Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Amikor majd tudomásul veszem, hogy én is olyan vagyok, mint ők

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kedves Szalonna! Utoljára tavaly áprilisban voltam ennyire szétzuhanva, mikor kicsi családommal vonatra szálltunk és elmentünk szavazni Manchesterbe. Sose felejtem el az érzést, mikor este feleségemmel ültünk a tv előtt és vártuk az eredményt, s láttuk, hogy narancsba borul az ország… Az az ország, amit szétraboltak, eladtak, kiárusítottak és elárultak többszörösen. Hogyan lehetséges ez…? Akkor sem értettem… Most az van, hogy tegnap újra átéltem ezt az érzést… Volt ugye ez a gyönyörűséges évértékelő vagy micsoda… és az emberek pedig kifordultak magukból… azok az emberek, akik idáig tudva tudták, hogy mi történik az országgal, elkezdtek hinni. Szerintem tegnap nem évértékelő volt, hanem annyi történt, hogy a Fidesz megnyerte a következő választást… ismét működik az “oszd meg és uralkodj”.. most a Fidesz ellen szavazók és a tartózkodók voltak a célkeresztben.. és elkeseredve látom, hogy működik.. sok ismerősöm vált bizakodóvá, azt mondják végre elindult valami… Nagyon szeretem a Szalonnát, amikor belefér támogatom is.. most mégis azt mondom, hagyjátok a csudába! Elvtelen a magyar.. elvtelen és gerinctelen, elég csak egy kis pénzt tartani az orra elé és máris minden el van felejtve.. egyből elkezd hinni.. pedig hát semmi nem fog változni, kutyából bizony nem lesz szalonna.. Ti pedig egy elvtelen népnek akartok gerincet adni.. bármennyire szeretném hinni, szerintem nem fog sikerülni. (Gergely)

Ma reggel találtam meg ezt a nekünk címzett üzenetet az egyik virtuális postaládánkban, és olyannyira megérintett (egyáltalán nem a szó pejoratív értelmében), hogy akadt róla némi mondanivalóm. Annál is inkább, mert ha jól emlékszem az íratlan hitvallásunkra, akkor nem saját perverz kedvtelésünk okán gondolkodunk hangosan ezen az oldalon, hanem egyebek mellett azért is, mert úgy gondoljuk, amit az olvasó gondol, az mindig megfontolásra érdemes, és a közös gondolkodás, az egymás meggyőződéseire való reflektálás talán előrébb mozdíthatja a világot. Kivéve, ha az a bizonyos olvasó nem azért van itt, mert éppen ide osztották be a propaganda központjából személyeskedve, sértegetve kinyilatkoztatni, hogy hazaárulók vagyunk és dögöljünk is halomra, amiért nem vagyunk függetlenek a – rezsimével szögesen ellentétes – véleményünktől.

Gergely el van keseredve, és aligha vigasztalja, hogy sokan mások is el vannak keseredve. Tökéletesen értem és át is érzem, amit ír, hiszen én is pontosan ugyanúgy magam alatt voltam hosszú napokig tavaly áprilisban, én is ugyanazt láttam, hallottam most vasárnap, amit ő, én is beszélgettem azóta emberekkel, engem is a hiábavalóság, értelmetlenség pusztító érzései kerülgetnek, midőn szembenézek azzal, mennyire parányi és jelentéktelen az, amit csinálok.

Nem túl eredeti, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy amikor az Orbánt vállára emelni és mennybe juttatni összegyűlt úri közönség vasárnapi tomboló vonyítását köbre emeltem az éppen belengetett tízmilliós ingyenhitelekkel megvásárolandó, demográfiai fordulatot célzó, kegyes ajándékcsomagnak álcázott családvédelmi NER-akciótervvel, nem az volt az első spontán gondolatom, hogy a Fidesz megnyerte a következő választást. De. Pontosan az volt. Valószínűleg azért, mert tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy a jelenlegi szellemi-erkölcsi nyomorban vegetáló, gyatra demokratikus immunrendszerű magyar társadalomban nagyobb kereslet van az ingyennek hazudott tízmilliókra, mint az elvekre és a gerincre. És igen, hagyni kellene a csudába ezt az egészet, hiszen ebben a teljesen egyenlőtlen versenyben csak alulmaradni lehet.

