Április 23,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Szombathelyi nagy pofon

Szombathelyen valami olyan történt, amire Márki-Zay Péter meglepetésszerű vásárhelyi győzelme óta nem volt példa: a Fidesz veszített. Vásárhelyen csak a polgármesteri széket sikerült megszerezni – a közgyűlésben továbbra is fideszes többség van –, Szombathelyen azonban már a közgyűlésben is ellenzéki többség alakult, ami a Fidesz számára egyszerűen elfogadhatatlan. Mint az kiderült a viselkedésükből és nyilatkozataikból, olyan elő sem fordulhat, hogy egy várost ne ők tartsanak a kezükben és ne ők dönthessenek annak minden mozdulatáról.  A párt képtelen veszíteni, ezért hisztis kisgyerekként toporzékol, ha elveszik tőle azt, amihez mindennél jobban ragaszkodik: a hatalmat. Nézzük először, hogy mit reagált a Fidesz-KDNP szombathelyi közgyűlési frakciója az ellenzék hatalomátvételét követően:

Politikai tisztogatásba kezdett a bevándorláspárti koalíció Szombathelyen

Rögtön azt követően, hogy a szombathelyi közgyűlésben megvalósult Gyurcsány Ferenc és Vona Gábor nagy közös álma, és létrejött a baloldali képviselők, Balassa Péter jobbikos és Molnár Miklós civil képviselő összefogásával a bevándorláspárti szivárványkoalíció, politikai tisztogatásba is kezdtek.

Legfontosabb közös feladatuk az volt, hogy rögtön leváltsák a Szombathelyi Médiaközpont vezetőjét, Lovass Tibort, aki évtizedes szakmai múlttal, országos szinten is jelentős televíziós tapasztalattal vezette a városi céget. Lovass Tibor a Helyi Televíziók Országos Egyesülete elnökeként is tevékenykedik.

A szakember helyett, politikai alapon, egy olyan újságírót neveztek ki a helyére a szocialisták, a Jobbik és Molnár Miklós civil alpolgármester, akinek nincs televíziós tapasztalata és kinevezése kizárólag a bevándorláspárti szivárványkoalíció érdekét képviseli és nem a szombathelyi emberekét.

Az, hogy az ellenzéki pártokat képtelenek máshogy leírni, mint hogy bevándorláspártiak – EP-szavazás hamarosan – gyerekesen szánalmas. Egyetlen épeszű politikai párt sem kommunikál ilyen módon, de ez alól a kormányzópárt természetesen kivétel. Kétharmados felhatalmazással a háta mögött úgy hazudnak, ahogy a csövön kifér, miután nincs, aki szankciókat kiszabjon rájuk, hiszen szinte minden korábban még függetlenként működő intézmény az ő fennhatóságuk alá került. Úgy tűnik, a fideszes vezetés továbbra is a 10 évvel ezelőtt leváltott volt miniszterelnöktől, valamint a Jobbik volt pártelnökétől tart a legjobban.

Most menjünk vissza egy kicsit a múltba. Az egész még pár hete azzal kezdődött – mint egykor Márki-Zay Péter esetében is –, hogy az ellenzék végre összefogott és létrehozta az Éljen Szombathely Egyesület vezette választási szövetséget, amelynek tagja az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a V, mint Vas Egyesület. Ugyan a Jobbik nem csatlakozott, de ígérete szerint ellenjelöltet sem indít. Ezen döntés értelmében a szövetség az MSZP-s Nemény Andrást fogja polgármesternek jelölni az őszi önkormányzati választásokon. Ez talán erőt adhatott a közgyűlésnek arra, hogy a rabszolgatörvény bevezetése ellen rendkívüli közgyűlést hívjanak össze. Igen ám, de a Fidesz-frakció szokásához híven közölte, hogy ők márpedig nem mennek el a szavazásra, jól meghiúsítják azt, és minden marad a régiben. Pechükre elszámolták magukat, ugyanis a legtöbbször a Fidesz mellett szavazó, a Pro Savaria Egyesületet képviselő Molnár Miklós – aki a 10 ellenzéki és 10 kormánypárti képviselőt számláló közgyűlésében a mérleg nyelve – megszavazta az ellenzék napirendi javaslatát.

