Szeptember 19,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Síppal, dobbal, nádi hegedűvel

Tegnap fütyültek az Országházban. Úgy értem, sípoltak. Gondolom, játékboltokban lehet kapni ilyen fütyülőket, valamikor trafikban is lehetett. Játékfütyülő. Futballbíróknak hangosabb van. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy futballbíró síppal jobb lett volna.

Kicsit kiabáltak is. Méltatlankodtak. A parlamenti viceházmester (még egyszer mondom, nyilván sokan nem olvasták régebben, azért viceházmester, és nem házmester, mert a házmester azért  mégis egy elit foglalkozás volt, annak például kellett tudnia írni, hogy a lakónyilvántartó könyvet vezetni tudja, a vicinek meg semmit sem kellett tudnia, általában primitív, durva, modortalan lumpenek töltötték be ezt az állást, amilyen a jelenlegi „házelnök”, primitív, durva, modortalan lumpen, ezért nem nevezem házmesternek), egyszóval a parlamenti vici a maga kültelki tempójával vett részt az eseményben. Ismertem ilyet annak idején, a Szerdahelyi utcában lakott a Digósanyi. Azért hívták így, mert a Víg utcai kapitányságon az írnok melléütött az írógépen, mikor a jegyzőkönyv felvétele alkalmából le kellett volna írnia a Sanyika csúfnevét – Dugósanyinak hívták ugyanis, kicsi volt és buta, mint a föld, de a bátyja késsel járt és mindenkibe beleszúrt, aki gyengébb volt nála, ezért féltek a Dugósanyitól, aki a jegyzőkönyv inspirációjára azontúl Digósanyi néven vonult be a nyolcadik kerület dicső történelmébe. Ez a szerencsétlen kis görcs beszélt úgy a többiekkel, amikor a háta mögött tudhatta a bátyját, ahogyan tegnap a parlamenti vici lökte keresztül a fogain a beszédhibáktól alig érthető, proliartikulációval gyorsított szavakat.

Aztán az „ellenzék” kivonult. Nem használnám ezt az igét, ha tudnánk értelmezni az egyes kifejezéseket, mert az „ellenzék” inkább kitakarodott, de lehet mondani vonulásnak, amióta a magyar sajtó nem ismer más fogalmazási lehetőséget, csak azt, hogy az elítélt bűnözőnek be kell „vonulnia” a börtönbe. Ez is ilyesféle vonulás lehetett. Aztán testületileg odaálltak a mikrofonok elé duzzogni.

Megmondom, mi a bajom ezzel. Azon kívül, amit már elég sokszor elmondtam, hogy ugyanis egy vicc az egész társaság, de még jellemgyenge és ostoba is, amióta a jelenlétével asszisztál a csúti beszédhibás randalírozásához (érdekes, észrevették, a mi közjogi méltóságaink mind súlyosan beszédhibásak, és mindegyik úgy harapja el a hadarva kiköpött szavak végét, ahogyan azt annak idején a fővárosi végeken élő szénlehordók és piaci stricik tették – erről jut eszembe, egy sajnálatosan megbántódott hozzászóló már többször a fejemre olvasta, hogy én alázom a trógereket, mert az illető nem tudja, hogy ez a szitokszó onnan származik ugyan /sacktrager – teherhordó, sőt a trágár szavunk is innen való/, de semmi köze a foglalkozáshoz, faragatlan, aljas emberre mondják, hogy tróger), azon kívül képtelenek valami olyasféle cselekvésre, amivel minimálisan volna igazolható a létük.

Erről a Digósanyiról eszembe jutott egy közel öt évvel ezelőtti bejegyzésem, hadd tegyek ide abból egy részt:

Néhány napja egy különben jó újságíró írt egy cikket, amiben megrótta Gyurcsány Ferenc pártját a Hír tévé elküldése miatt. Az illető újságíró nyilván öblös merőkanállal eszi a liberalizmust, ami rendben van, egy ifjú ember legyen liberális egy egész kerület helyett, vagy legyen olyan radikálisan lázadó, aminek a lendületével kisöpri a környezetéből az összes liberálist, én nem bánom, ha egy cikkben indulatos felhangokat találok.

