Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mindannyiunkat megloptak, mi mégis tűrjük

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az Elios csalási ügyét úgy ismerte be a kormány, hogy az az emberek többségét nem hozta lázba. Ennek oka elsősorban az, hogy a fideszes ügyészség nem talált – nem is keresett – bűncselekményre utaló nyomokat az ügyben. Szépen, csendben elintézték, hogy minden magyar ember 1400 forinttal (de inkább többel, mert már nem vagyunk tízmillióan. Ez egy négytagú család esetében 5600-6000 forint akkor is, ha a családnak nincs mit ennie éppen) járuljon hozzá Tiborcz István és családja meggazdagodásához. Nem szólt egy büdös szót sem senki Berettyóújfalutól egészen Bajáig, hiszen az M1 nem harsogja azt a tényt, hogy az Orbán-kormány assisztált ahhoz, hogy meglopják a magyar adófizetőket. Nincs felháborodás, nincs mocskos Orbánozás.

Az Elios ügynek hála közel 14 ezer millió forintot veszítettek el a magyar adófizetők. Ebből a pénzből már nem épülhetnek sem iskolák, sem óvodák, sem pedig kórházak, hiszen fontosabb volt az, hogy Tiborcz István ügyét fű alatt elintézzék, mintsem hogy ezek az adóforintok közérdeket szolgáljanak. Vagyis Orbán Viktor vejének meggazdagodását – 2014-2015-ben a tulajdonosok 1 milliárd forint osztalékot vettek fel – mi, mindannyian támogatjuk. Mint ahogy azt is, hogy sajátláb kiasszony a horvátoknál szaros pelenkát dobáljon az út szélére, miután kiszállt a valószínűsíthetően szintén az adófizetők pénzén vásárolt családi Range Roverből.

Hogy miért is mondom ezt? A napokban kiderült, hogy a magyar kormány nem küld számlát, vagyis nem kéri Brüsszeltől az Elios-projektekre szánt támogatás kifizetését. Ennek oka, hogy Orbánék beismerték, hogy az OLAF által megállapított csalás gyanúja megállja a helyét, ezért ahelyett, hogy a bíróságra vinnék az ügyet és felelősségre vonnák a kár okozóit – köztük Orbán vejét – inkább a magyar adófizetőkkel fizettettik ki a számlát. Nem először és nem is utoljára vagyunk mi azok, akik végső soron mindenért fizetnek ebben az országban, hiszen Orbán megteheti, hogy arra használja a közpénzt, amire csak akarja. Ha 4 milliárdos dolgozószobát akar a Budai Várban, vagy saját magángépeket, amelyeken diktátor találkozókra repked, akkor megkapja. Az ÁSZ, az Ügyészség, de még a rendőrség is karba tett kezekkel bámulja, ahogy egy megalomániás szétrabolja az országot.

Az EU, pontosabban annak csalás elleni hivatala, az OLAF megtett mindent, amit csak tudott. Ha rajtuk múlna, a Tiborcz – félék már régen előzetesben várnák a bírósági döntést, ahol csak az lenne a kérdés, hogy 5 vagy pedig 10 év börtönt kapnak a vádlottak. Mivel azonban Orbán Viktor kezében van ez az egész nyomorult ország, annak minden intézményével és hatalmi ágával, nem okoz neki gondot, hogy saját vejének ügyét gond nélkül megoldja. Mint ahogy megoldotta Farkas Flórián, Rogán Antal és Mészáros Lőrinc ügyeit is. A magyar társadalom többsége csak azon háborodik fel, amit a nagyfőnök kiad utasításba. Most éppen Sorost, a Jobbikot, Timmermanst és Brüsszelt kell szidni, félni pedig a menekültektől kell rettenetesen. Ha Orbán majd mást ad ki parancsba, akkor majd mástól fogunk félnie tömegesen és mást fogunk teli torokból szidni.

Miért vagyunk képtelenek arra, hogy gondolkodjunk és felfogjuk a minket körülvevő valós világot? Az Elios-ügy nem atomfizika. Az pofon egyszerű, legalábbis az, amit abból egy halandónak érdemes megértenie. Tiborcz István és cége meglopta a magyar adófizetőket, fejenként 1400 forinttal. Ez ennél egy centivel sem bonyolultabb, mégis úgy tűnik, igen kevesen értik ezt meg. Ha pedig mindez nem lenne elég, még azt is érdemes megemlíteni, hogy ezt az Elios nem egyedül követte el, hanem a magyar kormány hathatós segítségével, amely jóformán rábólintott arra – az emberek megkérdezése nélkül –, hogy minden magyar gyermek és felnőtt, férfi és nő kifizessen 1400 forintot, amellyel hozzájárul a Tiborcz család meggazdagodásához.

Nem tudom mit kell tennie ennek a kormánynak ahhoz, hogy kitakarodjunk végre az utcákra és elzavarjuk ezt a gyáva senkikből álló, a nép érdekeivel szemben cselekvő kormányt a büdös francba. Ellopták a magánnyugdíjainkat, de mi nem szóltunk egy szót sem. Ellopják a jövőnket és kitörlik a múltunkat, de mi mégis tűrjük. Sokan mondják, hogy na igen, de ki lehetne jobb alternatíva? A válasz erre pedig a következő: bárki más. Ugyanis még egy csatornákban rohangászó patkány is kevesebb kárt okoz, mint ez a magát keresztény nemezetinek nevező szellemi és erkölcsi fekély. Ehhez képest bármi, ismétlem: bármi pozitív változás. A legjobb opció természetesen egy szakértői kormány felállítása lenne – amihez egyébként rendelkezésre áll elegendő szakértő – azonban ma már ott tartunk, hogy szinte mindegy mi történik, csak történjen már végre valami! Ez az ország nem bír ki még 3 év nemzeti kormányzást, hiszen már így is a tönk szélén vagyunk. Eljutottunk oda, hogy elmondhatjuk, Albánia népe előbb emeli fel a szavát a demokrácia sárbatriprása ellen, mint a forradalmak hős népe, a magyar.