Június 18,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Az oroszok pénze kimászott a cihából, és külföldre ment

Olvastam egy orosz viccet.

Kirabolták egy parlamenti képviselő lakását. Az áldozat szerint semmit nem vittek el a tulajdonában lévő ingatlanból. Viszont a munkanélküli feleségének eltűnt két millió dollárja.

Kuncognék, ha nem tudnám, hogy ez akár igaz is lehet. Mármint a zsé a cihában.

Saját tapasztalataim egyébként más mondanak. Azt, hogy az oroszok pénze kimászott a cihából, és külföldre ment. Na, nem csak a nagyon gazdagoké, akik minden módot megtalálnak arra, hogy eltüntessék a számunkra elképzelhetetlenül nagy vagyonokat – gondoljatok bele, fegyver, olaj, Szibéria kincsei, egyebek –, hanem a kis ügyes újgazdagoké is.

Van szerencsétlenségem ismerni néhányat közülük személyesen. Hál’istennek, csak szia, hogy vagy? – szinten, de néha az is sok. Ezüst valamivel bevont műanyag kabátok, ugyanolyan pompázatos sportcipők viselői köszönnek rám Spanyolország egyik városának utcáin. Onnan ismerem őket, hogy van itt boltjuk is, ahol sok finomságot lehet kapni, amiket egyetemista korom óta szeretek – orosz mustár, pelmenyi (gyorsfagyasztott német termék…) túró, tejföl (ami itt nemigen van), isteni sós uborka-konzerv és sok minden más. Na, meg kocsmapult is van a boltban, ahol rendesen, oroszosan lehet inni (az egyébként egy külön tudomány). És van a boltban ingatlanközvetítő iroda is  – három az egyben az egész, mint a nescafé.

Az utóbbiból élnek, természetesen. Mert a napsütésre vágyó oroszoknak semmi sem drága, így bármilyen lakást, ami tetszik, megvesznek, felújítanak, tégláig visszabontva az eredetit. Sok pénzt ölnek bele a felújításba. Amíg ez zajlik, a kikötőben lévő jachtjukon laknak. A jacht kikötő nagy részét orosz és angol lobogókkal feldíszített csodák uralják. Van egy másik része is kikötőnek, a spanyol tulajdonban lévő hajóké. Más a kép, de nagyon.

Az angolok egyszerűbb történet. Évek óta, de főleg a 2008-as válság után kezdték el felvásárolni itt az ingatlanokat az angol nyugdíjasok. Leginkább vidéken, Andalúziában és mifelénk, Valenciában is. Közülük is sokat ismerek, zárt közösség, a napi golf-partik és egymás cikizése a program, meg a bosszankodás azon, hogy a 300 vagy az 500 csatornás TV-előfizetés éri meg jobban. Ők egy végigdolgozott élet után keresik a békés, nyugodt öregkort, itt megtalálják.

Mint mondtam, az oroszok más műfaj. A házunkban lakók például 40 körüliek, egy szem iskolás csemetével. Egyikük sem beszél szinte egyáltalán a helyi nyelven, sem másmilyenen. Itt működő orosz ügyvéd kell még ahhoz is, hogy egy párnát vegyenek. Ha az nem ér rá, az ujjukkal bökdösnek, hogy „az kell!”. A por favor sem megy, 5-6 hónap ittlét után sem. Hát, ahogy tetszik parancsolni – gondolhatják az eladók, mert valamilyen aranyszínű kártyával fizetnek, és ez a lényeg.

A házunkban lakó apuka néha eltűnik néhány hónapra, ilyenkor Irina, a felesége hirtelen sokkal barátságosabb lesz, néha még komolyabb beszélgetéseket is kezdeményez. Például, hogy mi, hol, mennyivel olcsóbb, mert árleszállítás van. Vagy hogy a tegnap vett gránátalma nem volt olyan édes, mint kellett volna (nem viccelek.) Együttérzően szoktam bólogatni ilyenkor – hát, ami gáz, az gáz! (Közben az jár a fejemben, hogy durrdefektet kapott a kamion, amelyik a menekülteknek hozott volna élelmiszer-utánpótlást, így ma valószínűleg sokat fogok túlórázni, mire lepakoljuk.)

Megkérdeztem, hol van a férje, röviden annyit válaszolt, hogy „haza” kellett mennie üzleti ügyben, és sietve elköszönt. Tehát ez a szabadulás kulcsa, megvilágosodtam. Legközelebb ezzel kezdem. Az ostoba kommunikációból a rövidekre voksolok.

A betonbiztos – na jó, csak diplomáciailag védett – budapesti orosz hídfőállásnak köszönhetően sok hasonló kedves emberrel lehet majd találkozni Budapest utcáin is. (Már ha egyáltalán kiengedik őket az utcára.)

Szeretem az orosz embereket, sok évig éltem közöttük. Akkor éppen nem volt cár, aki volt, az meg annyira szánalmas volt, hogy vágytak egy igazira. A történelmük őket is ide-oda lökdöste ebből a szempontból, de Putyin személyében mára megkapták azt, ami az igényeiknek megfelel. Vigyázz, mit kívánsz – hangzik az ősi bölcsesség.

Akik külföldre menekültek előle, nem elsősorban a politikája miatt jöttek el, bár néhányuknál ez is közrejátszik. Hanem ők a kis simicskák, és egyéb volt, azóta elhajtott csicskák, akik – miután évekig betöltötték a rájuk leosztott szerepeket – ma már akár az életükért is aggódhatnak. Nem alaptanul, mint tudjuk.

A viccre visszatérve – annyira nem is vicces. Legfeljebb tragikomikus.

Horn Anna

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS