Május 26,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A dalnok

Kimentem a kertbe kicsit munkálkodni, sokhetes nyavalygás után jót tesz a laposan nyilazó napsugarakba bele-belekapdosó hideg szél, állítólag étvágyat is csinál, nem lesz könnyű visszaépíteni az elvesztett kilókkal megereszkedett izmokat. A falu utolsó házában lakunk, körülöttünk már csak szántóföldek, a rézsűbe kapaszkodó akácokon ilyenkor még keresztüllátni, néhány kilométerre, a falu túlsó végén jegenyesor borzong, ennél azért nagyobb szél kell, hogy ilyen kopaszon meg tudja mozdítani a százados, alig vékonyodó törzseket. Varjúraj lármázik, magot, pockot keresnek a földeken, ilyenkor még jórészt hiába. Egy jókora példány felszáll a kapunkkal szemben lévő akác tetejére, akkora, meghajlik alatta az ág. Egyensúlyoz a szélben, de jóideje nem tágít, nézi, mit csinálok, nyilván nem tetszik neki, mert folyamatosan kritizálja a mozdulataimat. Istentelen hangja van, lehülyéz, szórja rám az átkait. Aztán egyszercsak abbahagyja, kis szünetet tart. Felvágja a fejét, égnek a csőrét, belefog egy sok trófás versbe. Függőlegesbe állítom a gereblye nyelét, körbemarkolom, rátámasztom az államat, úgy hallgatom. Lenéz, látja, hogy figyelek, cifrázni kezdi a dalt, pattogó sztakkatókkal ritmizál – meg akar tanítani az ének művészetére. Ha már a gereblyézéshez olyan tehetségtelen vagyok.

Rémületes élmény ez a fatetőn ágáló, fülsiketítő madár, mögötte a kórussal. A többiek a földekről kontráznak, mind többen szállnak fel a villanydrótra, a szomszédos akácokra, meglehetősen hamis backgroundot adva a szólista produkciójához, érződik, hogy nincsenek összepróbálva. Hitchcock filmje jut eszembe, a Madarak. Éppen a minap beszéltem a Janival, messze vidék legkiválóbb ácsával, hogy ha kitavaszodik, és valami kegyelem által némi pénzhez jutok, át kellene néznie a tetőt, a kúpcserepek kezdenek letérdelni, a padláson egyre gyakrabban randalíroznak a nyestek, egyéb nem hiányzik, mint hogy ezek a fekete szörnyetegek is bekússzanak és áttörjék a gipszpanelt.

Tudták, hogy a varjú énekesmadár? Ezt még gimnáziumban mondta nekünk a biológia tanárunk, aki különben a vaskalaposságával és humortalanságával szánalmasan múlta alul az Apáczai tanári karának a színvonalát, és nem is értette, miért kezdünk harsányan röhögni ezen az értesülésen. A Bán az első padban meg is kérdezte, hogy ez komoly-e. Arra már nem emlékszem, kinek mondtuk el a következő órán, hogy a varjú énekesmadár, gondolom, vagy a Hanák lehetett vagy a Bánhegyi, minden idők legkiválóbb emberei, pedig egyikük fizikát, másikuk kémiát tanított, nem az a szórakoztató diszciplína egyik sem, de mindketten képesek lettek volna bármilyen órát megtartani – Bánhegyi egyszer hamarabb fejezte be a tanterv szerinti kémia-anyagot, megkérdezte, mi jön a kémia után, mondtuk, magyar, verselemzésekkel foglalkozunk. Azt mondta, jó, beszélt a verselemzésről, a pozitív és a rossz oldaláról. Hanák egyszer átment a képletek kapcsán a geológiába, aznap földrajzot tanított… Egyszóval valamelyiküknek mondtuk az énekesmadár varjút, a tanár úr erre azt mondta, hagyján, de meg van győződve róla, hogy szebben énekel, mint a sárgarigó.

És mennyivel hangosabban. Ez itt az akácfa tetején különösen meg volt elégedve magával. Néhány másodperces szünet után új nótába kezdett. Érdekes, engem a „fehérvári huszárokra” emlékeztetett.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS