Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Matolcsy György egy tolvaj

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép jó estét mindenkinek! Kezdjük rögtön az elején, nézzük a mai nap kiemelt kommentjeit:

Ez a prolizás valami nagyon rossz népszokássa lett. Na persze, úgy vélik, hatalmaskodhatnak rajtunk sőt minősíthetnek a mi (a többesszámot értsd egy fillér sem az övék) pénzünkből. 
Tényleg azt hiszik, hogy a milliós cipőcske, tízmilliós karóra, guccik csinálnak KOMOLY úrinőt a rablókból, hozzátartozóikból, és egyenesági leszármazottaikból. Nem, így a diploma is szart ér! Ezt üzenem minden szarnak. Azoknak is akik velem is azok voltak. (Anima)

Tényleg szarban lesznek a császári segget szidolozó médiaizék betanított segédmunkásai, ha a szerencsétlen öreg egyszer elmegy. Ki után fogják túrni a világsajtót, ki lesz a következő óriásplakáton az utálatos kép? Azért nem féltem őket, lassan már olyan mértékben önjáróvá váltak, hogy nem kell megvárniuk míg a vitrinből előhúznak az elvtársak egy újabb ellenséget. A pées kommentszekciójába beröfögő, intellektuális pompeji katasztrófa-szindrómás terhelteket nem értem. Miért kell az öreg elmúlását siettetniük? Amihez módszereket is ajánlanak a bombát drónokra rakástól, a kisrepülőt földről[?] ráeresztésen át a szögekkel telerakott benzineshordóig, de van olyan közöttük olyan egybites bányaló is, aki csak simán úgy fogalmaz: „rohadna már meg!!!” Persze mindezt a puritán kereszténység jegyében. Szóval nem értem, hiszen akkor egy darabig szellemi moslék nélkül maradnának, ameddig nem talál az agyzsibbasztó médiájuk egy másik össze szarozható rosszakarót a számukra. Ezekhez képest Blanka csak non-cizelláltan nevezte Á1G-t annak, ami. Ilyenkor bedugul a KÉSZ kommunikációs kanálisa, amikor az övéik felkoncolásról, kivégzésről álmodoznak boldog révületben? Vagy ez így rendben van, keresztény értelmiségileg? (Aegean)

Rengeteg vitát folytatok ezzel a kérdéssel kapcsolatban, hogy “No, de kik lesznek ezek után? Szétszedik egymást az első nap az ellenzékiek az osztoszkodásnál. Ott lesz vége az összeborulásnak és akkor majd jön Gyurcsány…” (Aki az a fajta patás ördög az emberek szemében a tapasztalataim szerint, akinek egy lábbal és patával még Sorosnál is több van.)

Meggyőződésem, hogy nem így lesz. A mi (a Kossuth tér spontán népe) összefogásunk kitermelte az új ellenzéket, az új összefogást. A politikusoknak véleményem szerint leesett az álla az események kapcsán és az ő közös fellépéseik sem izzadtságszagúak azóta. Valami átbillent. Azt gondolom, hogy ők még nálunk is többet bukhatnak, ha nem élnek az emberektől ajándékba kapott lehetőséggel. Örökre elbukhatják a hitelességüket és a már teljesen elveszített bizalmat, amit most spontán visszakaptak. Tőlünk. Ahogy ennek eddig is lennie kellett volna egy demokráciában és valószínűleg száz év múlva így lesz itt is, csak azért most kell megharcolnunk. 

Nekem sincs “pártom” (már sajnos), de vannak hiteles politikusok a többi pártból és hiteles civilek, akikben megbízom. Megbízom a józanságukban és abban, hogy találnak megoldást. 
A mostani folyamat ki fogja termelni a következő lépést.

“A hídon akkor kell átmenni, ha odaérünk a folyóhoz.” – használta a mondást Orbán Viktor is gyakorta. 
Remek gondolat, végre egyet tudok érteni a miniszterelnökkel valamiben. 

A hídig közösen kell elvergődnünk most (bármi áron) és hinni kell abban, hogy addigra kitermelődik az a csapat, aki majd ott minket átvezet. (Rita)

Először a demokráciát kell helyreállítani, addig minden más program felesleges. Kell egy átmeneti ellenzéki kormány, amely ezt vegre szándekozik hajtani, kell egy uj valasztasi törvény,aztan uj valasztasok kiirasa, ahol már jöhetnek a programok. (Gábor)

Folytassuk rögtön a nap két vidámságra okot adó hírével. Matolcsy György még 2016 nyarán beperelte Bárándy Gergelyt, aki lopással merte megvádolni az MNB elnökét. Matolcsy toporzékolva kért 1 millió forintos sérelmi díjat, mivel szerinte Bárándy a jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait megsértette. Noha Matolcsy egészen a Kúriáig elment, mégis elvesztette a pert, így a mai naptól kijelenthető, hogy

Matolcsy György közpénzt lopott.

