körülbelül annyira képviseli a Kárpát-medencei fiatalokat, mint Harrach Péter, az örökké fiatal KDNP-s politikus. Az persze nem kérdés, hogy a fiatal keresztények bizonyították, bőven kiérdemlik a nemzeti jelzőt, ugyanis pontosan ugyanazt kommunikálják a külvilág felé, ami egybevág a kormány idegengyűlölő retorikájával.
Az egyelőre még nem derült ki, hogy ezek a nemzeti érzelmeket és nem utolsósorban a kereszténységet megvédő ifjú titánok hány millió, esetleg milliárd forintot kapnak erre a nagyszerű ötletre, mindenesetre bizonyára sokak nevében mondhatom, hogy minden pénzt megér. Ugyanis ha már állami pénzek elégetéséről van szó, legalább legyen min nevetni akkor, amikor a Kárpát-medence fiataljait képviselik egy sajtótájékoztatón. Amit ők maguk hívtak össze:
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.