Csakhogy én nem vagyok politikai párt, aki versenyben áll hatalmasékkal. Nem vagyok közpénzből élősködő, a demokratikus felhatalmazásomra hivatkozva magam körül mindent felégető hatalomtechnikus, akinek – mint a neve is mutatja – a hatalom nem eszköz, hanem cél. Nem gyúrok a következő nyolcvanhárom választás megnyerésére, és sem most, sem ezután nem akarok hatalmat szerezni azért, hogy emberek nyakán taposhassak, és az egyesektől ellopott pénzen megvásároljam a ketteseket. Pusztán azért, hogy életem végéig plebejusnak csúfolt luxusban pöffeszkedve elégtételt vegyek a minden oldalról elcseszett gyerekkorom összes traumájáért. Nem házalok tudományos-fantasztikus ígéretekkel, nem hazudom senkinek azt, hogy kurva jó lesz 20 éves futamidejű hitelekre cserélni az emberi méltóságot, és nem is gyűlölök senkit azért, mert aktuálisan a gyűlölet piaci értéke sokkal magasabb, mint az emberhez méltó emberi megnyilvánulásoké. Nem én verem szét reformokra hivatkozva Széchenyi örökségét, nem én hazudom az ország közpénzből leggazdagabb embereként, hogy amit a közösből elloptam, az nem közérdekű ügy, és hogy nekem semmi közöm ahhoz, hogy a famíliám, a szomszédom, a haverjaim könyékig dézsmálják a mindenkiét. És mert mindennek a tetejébe még Soros sem küldi az energiát ahhoz, hogy holnap is legyen erőm kikelni az ágyból, két lehetőségem van: beletörődni abba, hogy ez így van és már mindig így is marad, mert elég sok ember szerint ez rendben van így, és kivágni három év munkáját a kukába, vagy megpróbálni akkor is elmagyarázni, hogy ez nagyon nincs rendben így, amikor semmi értelme nincs.

Lássuk be, fennállásunk óta nem sok olyan pillanat volt, amikor úgy nézett ki, hogy van értelme hűteni a begyünket. Nem tagadom, vannak köztünk olyanok (én is közéjük tartozom), akik már komolyan fontolgatták, hogy bedobják a törölközőt. Ha onnan nézzük, hogy egy állami elnyomó- és propagandagépezet napi szemfényvesztésével szemben, egy maréknyi ember és egy internetes felület hangja legfeljebb csepp a tengerben, vagy még annyi sem, akkor igen, hagyni kellene a csudába ezt az egészet. Ha hozzávesszük még azt is, hogy ráadásul ennek a maréknyi embernek a holnapi megélhetése is teljesen esetleges, akkor pláne hagyni kéne a csudába az egészet. Ha viszont arra gondolok, hogy valamivel több maréknyi embernek képtelen vagyok azt mondani, hogy itt már csak a szappan és a kötél segíthet, hogy hagyjanak fel minden reménnyel, csomagolják be az életüket és menjenek, amerre látnak, akkor nem olyan könnyű.

Mert ezzel a lendülettel abba is bele kellene törődni, hogy a sokak életét alakító (pláne önkényes) politikai döntéseknek semmi közük nincs az erkölcshöz, mert a politika nem erkölcsi kategória, és ez így van jól. Nagyon úgy tűnik, erre a vereségre még nem vagyok felkészülve. Nem tudom elfogadni, hogy Orbán-fóbiás hazaáruló gecinek nevezzenek azért, mert ateista létemre számomra a Tízparancsolat sokkal inkább vonatkoztatási pont, mint azok számára, akik a fenenagy vallásukra, hitükre és kereszténységükre hivatkozva mennek szembe évszázados erkölcsi minimumokkal. Hogy miközben én törvényt tisztelek, mások törvényt erőszakolnak, hogy miközben én becsületesen kapirgálok a trágyadombon, mások tisztességtelenül hátba rúgnak és meg is rugdosnak, amikor már a földön fetrengek. Nem vagyok hajlandó (még) beletörődni abba, hogy elvtelennek, gerinctelennek, gátlástalannak lenni menő, hogy a hatalmasék roskadásig zsúfolt asztaláról leeső morzsáknak tapsikolni, a másoktól ellopott támogatások kegyelemtaknyán csüngeni erény, hogy a bűnt pártolni hazafias kötelesség, hogy egy országot a molylepke szellemi szintjére lerángatni és a gyűlölet véres csontjaival zabáltatni elfogadható.

Amikor majd ezekbe mind beletörődök, azaz tudomásul veszem, hogy én is olyan vagyok, mint ők… na akkor hagyom a csudába az egészet, megígérem. Addig még hiszek abban, hogy bármilyen szánalmas és nevetséges a szó erejével a tankok ellen menni, talán ezeknek a szavaknak akkor is súlya lesz, amikor már minden könyvet elégettek. Ha nem, akkor így jártam.