Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


A miniszterelnök úrnak pedig van egy tanácsom a „szórakoztató” ellenzék tagjaként

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hát felkeltem és jártam, aztán értékeltem. Ennek megítélése a barátaim körében kétféleképpen oszlott meg ma (meg amúgy is), a „Te tiszta hülye vagy!” és a „Hős vagy, egy példakép!” Utálom a nagy szavakat. (Kivéve, ha velem kapcsolatban használják. Úgy jól hangzik.)

Gyalog mentem, nem lakom olyan messze a vártól. Két kilométer, egy híd és néhány fényév választ csak el minket egymástól. A barátnőm – akit rávettem, hogy nézze az évértékelőt – mondatonként nyomta át az információt. Egy sor idézet, egy sor kommentár. Sietve lépkedtem, közben olvastam. Nem tett jót a pulzusomnak, de informálva  voltam és ez volt a lényeg. (Ráadásul így nem kellett látnom a miniszterelnököt, amiért nagyon hálás voltam.)

Ahogy jöttek az üzenetek, úgy jött belőlem elő az európai polgár érzete. Lám, lám! Tegnap éjjel megírtam a kérdésem, amit csak délben olvashatott el, miszerint: mennyi lesz forintosítva az ára egy darab friss, új állampolgárnak és az ő létrehozóinak? A miniszterek elnöke pedig pár órán belül meg is válaszolta azt. Nem is akárhogy! Szinte láttam magam előtt… Keretesen, aprólékosan, kifejezően gesztikulálva, szorosan tartva a szerkezeti felépítés ívét, az írott szövegtől egy szóval sem eltérve, magyar zászlók előtt, ahogy mindig.

„Biztos, hogy még tévedésből sem kerül be egy darab EU-s zászló sem mögé” – gondoltam. „De talán orosz sem” – reméltem. Egy szó, mint száz, köszönöm a gyors választ miniszterelnök úr! Ilyen lehet, amikor azt érzik máshol a szerencsésebb államokban élők, hogy a vezetőik, képviselőik őket szolgálják, kommunikálnak velük.

Közben csak jöttek és jöttek, soronként az üzenetek, melyek tartalmára csak két lehetséges magyarázatot találtam.

Az egyik az, hogy talán eljött Jehova és elhozta az ő édenét nekünk. Béke, bőség, szeretet, örökélet, meg ilyesmi. (Senkit sem szeretnék megsérteni vallásában (!), csak mióta a postaládámban egyszer megtaláltam erről a témáról egy színes tájékoztatót, azóta nem tudok elszakadni azoktól a képektől. Azóta Jehova országa számomra a non plusz ultra. Maga mögé utasítva a tejjel-mézzel folyó Kánaánról elképzelt fantáziaképemet.)

A másik lehetséges variáció, ami felötlött bennem, hogy esetleg a Kétfarkú Kutya Párt évértékelőjét pötyögi be nekem a barátnőm és tesztelni akar, hogy mikor jövök rá. Az ő béke, bőség, szeretet, örökélet, meg ilyesmijük jön el, csak az ingyen sört, autós konstrukcióra cserélték. Vártam még, hogy írja-e esetleg azt, hogy – „Valamint teljesítettük programunk azon pontját is, melyben megígértük, hogy a közmunkásaink minden öt centiméternél mélyebb pocsolyába sárga gumikacsát helyeznek el”, de ilyen üzenet nem jött. Annyit írt csak – „Vége. Végre!” Elbizonytalanodtam.

Ahogy a Király lépcsőn mentem fel, pont úgy ziháltam, minta a többi ember körülöttem, ami tőlem azért meglepő, mert ez a futós útvonalaim egyike. A futásról eszembe jutott Gyurcsány Ferenc, hogy hányszor futottam vele össze a Margit hídon a miniszterelnöksége idején. Csak úgy, futott ki a szigetre, mint mi, a nép. Most pedig Orbán Viktor a néppártos, a nép egyszerű fia, drapériával bevont kordon mögött oson be azokkal, akiket megvett, azokkal akiknél a pénzét tartja, valamint az ostobák hadával, akiknek túl sok pénz sem kell azért, hogy tapsoljanak lelkesen. Elmosolyodtam, és egy régi történet villant be ezekről a csoportokról. Egy rég nem látott barátomat, közös ismerősünkről kérdeztem, aki hosszú évek óta külföldön élt: „Jól van. Kurva lett” – mondta teljes természetességgel. „Mi lett?” – kérdeztem vissza döbbenten. Látta rajtam a megrőkönyödést, majd azt mondta megnyugtatásul: – „Ja, nem olyan! Csak a legjobb szállodáknak dolgozik. Emlékszel, okos volt mindig!”

