Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kinek kellenek ilyen hősök?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Pár napja megjelent egy interjú Varga Istvánnal, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kurátóriumának elnökével, egykori fideszes parlamenti képviselővel. Ez az az alapítvány, amelyhez alig néhány nap alatt közel félezer médiatermék csatlakozott önként és dalolva. Olyan orgánumok, ahol ma ugyan újságírás már nem folyik, mégis a médiával azonosítják magukat. Ezek mind a Mészáros, Habony és Schmidt érdekeltségébe került – a vezetőtől kapott – pártlapok, amelyeket így egy alapítvány égisze alatt egyesítettek, hogy mindenkinek könyebb dolga legyen. A valóságban ugyanis ezen csatornák mindegyike a propagandagépezet eleme, melyet a kormány eddig is kézivezérelve használt az emberek millióinak agymosására. A helyzet az alapítvány létrehozásával nem fog megváltozni, mégis érdemes megnézni, hogy ki kapta meg a lehetőséget arra, hogy ezt a temérdek propagandát felügyelje, névlegesen legalábbis.

Önt ki kereste meg a feladattal?

Liszkay úr.

Miért pont önt? Nem médiajogász, soha korábban nem foglalkozott a sajtóval.

Nem kérdezősködtem. Ha megbíznak egy fontos feladattal és érzek erőt hozzá, elvégzem.

Tehát Varga István pontosan annyit ért a sajtóhoz, mint Mari néni Köszönyröcsögéről. Fogalma nincs arról, hogy működik ez az egész, de mivel érez magában erőt és a pártközpontból őt kérték meg, hát megcselekszi amit megkövetel tőle Orbán Viktor a haza, a keresztény haza. A feladat borzasztóan fontos, hisz a keresztény, nemzeti újságírás nemzetstratégiai cél, amit még az Orbánék által átfirkált alaptörvény is bizonyít, aki pedig ezt megkérdőjelezi, az az ezeréves Magyarországot kérdőjelezi meg ugye, ergo minimum hazaáruló. Na de lássuk, hogy mégis mik a konkrét tervei Vargának arra, hogy végre lenyomva a liberális média túlsúlyát, végre létrehozza a nagy keresztény, nemzeti újságírást a magyar honban.

Én jogász vagyok. Az igazságszolgáltatásban a közjó biztosításához a törvények és annak indoklása mellett józan észre is szükség van. Ezt több perbeszédben is elmondtam, de az elefántcsonttoronyban ülő bírók nagy része személyes sértésnek vette. Miközben már Deák idejében sem merült fel, hogy egy jogvitát ne a józan ész alapján döntsenek el.

Tehát majd a józan ész kialakítja az alapítvány mindennapi működését?

Igen. És közben hátha létrejön a médiaegyensúly és a két oldal tiszteli majd a másikat.

A terv tehát az, hogy majd a józan észnek hála – illetve feltételezem a jó Isten áldásának segítségével egyaránt – a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány végre létrehozza a médiaegyensúlyt az országban, amely ezzel egyidőben a két oldal közötti tiszteletet is megalkotja. Hát nem nagyszerű tervek ezek? Végre a keresztény, nemzeti Bayerek és Gajdicsok kerülhetnek előtérbe, hogy a korábbi szocialista elnyomást végre levetkőzve szabadon írhassák, hogy No, hát akkor, kedves Blanka! Az a helyzet, hogy te nem hős vagy, hanem egy szerencsétlen, nyomorult, ócska, kis proli. És hogyha így folytatod, akkor belőled nem hős lesz, hanem maradsz egy szerencsétlen, nyomorult, rohadt, kis proli. Esetleg a szintén keresztény, nemzeti Gajdics szavaival élve, az a némber, az a nem tudom én micsoda, akinek erről az intézkedésről az jutott eszébe, hogy neki ne turkáljanak a méhében, meg ő nem tenyészállat, az nem normális. Nemcsak, hogy nem nő, az nem ember. 

Milyen egy keresztény, nemzeti újságíró?

A nemzet érdekét tartja szem előtt.

Azt már csak megjegyezném, hogy a 24.hu már készített egy riportot korábban az alapítvány vezetőjével, azonban azt Varga letiltotta, így hát az újságíró újra leült vele beszélni, tehát elmondható, hogy az itt látható kérdésekre adott válaszok vélhetően jól átgondoltak. Ehhez képest Varga mindössze ennyit tudott mondani arra, hogy mégis milyen egy keresztény, nemzeti újságíró. Kérdem én, egy újságjró feladata nem az, hogy objektíven tájékoztassa az embereket? Nem a nemzet érdekét szem előtt tartva, hanem az emberek igazsághoz való jogát. Egy újságíró nem azért ír cikkeket, hogy azzal nemzetét gyarapítsa, hanem, hogy az embereket objektíven tájékoztassa az országban és annak határain kívül folyó eseményekről.

Varga szerint vajon milyen az amikor egy újságíró a nemzeti érdeket tartja szem előtt az igazsággal szemben? Egy keresztény, nemezeti újságíró nem írja meg az Elios-ügyet, Mészáros csodás meggazdagodását, vagy Matolcsy közpénz rablását, mert az nem szolgálná a nemzet érdekét? Orbán Viktor és a Fidesz nem egyenlő a nemzettel és soha nem is lesz. A nemzet érdeke egy elszámoltatható kormány, amely elszámoltatásnak igen fontos elemei az újságírók. Olyan hogy nemzeti újságíró nem létezik és nem is szabad hogy létezzen, ugyanis ez nem feladata. Keresztény újságíró bizonyára mindig is volt és lesz is, az ugyanis egy vallás, amelynek megválasztásához Magyarországon – még – bárkinek joga van. Azonban keresztény újságírónak lenni nem erény, mint ahogy zsidó, muszlim vagy épp hindu újságírónak lenni sem az.

Kiszivárgott felvételeken látszik, ahogy az őrök földre teperik, majd megütik Varju László DK-s képviselőt.

Ugyan, színház volt az egész.

Színház? Varjut elvitte a mentő, később még a sérülést is bemutatta, ahol megütötték.

Kérem, ne vicceljünk. Ez csak műsor, kamu, a képviselői magatartás legrosszabb formája. Abból a pár képkockából, amit láttam inkább azt szűröm le, hogy a mártíromságukat keresték, csak nem nagyon találták meg. Az ellenzéki képviselők egy szűk rétegének aznapi viselkedése Magyarország szégyene. 

Ez kérem a keresztény, nemzeti újságírás jövőbeni megteremtőjének véleménye az MTVA épületében történtekről. Független, objektív vélemény, amellyel vitatkozni is nehéz lenne. Vargát úgy tűnik a pártközpontban sikerült kiképezni a feladatra, saját gondolatokat ugyanis már keresve sem találni mondandójában, ahol a kormánypropaganda minden egyes gondolata visszaköszön. Az interjúból tökéletesen kiderül az is, hogy Varga körülbelül annyira lesz valós vezetője az alapítványnak, mint ahogy Mészáros pénze a sajátja. Úgy tűnik, a magyar társadalom kifogyhatatlan tárháza a párthű kádereknek, akik mindannyian készen állnak arra, hogy a vezető parancsára megvédjék a keresztény, nemzeti Magyarországot.

Hősök ők mindannyian. A saját szemükben biztosan. A kérdés már csak az, kinek van szüksége ilyen hősökre?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.