De a bölcs liberalizmustól, a kioktató megengedéstől rosszul leszek. Amikor a szabadelvű felhívja a figyelmet az általa amúgy nem kedvelt ellenfelet megillető szabadságjogokra. Amikor az égre írja a Voltaire-nek tulajdonított mondatot, és onnan olvassa a kioktatandó fejére, mert annyira tetszik neki, mégis csak egy zseniális ember mondta: „Helytelenítem, amit mond, de halálomig fogom védelmezni az ön jogát, hogy véleményét kimondja.”

Van egy rossz hírem, Voltaire ezt nem mondta. Mondhatta volna, a humora, a szarkazmusa bőven elbírna egy ilyen nyilvánvalóan bombasztikusnak szánt mondatot, hogy  felbillentse a kor páncélinges szentenciákat harsogó írástudóit, de nincs nyoma annak, hogy ezt ő mondta volna. Ha pedig nem Voltaire mondta, máris elvész a szarkazmus lehetősége, és abban a pillanatban ez a mondat egyszerűen egy fellengzős magamutogató szenzációéhségéről szól, hogy ugyanis milyen nagyszerű ember az, aki ilyeneket kitalál. Körülbelül olyan, mint aki Gyurcsányt kioktatja a Hír tévé jelenlétének szükségességéről, mondván, mi nem vagyunk olyanok.

Mármint hogy milyenek? Nem vagyunk olyanok, akik képesek különbséget tenni gátlástalan, köztörvényes bűnözők és nagyjából egészséges, ép érzékű emberek között? Úgy fest a dolog, hogy tényleg nem. Vagy érdektelen a distinkció, a gátlástalan bűnözővel pontosan ugyanúgy kell bánni, mint a pozitív erkölcsi mércével mérhető emberrel? Netán az 1990. óta ismert, dermesztő liberalizmussal van dolgunk, ami szerint mindenki egyenlő bánásmódot érdemel, és éljen, valamint virágozzék a mindenekfelett való szólásszabadság, nem teszünk különbséget martalócok és gyenge hajadonok között, a kívül-belül tarfejű, bontatlan hentesáru nálunk egyenlő jogokat élvez egy kedvesnővérrel a szeretetszolgálattól?

Szépen kérem, tessék szíves lenni ezt abbahagyni. Szerte a balliberálisnak csúfolt, eltartott kisujjú médiában. Ha lehet, most rögtön. A macskafogó egy jópofa rajzfilmötlet, elöl bemegy a tömeggyilkos gengszter, hátul kicsusszan az illatos réten virágot szedő bájtömeg, de nekünk nincs ilyen gépünk. Olyanokkal kapcsolatban tetszik úri viselkedést követelni, akik az emberi társas érintkezésnek az alapelemeit sem képesek felfogni, nemhogy alkalmazni. Egy vérben forgó szemekkel hörögve, késsel támadó előembert nem lehet megállítani azzal, hogy várjon egy kicsit, üljünk le, beszéljük meg, önnek nyilván nehéz gyerekkora volt, és szeretethiányban szenved.

Olyan jó volna végre megérteni, Magyarországon nincsenek politikai berendezkedésnek nevezhető viszonyok. Van ugyanis egy formáció, egy képződmény, ami úgyszólván minden jellemzőjében egy vasreszelék halmazra hasonlít, amit magához rántott egy mágnesmag. A vasreszelék egyes szálainak nincs semmiféle önálló tulajdonsága, részei egy összekapaszkodó, a csüngésből a mágnesmag felé igyekvő mozgással leírható tömegnek, ezek egymással felcserélhetők, ennélfogva összetéveszthetők, amint a mágnes valami módon elveszíti a vonzásképességét, például kihúzzák a konnektorból, a vasreszelék széthullik.

Az effajta alkalmi képződményekhez való tartozás könnyen átlátható, rendkívül egyszerű összetevőkből álló egyedek létformája, értelmetlen törekvés őket egyenként lajstromba venni, az odatartozás meghatározó kötésén kívül nincs olyan vonásuk, ami megkülönböztethető volna egy másikétól. Az egyetlen említhető tulajdonságuk egy jellembeli fogyatékosság, ami kiiktatja ösztöneik közül a rossztól való irtózást.

Nincs kedvem összeválogatni és egyenként megnevezni azokat az ismertető jegyeket, amik fölöslegessé, sőt lehetetlenné teszik az emberi párbeszédet a kormánypártnak nevezett konglomerátummal, a folyamatos és szünet nélküli köpönyegforgatás és vele járó hazudozás, az ország felosztása, aminek eredménye a másik oldal megalázása csak néhány apróság a felsorolhatók közül.