Ugyan a túlóratörvényt elutasító határozatot Molnár később nem szavazta meg, azonban ennek már nem volt jelentősége, mivel a túlóratörvényt a fideszesek hiányában könnyedén leszavazták. Erre a párt olyannyira bepipult a nemes egyszerűséggel csak árulónak nevezett Molnár miatt, hogy azonnal el szerették volna takarítani a közgyűlésből. Ez azonban nem jött össze. Azzal viszont, hogy maguk ellen haragították az alpolgármestert, aduászt adtak az ellenzék kezébe, amivel köszönték szépen, és éltek is. A tegnapi közgyűlésen hivatalosan is megtörtént a hatalomátvétel, amit a fideszesek olyan nehezen viseltek, hogy azonnal Hende Csabáért, a város parlamenti képviselőéjéért üzentek.

Ameddig rá vártak, a fideszes polgármester, Puskás Tivadar szünetet rendelt el és lezáratta az üléstermet is. Ezt azonban ne úgy képzeljük el, hogy mondjuk kulcsra zárták az ajtót, dehogy! Egy székkel, egy fikusszal (vagy valami mással, nem vagyok botanikus), valamint egy szobafenyővel torlaszolták el az ajtókat. Ilyen jeleneteket ritkán látni még idehaza is, ezért a Nyugat.hu – amely az eseményeket élőben közvetítette – egyik fotójával szemléltetnénk mi is a szombathelyi csodát:

Fotó: Nyugat.hu

Erre szavak sincsenek, nem is nagyon próbálom megtalálni őket. Visszatérve a teremben történtekre: Hende Csaba, a város parlamenti képviselője ugyan egy idő után megérkezett, a várva várt csoda azonban elmaradt. A kérdés egyébként már csak az, hogy mégis mit vártak tőle, az utasítást? Értem én, hogy a kormánypárti padsorokban elég kevesen rendelkeznek saját gondolatokkal, ám az igencsak vicces, amikor egy teljes képviselőtestület várja úgy Hende Csabát, mint a messiást, aki majd megmondja nekik, mit is kellene tenni. Miután egyébként az ellenzék került többségbe, nem tétlenkedtek és egy sor olyan javaslatról döntöttek, amelyet a fideszes többség korábban minden alkalommal leszavazott.

Így történhetett meg az is, hogy leváltották Lovass Tibort, a helyi televíziót is irányító Médiaközpont éléről és helyére két évre Halmágyi Miklóst választották meg. Az ellenzék ugyan elismerte Lovass szakmai munkáját, azonban szerintük vezetésével a helyi tv nem volt sem objektívnak, sem pedig pártatlannak nevezhető, ezért mennie kellett. A cél az, hogy  a szombathelyi média újra pártatlan legyen, valmint, hogy a volt ingyenes helyi lapot újraindítsák.

A szombathelyi bohózat tökéletesen megmutja, hogy mire lehet képes a kormánypárt akkor, amikor hatalmát elveszíti és kisebbségbe kényszerül. A városban történt események még akár valami olyannak a kezdetét is jelenthetik, ami ennek a maffiakormánynak az elsöpréséhez vezet. Az összefogás ereje ismét bizonyította, hogy az őszi önkormányzati választásokon igenis megszorítható, sőt meg is verhető a Fidesz-KDNP. Az a pártszövetség, amely immár kilencedik éve dolgozik azon, hogy a földdel tegye egyenlővé ezt az országot. Az ellenzék első lépése – melynek értelmében felszámolják a pártpropagandát – elegendő lehet ahhoz, hogy azok, akik eddig hittek annak hazugságaiban, ma végre kinyissák a szemüket és észleljék az őket körülvevő valóságot. Lehet, hogy már sokszor mondtuk, de ma is igaz: soha nincs túl késő!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS