Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kitörési pont? Az nincs

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ritkán fordul elő, hogy valami életképes, valóban előremutató ötlet pattan ki a kormány háza táján. Illetve ez így nem igaz, mert vannak jó ötletek, de ha el is jutnak a megvalósításig, a végére valami elképesztően nagy ostobaság kerekedik belőlük és kiderül, hogy leginkább pénzszivattyúnak alkalmas a dolog. És persze néhány NER-lovag jutalmazására, amennyiben többszörösen túlfizetett posztot fabrikálnak számára. Ha esetleg Farkas Flórián-típusú megélhetési is bekerül a projektbe, akkor meg egyszerűen ellopják a megvalósításra szánt pénzt és mindenki úgy tesz, mintha semmi nem történt volna.

Vastagon donganak a közpénzek körül a Mészáros Lőrincek, Tiborcz Istvánok, Garancsik és társaik. Ha valamennyi mégis marad, akkor a második-körös sáskahad – Schmidt Máriáktól Hegedűs Zsuzsákig – lelegeli. Mennyire érdekes, hogy ahhoz, hogy valaki igazán közel kerülhessen a vályúhoz, férfinak kell születnie. Vagy Orbánnak. Saját jogon csak a maradékból dézsmálhat egy nő, az egyenjogúság jegyében.

Tehát a legújabb jónak induló ötlet a HVG értesülései szerint: kellene csinálni egy oktatási hálózatot a hátrányos helyzetű -jellemzően roma – fiatalok felzárkóztatására. A dolog lényege: olyan mezőgazdasági tárgyú képzést kellene biztosítani a tanulatlanságból, nyomorból kitörni szándékozó fiataloknak, ami lehetőséget adna egy szakma megszerzésére – ennek része lenne az oktatási intézményekhez kapcsolódó kollégiumi ellátás is -, stabil munkavállalásra, elfogadható fizetéssel. Az agrárium – mint minden más ágazat is – munkaerőhiánnyal küzd, így a romák felzárkóztatása mellett ezt a problémát is orvosolni lehetne. A programba az előterjesztő bevonná a Gödöllői Szent István Egyetemet, másoddiplomás szakemberek képzésével. Ezek a szakemberek segítenének koordinálni a felzárkóztató-oktatási programot és mentorálnák a szakmát szerzett fiatalokat.

Jól hangzik? Jól. Fontos lenne? Az bizony. Valóban kitörési pontot jelenthetne? Igen. Még csak túlságosan sokba sem kerülne. Első körben 92 millió forintra lenne szükség. Ha arra gondolunk, hogy Schmidt Mária éppen az imént kapott 12 milliárd forintot valami újabb halszagú ordenáré hülyeségre – 30 éve szabadlábon, vagy hasonló címmel kell emlékévet gyártania – akkor elég lenne annak az egytizedét lecsippenteni – persze ez áldozattal járna, annyival kevesebbet lehetne lopni, de néha áldozatot is kell hozni – és már meg is lenne a szükséges összeg. De nem fognak lecsippenteni.

Tegyük fel mégis, hogy valamiért úgy dönt Orbán Viktor, hogy egye fene, induljon a program. Akkor mi történne? Szakemberek bevonásával kidolgoznák a részleteket, majd hozzáértő kezekbe tennék a fiatalok képzését? Ilyesmi ebben az országban egyszerűen nem fordulhat elő. Percek alatt betöltenének minden létező posztot pártkatonákkal és azok családtagjaival. Ahonnan hasznot lehet remélni, ott fürtökben jelennének meg a fideszes beszállítók. Napok alatt szétlopnák az egészet, ahogy ez minden esetben történni szokott. Amit nem lehet ellopni, azt tönkre tennék a dilettáns pártkatonák.

Azt nem tudom, hogy a javaslat előterjesztője mikor járt utoljára Gödöllőn az egyetemi városban. Javasolnám neki, hogy tegye meg. Olyan ütemben pusztul ott minden, hogy ha nem igyekszik, csak romokat fog találni. Nincsenek kétségeim, hogyha az épületek romokban állnak, akkor vajon milyen állapotban lehet az oktatás. Ha az épületek állagmegóvására sem jut pénz (felújításról, főleg új beruházásról már nem is beszélve), mennyi pénz jut bármi másra?

Félek, hogy ahogy minden jó ötlet, ez is el fog vérezni a mohóság, hozzá nem értés, cinikus nemtörődömség és beteges hatalomvágy oltárán. Ahogy minden az elmúlt kilenc évben.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.