Tényleg nem tetszett észrevenni, hogy amit tizenkét éve hirdettek meg betemetni, az nem árok, hanem szakadék? A haszon- és hatalomvágy súlya alatt keletkezett. És ebből a tizenkét évből nyolcat az úgynevezett baloldal töltött kormányon, azaz elvileg ők voltak az erősebbek, ők aztán igazán temethettek volna. Ha hagyják nekik. Ugye nem tetszik azt hinni, hogy ez a szájtáti, tehetségtelen banda erősebb volt egy pillanatig is? Ezüsttálcán kínálta fel az általa levágott fejeket, Gyurcsányét, a rádiósokét, televíziósokét, az újságírók utolsó mohikánjaiét, ezüsttálcán és remegve a félelemtől, mert megrémült egy alaktól, aki csorgó nyállal bömbölve követelte vissza a homokozóját, a benne lévő lapátokkal és vödrökkel együtt. Mert nyilvánvaló volt, hogy ez az alak mindent meg fog tenni, ami törvénytelen, de semmit, ami törvényes, hogy a homokozó ismét az övé legyen.

A beszari banda nyolc éven át egyfolytában hátrált, és reszkető kézzel dobálta oda minden holmiját az őket üldözőknek. Pedig csak meg kellett volna állni, dobbantani egy jó hangosat, hozzá kiáltani, hogy hu!, és azok megálltak volna, mert ugyanolyan gyávák és pitiánerek, mint a menekülők, ráadásul gyerek- és szegénygyilkosok, a börtönökben ezeket még a nehézfiúk is megvetik.

Komolyan tetszik gondolni, hogy itt lehet úri módon viselkedni?

Olyan környéken nőttem fel, ahol az erőszak uralkodott. Nekem elég nehéz erről újat mondani, ilyen homokozó után bömbölőket is ismertem. Sok verést kaptam, tört csontom, szakadt arcom, karom, hátam, amíg föl nem nőttem, és amíg erősebb nem lettem, mint a nagy többség. Akkor is nekem jöttek, a Mátyás téren nem a gyáva kis alakok éltek, de egy idő után abbahagyták, mert tudták, hogy visszakapják. Lehetőleg azonnal, és sokkal fájdalmasabban. Mindig úgy, hogy már ne tudjanak mozdulni. És ha később megpróbáltak bosszút állni, akkor is többet, nagyobbat és fájdalmasabbat kaptak. Nem próbáltam senkit meggyőzni, nem próbáltam a lelkükre beszélni, hogy milyen csúnya dolog, amit tesznek. Így lehetett elérni, hogy abbahagyják.

Nem valami liberális dolog, mi? De azzal ide jutottunk, és attól tartok, jutunk még ennél rosszabb helyzetbe is, amíg teszetoszáék árkokat akarnak betemetni.

Az erőszaknak vannak változatai. A nyolcadik kerületben az ötvenes években elég mulatságos lett volna törvényekre hivatkozni, és például Digósanyit perrel fenyegetni. De a 21. században itt Európa közepén állítólag meg lehet szervezni, hogy egy bűnbanda valamilyen módon és szinte bármi áron megkapja a maga törvényes büntetését, de olyat, hogy soha többé ne legyen kedve elölről kezdeni.

Ez liberális érzelmektől elomolva nem fog menni, különösen nem annak magyarországi változatától, ami minden törvénynél fontosabbnak tartja a liberális eszmék győzelmét.

Majd. Amikor a digósanyik megértették, hogy a következő alkalommal még nagyobbat kapnak. Egészen addig, amíg abba nem hagyják.

Abba szokták hagyni.

Eddig a sokéves részlet. Tetszik figyelni, még mindig milyen jólnevelt vagyok? Szelíd és szinte kenyérre kenhető. Még mindig törvényeket és bíróságot emlegetek, mintha ez itt egy civilizált ország volna. Igaz, egy közel ötéves jegyzettel teszem ezt, dehát a puszta idézése azt üzeni, hogy még most is…

És ha nem? Ha tegnap nyilvánvaló lett, midőn a vici felsorakoztatta a karhatalmat, hogy ezek a sarokba szorított patkányok mintájára viselkedő, egyszerű származású figurák csak abból értenek, ha kapnak egyet visszakézből, akkor mi van?

Kitől kapnák? A fütyülőktől?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!