Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Elcsődültek a szatócshoz, hogy nekik is kell guccsi

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Drága barátom! Minket itt falun belepett a hó, így beszorultam a szobába. De legalább van időm írni neked. Igaz hogy válaszolni nem nagyon szoktál, de megértem, az ilyen nagy ember mindig elfoglalt. Mert fogynod nem nagyon sikerült ahogy látom, de mintha egyfeszt gömbölyödnél, mint a púpos Maris. Csak róla aztán kiderült, hogy anyai örömök elé néz, te meg táncsak nem vársz gyereket. Ügyelj kicsit az egészségedre, a végén még elvisz a koleszterin meg a vérnyomás.

Látom ám – mert most van időm olvasgatni – hogy mekkora fába vágtad a bicskádat. Azt reklámozza a Facebookon a haverod, a Szilárd, hogy hurrá, tartani fogsz egy kormányinfót, vagy mi a jó fenét és majd válaszolsz az újságírók kérdéseire és még hagyományt is fogsz ezzel teremteni. Jut eszembe, az is vigyázhatna kicsit a zabálással, mielőtt eldugulnak az erei a zsírtól. Na de hogy hagyományteremtés lesz. Ezen jót röhögtem, már meg ne bántódj. Itt falun is van ám internet, úgyhogy én is tudom ám, amit tudok. Például azt, hogy úgy futsz az újságírók elől, mint Rozál az ura elől, amikor az rájött, hogy az asszony tisztaságmániája milyen áldozatot szedett.

Az úgy volt, hogy a Jenci (így hívják a Rozál urát) világ életében nagy ínyenc volt. A zsíroskenyeret is csak füstölt spanyol paprikával bírta lenyelni, mióta megjött a világjárásból. Merthogy bebarangolta Európát, mosogatással kezdte, aztán séfként jött haza. A séf az valami szakács. Csak mondom, hátha nem vagy járatos a gasztronómiában. Naszóval finnya ízlése lett a Jencinek idegenben, ezt aztán haza is hozta. Meg egy baszom nagy sonkát is hozott a legutóbbi útjáról és beakasztotta a spájzba. Karácsonyra szánta, legalábbis ezt mesélte a kocsmában két sírás között. A Rozál szokása szerint suvickolt otthon, egyszercsak rálelt a spájzban dugdosott rothadó húsra. Mert az vastagon sárga meg fehér volt a penésztől, úgy mesélte később. Hát ő meg gumikesztyűt húzott aztán kivitte a kukába a leletet. Amikor hazaért a Jenci, mondta is neki, hogy tud-e valamit arról a penészes sonkáról, mert ő nem emlékszik, hogy vett volna ilyet valaha. A Jenci meg valami rohamot kapott, mert először végigkergette a Rozált a falun és azt üvöltötte, hogy megfojtja, meg hogy az valódi spanyol hamón volt (állítólag jamonnak kell írni, de a Jenci nem azt ordította), meghogy iberico és gesztenyét evett. Azt nem tudom, ki evett gesztenyét, de a Rozál nagyon fürgén szedte a lábát, az biztos.

Mit is akartam mondani ezzel? Ja, hogy te is úgy futsz az újságírók elől, mint a Rozál a Jenci elől, pedig az újságírók nem is holmi penészes sonka miatt üldöznek, amit normális ember amúgy sem enne meg, ha jót akar magának. Ebből hogy lesz hagyomány teremtve? Néha megállsz nekik, mint a tehén a bikának?

Mindegy, az nem az én dolgom. Közben elállt a hó, mindjárt megyek és ellapátolom, nehogy az asszony hanyatt vágja magát hazafelé jövet. Merthogy képzeld el, a feleségem lett a polgármester minálunk! Büszke is vagyok rá, szó se róla. Úgy történt, hogy ugye nekem lejárt a mandátumom. Biztosan emlékszel, minálunk évente polgármesterváltás van, nehogy valaki belekényelmesedjen az urizálásba. Szóval letelt az évem, kihúztuk a kalapból a következő nevet és Rebi (Rebeka amúgy, csak mi hívjuk Rebinek) lett a következő faluvezető. Be is iktattuk ahogy kell, meg is kezdte a működést. Ő is nemrégiben költözött vissza a faluba, előtte valamelyik minisztériumban szívta magába a kultúrát, tán még találkoztál is vele. De ahogy kezdett jobban menni a falunak, hazaköltözött. Azt mondta, nem bírja a stresszt, jobb lesz neki itthon. Igaza van, itt utoljára akkor volt stressz, amikor elveszett Margit ángyom gombászás közben és fél éjszaka kerestük, mire megleltük a patak parton.