A másik szintén vidám hír Bayer Zsolthoz, a Fidesz mocskos szájú bértollnokához kapcsolódik, aki pert vesztett Hadházy Ákossal szemben. Emiatt kénytelen lesz a 300 000 forintos perköltséget kifizetni, ezen felül levélben bocsánatot kell kérnie, ezt a levelet pedig 30 napon át kell elérhetővé tennie a blogján, ahol a kifogásolt írás korábban megjelent. A következő kérdés már csak az, hogy mikor fog fizetni Nagy Blanka gimnazista diáknak, akit gusztustalan, mocskos stílusban szidalmazott ez a párt által kitartott propagandista.

Térjünk rá a nap másik fontos eseményére is, amelynek továbbra is az MTVA központja biztosít helyszínt. Szél Bernadett és Hadházy Ákos ugyanis továbbra is az épületben vannak, és addig nem is hagyják el, ameddig érdemben nem tárgyalhatnak a hírhamisító Papp Dániellel, aki napközben is nevetséges hazugságokkal biztosított anyagot a kormánymédia számára. Lássuk Papp Dániel szánalmas baromságait:

Két országgyűlési képviselő sajnálatra méltó módon újabb törvénysértéssel tarkított akcióba kezdett az MTVA épületében. Az MTVA megbízott vezérigazgatójaként ezúton elnézést kérek minden kollégától a kialakult helyzetért, legfőképp azért, hogy kénytelenek vagytok elviselni a személyiségi jogaitok megsértését, a személyes zaklatást.

Majd folytatta további hazugságokkal:

Biztosítalak benneteket, hogy az MTVA valamennyi dolgozója mellett kiáll, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a törvénysértő cselekmények ne maradjanak következmények nélkül! Megvédjük kollégáinkat a törvénytelenséggel és az erőszakkal szemben! Senkinek sem engedhető meg, hogy emberi méltóságotokban és abból fakadó jogaitokban bárki, bármilyen jogcímen korlátozzon titeket!

Papp Dánielnél elgurulhatott a gyógyszer, ugyanis immár második napja beszél félre, méghozzá elég súlyosan. Olyan képtelen hazugságokat állít, amelyek még Orbán Viktor konstans valósághajlításához képest is kimagaslóak. Úgy tűnik, a hírhamisító saját magát és rajongótáborát hergeli, hogy majd okot teremthessen az országgyűlési képviselők újabb – talán erőszakos – kidobására. Azonban úgy hiszem, ezt egyszer eljátszhatták, de másodszorra már következményekkel számolhatnak. Persze a kérdés adja magát: valójában pont ezt akarják?

Szintén a hírhamisítóhoz kapcsolódva Hadházy és Szél egy 11 pontos kérdéssort juttatott el hozzá – mivel zemélyesen alighanem fél érdemben válaszolni bármiféle kérdésre -, amelyekre válaszokat is adott. Természetesen mivel továbbra is Papp Dánielről van szó, ezért csak egy sor cinikus hazugság olvasható, amely idézésétől most megkímélnénk az olvasókat. Amennyiben azonban mégis igényt tartanának arra, hogy a propaganda tévé hírhamisító igazgatójának válaszait olvassák, ITT például csodát láthatnak.

A mai napon az is kiderült, hogy a Fidesz vezette ÁSZ a korábbi hírekkel ellentétben a Momentum, valamint a Párbeszéd költségvetési támogatásának felfüggesztését kezdeményezte. Ezt persze sejteni lehetett, hisz a májusi EP-választások előtt el kell lehetetleníteni mindenkit, aki bármiféle veszélyt is jelent a hatalomra. Az ÁSZ természetesen semmi hiányosságot, indokolatlan, törvényellenes költést sem talált a Fidesz-KDNP házatáján és nem is fog egészen addig, ameddig nem sikerül a fideszes Domokos Lászlót eltakarítani a hivatal éléről. Polt Péterhez hasonlóan ugyanis fontos láncszeme ő is a hatalmi gépezetnek, amely elengedhetetlen a Fidesz népbutító kétharmadának virulásához. Vajon újabb választási csalásnak lehetünk szemtanúi a Fidesz közreműködésével?

Lássuk mai cikkeinket:

Sztrájk, kerítés, jólértesült pártlapok a temetőben

Kevés elvárni, követelni, sóhajtozni, vádaskodni

A rendőrség mikor tér már észhez?

Nem lehetne új hazugságokat kitalálni?

A mi országunknak lesznie kell

Ha…

Megváltoztatta a világot. Rosszabbá tette. A szavak valósággá váltak

A nap kommentje pedig Gábortól:

Mi tartja össze az „O1G” koalíciót? 
A volt barát jelképpé emelkedett kijelentésének mindenki számára nyilvánvaló, megfellebbezhetetlen igazsága.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.