Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


A taxisok nem változtak 1990 óta, mi igen

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Annyi szó esik mostanában a taxis blokádról, mint párhuzam (vagy éppen a párhuzam hiánya) a mostani tüntetések kapcsán, hogy gondoltam, leírom én mit gondolok erről. Elsősorban azt, hogy mindössze annyi a hasonlóság, hogy a kormány hazudott akkor a benzinár emelése kapcsán és hazudik most is. Most nagyjából mindenről. Több hasonlóság nincs megítélésem szerint, sőt, minden más annyira különbözik, mint alma a banántól, holott gyümölcs mindkettő. Körülbelül ennyi, demonstráció volt a taxis blokád is és demonstrációk zajlanak most is.

1990-ben a fuvarozók megmozdulása egy óvatos, kiforratlan, friss rendszert ért nagyon váratlanul (az akkori miniszterelnök ráadásul éppen kórházban volt). A köztársasági elnököt és ezzel a hadsereg főparancsnokát pedig Göncz Árpádnak hívták. (Meggyőződésem, hogy a taxisok nagy szerencséjére nem a kötélen rángatott báb, Áder János töltötte be ezt a tisztséget.) A gazdasági okok, az öbölháború és a szovjet olajszállítás akadozása többnyire nem szokott felvetődni a téma kapcsán, mint elég racionális indok arra az áremelésre, így nem is foglalkozom ezzel, csak azzal a mondattal, hogy „Bezzeg akkor az 56 forintos benzinár miatt is meg tudtak mozdulni az emberek!”. Nos, szerintem nem, nem az emberek mozdultak meg akkor a monumentális erődemonstrációhoz. A taxisok mozdultak meg, akikből egyrészt huszonötezer volt akkoriban. Csak az összehasonlítás kedvéért 2017-ben 5600 taxis dolgozott Budapesten. Másrészt ne felejtsük el, hogy 1990-ben a lakosság nem, kizárólag ők rendelkeztek olyan kommunikációs eszközzel (CB rádió), amivel pillanatok alatt tudták koordinálni a történéseket.

Ez a probléma mára szerencsére elhárult, hála az okostelefonoknak és Mark Zuckerbergnek. Persze most is jó lenne, segítség lenne, és elég lenne ennyi autó is ahhoz, hogy kellemetlen órákat okozzanak és segítsenek erőt mutatni, ám nem teszik a taxisok. Ahogy eddig sem álltak ki senkiért, senki mellett (leszámítva néhány kockás rongyot az antennáikon).

Amikor a magyar társadalomban tapasztalható szolidaritás teljes hiányáról vitázom (gyakran), akkor mindig a taxisok a példáim. A szolidaritás hiánya alatt nem az értendő, hogy nem dobnak össze az emberek például egy családnak, akiknek leégett a háza, vagy egy másiknak speciális kerekesszékre pillanatok alatt pénzt, ha a tudomásukra jut valami tragikus élethelyzet. Arra gondolok, hogy nem állnak ki az emberek (főleg nem tömegesen) olyan társadalmi problémák és csoportok mellett, ahova ők nem tartoznak, ami őket közvetlenül nem érinti. A taxisok erre különösen jó példa, mert ők egyszer már összerakták azt az óriási akciót 1990-ben. Viszont akkor is és azóta is csak a saját egzisztenciális problémáik mozdították ki őket alapvetően a komfortzónájukból. A taxi-rendelet körüli vircsaft, az Uber elüldözése és néhány taxiscég belharcán kívül nem demonstráltak többet.

Személyes tapasztalatom és könnyes csalódásom a szolidaritás témakörében, hogy azon a napon, amikor a Hősök teréről az Alkotmány utcához vonultunk, ahol Hajnal Miklós azt kérte, hogy sétáljunk át a Kunigunda útjára a mínusz hét fokban, akkor onnan éjjel egy körül taxival jöttem haza. (Ahogy előző vasárnap és a következő napon is. Ezt Soros Györgynek, vagy valamelyik ellenzéki pártvezérnek üzenem. Hátha olvassa…) Szóval ennél az alkalomnál kedves, 60 év feletti sofőr érkezett. Igazi sajnálattal nézett rám a tükörből, hogy ebben a hidegben délután egy óta az utcán vagyok. „Annyira csodálom önt és köszönöm a magam nevében, hogy ott van helyettem is és képvisel!” – mondta teljes őszinteséggel. A belvárosig beszélgettünk arról, ami éppen aznap zajlott. Mindenben teljes volt az egyetértés köztünk. Megérkeztünk, megköszönte újra, sok sikert kívánt, én megköszöntem a fuvart és kiszálltam.

Egy applikáció segítségével rendelhető céggel szoktam utazni (mióta kinyírták az Ubert nem szállok be hagyományos taxiba. A lábaim néha belenyomorodnak az eskümbe és az elveimbe, de akkor sem), így a bankkártyámról vonja le az utazásom díját a cég, nincs készpénzmozgás. Már felértem, olvasztottam a kezeimet a radiátoron, de a telefonom nem csipogott, hogy fizetés történt volna. Csodálkoztam, meg is jegyeztem, hogy „te Atyaég, szerintem a taxis elhozott ingyen. Hihetetlen. Van emberség. Ez az! Mindig mondom! Van. Előjön. Kikeresem a számát az applikáción keresztül és megköszönöm neki.” Hát, ezzel nem kellett bajlódnom, mert mire elővettem a telefonomet, pont fel is villant a kijelzőn az üzenet: „bankkártyás fizetés 3500 forint”. Nagyon rossz érzés volt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy másnap olvastam, hogy volt olyan sofőr, aki nem kért el pénzt akkor éjjel a fuvarért. Nagy köszönet és tisztelet érte, mert ugyan én egyik alkalommal sem tapasztalhattam ezt meg, de aki igen, annak nagyon jól eshetett a gesztus.

Szóval szerintem a taxis blokádot a mostani, vagy bármelyik korábbi tüntetéshullámmal nem lehet egy lapon említeni. A taxisok nem változtak 1990 óta, mi igen. Ebben bizakodjunk inkább!

rb

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.