Aztán az is eszembe jutott (hosszú az a szakasz, ha nem futsz), hogy milyen vicces, hogy Orbánnak viszont több embert sikerült megmozgatni, sétáltatni, lépcsőztetni mostanában, mint szegény Gyurcsánynak a sportminisztersége idején. Groteszk gondolatokat toltam magam előtt és mentem, fel egy újabb demonstrációra, mint Sziszüphosz.

Végre felértem és ott volt a kijózanító válasz a kétségeimre. Nincs sem a kétfarkúakkal jópofáskodás, sem nem toppantam be a retusált Sztálin plakátokra emlékeztető mosolygó emberek közé abba a prospektusba. A valóság ott volt a Karmelita kolostor előtt. Néhányezer Sziszüphosz, aki szomorú, csalódott, zavarodott, tanácstalan, elégedetlen, ahogy én, de azért ott van. Újra és újra ott vagyunk és megpróbáljuk. Állunk, meghallgatjuk az újabb beszédeket, fújolunk, skandálunk, kerülgetjük a cigarettázókat, elengedjük a stábokat, adunk egymásnak papír zsebkendőt. Óvatosan ugyan, de már meg-megtapsoljuk a másik párt politikusát is. Nekem az egyik nagy kedvencem a színpadon Jakab Péter mostanában. Nem olvas, nem szerepel, nem maníros. Olyan hiteles valahogy. Persze nem ismerem. Amúgy is jobbikos, miért szimpatikus? Vagy az már nem is baj? Ma megint pont velük ácsorogtam amúgy. Emlékszem régen rendőrök álltak köztünk nem egyszer. Ők szoktak lenni az én ellentüntetőim.

Mi lett velem, látens jobbikos vagyok, vagy mi történt? (Remélem lesz arra is tudományos megoldás az M5-ön, ha véletlenül kiderülne.)

Talán a hibrid rendszernek nevezett gép beszippantott mindnyájunkat egyszer a sok különböző zászlóval, hittel és tévhittel, meggyőződéssel, világnézettel, majd kiköpött egy tömbként a Kossuth térre decemberben és mi úgy maradtunk. Sőt, érezhetően szorosabban vagyunk jelen alkalomról-alkalomra. Mintha olyan ragasztó lett volna a hibridgépben, ami nem rögtön köt. „Tegye satuba, vagy prés alá, majd hagyja száradni negyvennyolc órát.”  Letelt. Így maradtunk a nyomás miatt. Együtt.

Közben a rendszer sem hibrid már, miután, e rendszerek egyik legfőbb kritériuma a „valós pártverseny” és ez – az Állami Számvevőszék hathatós segítségével – megszűnt. Oda is elmentünk, jól ki is fejeztük a közös véleményünket, ahogy szoktuk, majd matricáztak a politikusok. A matricákból mi is kaptunk, az áll rajta „FIDESZ PÁRTSZÉKHÁZ”. Azt mondták, hogy mindenki ragassza oda, ahova gondolja. Én a Parlamentre gondoltam (nem szeretem a kispályás megoldásokat), de annyi rendőr volt ott, hogy úgy döntöttem, majd máskor ragasztom fel. Álltak ott fagyoskodva szerencsétlenek, hogy mindjárt jön a lépcsőhöz a népharag, de csak én mentem és pár turista. Azért persze ne lankadjon az őrző-védő-szolgáló kedv, megyünk még arra.

A miniszterelnök úrnak pedig  van egy tanácsom (a „szórakoztató” ellenzék tagjaként), hátha ez is eljut hozzá, hogy ne nevetgéljen azért oly felhőtlenül – ahogy például a felesége, mikor „okosba” élete végéig tartó adómentességet kapott tegnap -, mert a sok tanácstalan, csalódott, zavarodott, kicsit még a fényszóró fényétől megriadt őzre emlékeztető tömb, ha megugrik, akkor át is rúghatja a szélvédőt. Abból pedig sérülés lehet.

rb

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.