A magyar kultúra napján.

Talán bátran mondhatom, hogy a magyar Himnusszal mindenki kapcsolatba került már: a diákok az iskolában megtanulták Kölcsey Ferenc versét, hallhatták Erkel Ferenc zenéjét. Kíséri életünket: örömünkben, bánatunkban, meghatódottságunkban, gyászunkban, ünnepkor. Felsorolhatatlan. Kötjük világra szóló magyar sikerekhez. Mások is hallják. Ezért lehet, hogy szövege és zenéje is megosztó, bármennyire nemzeti imaszerű hitvallás. Örök vita van arról, hogy világfájdalmas sorai mennyire lelkesítőek.

Néhány éve a világ legrosszabb himnuszának minősítette a magyart egy amerikai politikai blog. Sötét és depressziós, szólt a kritika. Hiányolták belőle a harciasságot és a büszkeséget. (Nem véletlenül amerikaiak). Lehet ezt sértőnek találni és lehet egyetérteni vele. Összeugrani e miatt nem érdemes. Meg aztán Ámerikában azt mondanak, amit akarnak, végül is szabad.

Nekünk most ez van, nem jobb vagy rosszabb mások himnuszánál. Más. Kölcsey eredetileg nem is klasszikus himnusznak írta a verset, az csak a XX. században lett Magyarországon hivatalos. Keletkezésekor nyoma sem volt függetlenségnek és forradalmi lendületnek az országban.

Megannyi vélemény született már:

A himnuszok mindenütt lelkesítenek, a miénk szinte lebeszél az életről, és tele van vereségre utaló szavakkal.

A többihez képest siralmas.

A miénk a legszebb himnusz, nem szeretném, ha más lenne, benne van hazánk történelme. Sokat szenvedtünk, de még mindig itt vagyunk és bírjuk a gyűrődést.

A zenéjére is vannak ötletek: Legyen Petőfi Nemzeti dala (tudják, Rabok legyünk vagy szabadok…) vagy az István, a királyból például a Szállj fel szabad madár; vagy szebb lenne a Szózat. Itt álljunk meg egy-két szóra. Nekem szövegében és főleg zenéjében hatásosabb a Szózat, mint a Himnusz. Mondom, zeneműként jobban tetszik Egressy Béni szerzeménye. Emészthetőbb, átélhetőbb. Szép. A Szózat bárhol bármikor megkönnyeztet, meghatódom tőle. Ahogyan a Bányászhimnusztól, az valami fantasztikus, amikor nagyon sok férfihang együtt szól.

A himnuszunk kicsit lejáratódott, mert minden szirre-szarra felhasználják. Olyan ez, mint amikor kedvenc klasszikus zenéimet seggtörlő, köpködős, vécésprés és egyéb reklámokban hallom vissza. Reklámgyártó guruk lopott zenével, nem nagy dicsőség. Annak sem örültem, amikor a riói olimpiára felgyorsították a zenét. Nem sláger ez, kérem szépen: a himnusznál nincs himnuszabb, leghimnuszabb. Kölcsey Ferenc önsajnál és panaszkodik, Vörösmarty Mihály szolidáris, a szülőföldhöz ragaszkodó sorokat vetett papírra nekünk. Lelkesítőbb gondolatokkal.

A rövidebb ideje, illetve évtizedek óta külföldön élő magyar barátaimmal, ismerőseimmel, senkivel soha nem beszéltem még arról, hogy milyen érzelmet vált ki belőlük az Isten, áldd meg a magyart! Pedig nagyon érdekelne.

Elmesélek egy személyes élményemet. Hallották már a Himnuszt három szólamban énekelni? Altosként tudom a mezzo és szoprán szólamot is. Megtanította nekünk a gimnáziumban Vámosi József. A tanár úr nem csak a gimiben, hanem az általános iskolában is tanított ének-zenét. Egyszer egy nagy gimnáziumi ünnepségre nem tudott eljönni, ezért rám bízta a kórus dirigálását. Mi lesz ebből? Álltam a kórus előtt, megadtam a hangot, aztán az olyan hamisan kezdődött, hogy le kellett intenem. Állt a sok diák és vendég a tornateremben. Akkor még egyszer. Hang. Intés. Ó, ez borzalom! Leintés. Már a levegő is megállt. Szólt az igazgató úr, mi a francot csináltok, énekeljetek egy szólamban. Az nem lehet. Újra. Hang, intés és mosoly. Sikerült, zengett, hurrá!

Tapasztalanok voltunk és hebrencsek. Vagy csak én. Ezúttal a kísérlet sikerült. Ám a magyar Himnusszal ne kísérletezgessen senki. Rákosi diktátor Kodály Zoltánt kérte meg egy új himnusz megírására, mert nem tetszett neki a meglévő. Kodály nem vállalta, és ez nem az ő kritikája.

Tudják, egyszer lesz Magyarországon egy boldog űrnemzedék. Ha lesz közöttük egy bátor ember, aki a bátorságát nem hatalmi erejéből meríti, és úgy gondolja, hogy most már eljött a szép új világ itthon is, ki kellene cserélni himnuszunkat egy optimista, pörgős szövegűre és dallamúra, akkor… Soha, de soha ne egyezzen bele egyetlen ember sem, hogy egy kisebbség saját szájíze szerint manipulálja, ami nekünk nagyon kedves. A magyar Himnusz nem egyetlen emberé, nem is párté; a magyar himnusz minden magyar emberé. Az együttérzés, büszkeségünk jelképe maradjon, legyen. Mondom nektek, a jövő lányainak, fiainak.