NEHAZUGGY

Az emberi gyarlóság és a mások feletti uralkodni akarás felemészti az országot

Lázár Gergő | 2019. Február 5, Kedd | 10:09

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tegnap ismét egy olyan hír került a figyelem középpontjába, amely a Kelet-európai kultúrát mutatta be nagy vonalakban. Adott egy idős asszony, akiről ránézésre is megállapítható, hogy nyugdíjas korban van, vagyis ingyen utazhat, azonban lejárt személyivel közlekedik a MÁV egyik járatán. Az idős asszonyt egy tettrekész kalauz lebuktatja és ahelyett, hogy felhívná a figyelmet a lejárt személyire, majd udvariasan elköszönne tőle, az idős asszonyt leszállítja a vonatról, a Magyarországon már megszokott undorító, lekezelő stílusban. Hogy mégis miért? Azért mert megteheti. Pontosan ezért áll feljebb szinte minden hazai biztonsági őrnek, kalauznak, parkolóőrnek és közterületesnek. Úgy érzik a munkájukkal olyan hatalomra tettek szert, amelyet büszkén fitogtathatnak idősekkel, gyengébbekkel és betegekkel szemben.

Ez idehaza egy olyan népbetegség, ami önmagában nem is az Orbán-kormány hibája, hiszen ezt a keleti suttyóságot az elmúlt évtizedekben sem tudtuk levetkőzni magunkról, azonban az is biztos, hogy ezen az orbáni gyűlöletkampány nem segített. Persze lehet itt jönni az alacsony fizetésekkel, a túlórákkal, a lehetetlen körülményekkel és a többi – amik egyébként sok esetben igazak is – azonban ez nem ment fel senkit az alól, hogy gusztustalan, alpári stílusban szégyenítsen meg jelen esetben egy idős nőt, de be lehetne ezt helyettesíteni egy hajléktalannal, buszon vizet ivó kisgyermekkel, vagy egy a sofőr számára irritáló utassal is. Magyarországon egyszerűen ez vált normálissá és elfogadottá. Sokan egy hasonló jelenetet látva már csak legyintenek, hisz oly sokszor találkoztak ezzel korábban, hogy már megszámolni sem tudnák. Az idős asszony esetében azonban volt egy fiatal pár, mely meglátva a lehetetlen szituációt az elfogadás helyett cselekedett.

Szóltak ugyanis az idős asszonynak, hogy szálljon csak vissza a vonatra, kifizetik a jegyét, azt a jegyet, amely az asszony korára való tekintettel ingyenes kellene hogy legyen. Hiszen volt nála személyi igazolvány – vagyis a születési év biztosan tudható – ez mégsem érdekelte a kalauzt, ő büntetni akart és kész. Hogy ezt mégis miből gondolom? Abból, hogy miután a fiatal pár kifizette az asszony jegyét – ezzel ő tovább utazhatott – a kalauz a segítséget nyújtókkal kezdett el vitatkozni. Mert ők meghiúsították azon nagyszerű tervét, hogy megbüntessen egy lejárt igazolvánnyal utazó, szemmel láthatóan nyugdíjas korú asszonyt.

Egy szemtanú elmondása szerint a pár és a kalauz közötti vita odáig fajult, hogy utóbbi a vonatról való leszállíttatással és rendőrök kihívásával fenyegetőzött. A történetben semmi meglepő nincs. Sajnos. Eljutottunk ugyanis oda, hogy az ilyen és ehhez hasonló történetek szinte mindennapossá váltak. Lehet, hogy nem mindennap ír ezekről a sajtó, azonban ezek ma már a hétköznapi valóság részei. Sokan képtelenek arra, hogy civilizált emberek módjára bánjanak másokkal és még nekik áll feljebb, ha ezzel szembesíti őket valaki. Lehet persze erre az egészre legyinteni, hisz ez a viselkedés évtizedek óta jelen van a magyar társadalomban, azonban normálisként elfogadni nagy hiba lenne.

Elég csak átlépni a határt nyugati irányba és azonnal szembesül az ember azzal, hogy ezt bizony lehet máshogy is csinálni. Ausztriában, Németországban vagy épp Nagy Britanniában egy hasonló esetet követő órákban repülne a kedves kalauz. Ez egy civilizált országban megengedhetetlen viselkedés, na nem idehaza, ahol ugyan a MÁV bocsánatot kért – egy csoki és egy csokor virág kíséretében -, azért mégis megemlítette, hogy mindenki tartsa magánál az érvényes iratait, ja és mellékesen a kalauz csak a szabályok szerint cselekedett. Hogy ez meglep még valakit? Nem hinném.

Nehéz lenne megmondani, hogy mi kellene ahhoz , hogy a magyar társadalom végre megváltozzon és csatlakozzon a civilizált nyugathoz, ahol a kalauz nem küld el az édesanyámba ha lejárt a személyim, ahol a buszsofőr nem csukja be önelégült arccal a busz ajtaját az orrom előtt és ahol a hivatalban dolgozók nem úgy tekintenek minden oda betérő ügyfélre, mintha ők tennének nekünk szivességet azzal, hogy a munkájukat végzik. Megszoktuk, hogy ez a normális, pedig nem az. Az emberi gyarlóság és a mások feletti uralkodni akarás felemészti az országot. Jó példa erre a magyar kormány, amely az emberekben sokszor már meglévő gyűlöletre építve nyert tavaly áprilisban, immár harmadszor zsinórban.

A magyar társadalomnak szüksége van valakire, akit hibáztatni lehet a saját sorsáért. Migránsok, Soros, Gyurcsány és még lehetne sorolni azokat az ellenségképeket, amelyek folyamatos ismételgetésével választásokat lehet nyerni ma Magyarországon. A gyűlöletre és mások hibáztatására van igény. Mindenért valaki más a felelős, mi soha nem vagyunk hibásak semmiért. Hogy mi lehetett az oka a történetben szereplő kalauznak arra, hogy egy idős asszonyt megszégyenítsen? Nem tudom, de nem is érdekel. Elég volt abból, hogy mindig megpróbáljuk elfogadhatóvá tenni azt ha valaki lop, csal, vagy épp a hatalmával visszaél. Nem elfogadható és nem normális gondolkodásmód ez, amelynek sürgősen változnia kell, mert ha ez nem történik meg, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy a még normálisan gondolokodó magyarok nagy többsége inkább kivándorol egy olyan országba, ahol még civilizált emberek módjára élhetnek egy olyan társadalomban, ahol utolsó tahónak lenni nem erény, hanem szégyen.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!