Naszóval. Rebi polgámesterkedett, mi tettük a dolgunkat szokásosan, de kezdett fura lenni a lány. Mert még nem ment férjhez, bár nem ez volt benne a fura, hanem az, hogy nagyon kifinomodott az ízlése. De máról holnapra ám. A végén már naponta négyszer öltözött át és az árokpartot is csak tűsarkúban tudta kigereblyézni, a járdát is csak úgy tudta leseperni. Mert nálunk mindenkinek rendben kell tartani a portáját meg a ház elejét, aki bírja magát erővel. Az öregeknek meg a falu közmunkása csinálja meg, mert nekünk olyanunk is van. Gáborka egy kicsit hátrányos agyilag, nem nagyon lehet semmit rábízni, mert már akkor elfelejti hogy mit mondunk neki, mikor még bólogat, hogy érti. Így aztán ő lett a közmunkás, mert precízen dolgozik, szépen rendben tartja az öregek helyett a portát, csak mindig mondani kell neki, hogy mit csináljon. De ugye Rebi nem öreg, megvan keze, lába, neki magának kell takarítani az árokpartot. Tűsarkúban meg nagyestélyiben. Na, nem volt kötelező abban, de ő úgy gereblyézett. A fehérnépet persze nem hagyta nyugodni a dolog, valamelyik kiderítette, hogy csupa guccsiban meg sanelben meg diorban járkál (meg ne kérdezd, az mi, mert nem tudom). Tudod milyenek az asszonyok. Megkívánták, hogy nekik is olyan ruha kell, kifaggatták a Rebit, honnan telik neki rá. Az meg mondta, hogy a szatócsnál veszi. Még számlákat is mutatott, hogy olcsóbban kijön, mintha gumicsizmát meg kínai susogóst venne.

Mi férfiak ezzel meg is elégedtünk volna, de az asszonynép nem. Elcsődültek a szatócshoz, hogy nekik is kell guccsi meg dior. Akkor volt a nagy meglepetés, mikor mondta a boltos az árakat. Hiszed vagy sem, egy randa táskáért annyit kért, amiből már egy jobb autót lehet venni, pedig kicsi táska volt, egy rendes bevásárlást nem lehetett belepakolni. Akkor már az egész falut érdekelni kezdte, hogy van az, hogy ami a Rebinek fillérekbe kerül, a többi asszonynak egy vagyonba. Összehívtuk a falugyűlést és kértük a papírokat, amiken a polgármester köteles vezetni a kiadásokat meg a bevételeket. Abból derült ki, hogy a szatócs a lisztet, cukrot, olajat csillagászati áron adja az önkormányzatnak. De annyira ám, hogy a falu konyhája (ott főzünk a gyerekekre meg az öregekre) havonta négymilliót költött csak sóra. Holott csak öt kilót használtak.

A feleségem jött rá, hogy itt van a kutya elásva. A Rebi a közös pénzből ötszázszoros áron vásárolt a közös konyhára, cserébe a szatócs fillérekért adta neki a guccsit. Egyszóval mi fizettük a tűsarkút, csak nem tudtunk róla. Tudom, hogy bonyolult, de te biztosan érted, hogy is volt ez. A lényeg, hogy ott helyben leváltottuk a Rebit a polgármesterségről, aztán mondtuk neki, hogy reggelig eltűnhet a faluból ő is meg a szatócs is. Ha a reggel még itt éri, kutya világ jön.

Úgyhogy reggelre se szatócsunk, se polgármesterünk nem volt, de délre már közfelkiáltással megválasztottuk az asszonyt – annyi idő alatt nem lehetett megírni a cetliket a szavazáshoz, időnk meg nem volt, mert mindenki készült a karácsonyra – és most ő a polgármester.

Megyek is elhányni a havat, csak ezt akartam elmesélni neked.

Remélem, nálatok minden rendben van otthon. Hamarosan készülünk kirándulni a fővárosba. Jön az egész falu, mert már régen jártunk arra. Majd meglátogatlak ha ott járok. Viszem a kapát is, hátha le kell sarabolni nálatok is az árokpartot. Ha nem, akkor is jó, ha nálam van. Hátha hasznát veszem.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.