NEHAZUGGY

Joguk van, lehetőségük nincs

Forgács Erzsébet | 2018. December 9, Vasárnap | 18:03

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Azt hittem, tökéletesen érzéketlen, önző, szánalmas banda vezeti ezt az országot, erre kiderült mekkorát tévedtem. Fideszék rájöttek, hogy vak és gyengénlátó társaink nem tudják elolvasni az éppen aktuális nemzeti inzultációt, ezért elkészült annak pontírásos változata. Utólag. Normáliséknál ez eleve természetes lett volna, nem utólag jut eszükbe, hogy léteznek fogyatékkal élők ebben az országban és főleg nem próbálták volna saját politikai haszonszerzésre felhasználni a tulajdon tapírságukat. Csak a Fidesz! Ők képesek úgy forgatni a dolgot, mintha valami óriási kegyet gyakorolnának azzal, hogy nemlátó honfitársaink számára is hozzáférhetővé tesznek valamit, ami alanyi jogon járna.

Most, hogy a nemzeti konzultációt már el tudja olvasni az a nem túlságosan sok vak ember, aki ismeri a pontírást (ez a fogyatékosság döntő részben az idős korosztályt érinti, ők látók voltak, de ezt a képességüket elveszítették és többségük nem tanulta meg a pontírás használatát), alig maradt némi állami tennivaló ebben az ügyben. Sőt, úgy általában a fogyatékkal élőkkel kapcsolatban is alig maradt valami, amin javítani kellene. De azért mégis van pár terület, ahol még némi hiányosság tapasztalható, ha nagyon keresi az ember.

Például a vak, vagy gyengén látó gyermekek elméletileg látó társaikkal együtt tanulhatnának az óvodában és iskolában. Joguk ugyan van, lehetőségük alig. Sem a személyi, sem a tárgyi feltételek nem adottak ugyanis ahhoz, hogy ne a társadalomból kirekesztve kelljen élniük. Miután mégis ez történik, a társadalom nem tud mit kezdeni a fogyatékkal élőkkel, mert nem tanuljuk meg már gyermekkorban az együttélés szabályait. Ugyanez igaz minden fogyatékkal élőre. A mi világunk látó, halló, mozgásában nem korlátozott emberek számára van berendezve. Sok helyen még a gyalogátkelőknél sem biztosított az a minimális segítség, amit a hangjelzés és az útburkolatban elhelyezett jelzések jelenthetnének egy fogyatékkal élőnek. Ahol van is ilyen jelzőrendszer és elromlik, az évekig úgy is marad, valahogy nem sürgős megjavítani. Ezzel szemben a járda közepén elhelyezett tárgyak (villanyoszlopok, hirdetőoszlopok, közlekedési táblák) nem csupán a látássérült társaink biztonságát veszélyeztetik, ellenben sokszor megoldhatatlan helyzet elé állítják a kerekesszékeseket, de még a babakocsit toló anyukákat is.

Sokat segíthetne a fogyatékkal élőkön az is, ha például lenne elég segítőkutya és azokat nem tiltanák ki sehonnan. Ha a tömegközlekedés megközelíthető lenne, ha a sérült, fogyatékkal élő társaink is le tudnának jutni az aluljárókba, képesek lennének felszállni a járművekre, be tudnának jutni a középületekbe és közterekre – már ahol egyáltalán van ilyen -, ha a rámpák nem 45 fokban dőlnének, ahol még egy sportoló is nehezen jut fel az ép lábával, ha az információk elérhetőek lennének pontírással és hang formájában, ha a bankautomaták, jegyváltó automaták és egyéb, számunkra hétköznapi eszközök használata nem jelentene megoldhatatlan feladatot a fogyatékkal élőknek.

Aztán az is jó lenne (holott az nem jó, hanem természetes kéne, hogy legyen), ha a fogyatékkal élők foglalkoztatása megoldott lenne, mégpedig az állapotuknak megfelelően és becsületes bérezéssel, ha nem szorulnának ki a társadalomból úgy, ahogy most kiszorulnak. Mert méltatlan az, ha egy vak embert nem engednek be egy étterembe a vakvezető kutyájával, ha egy mozgássérült embernek az információs pultnál kell könyörögnie a vécékulcsért és közben még az információs pult is elérhetetlen magasságban van számára, ha külön tortúra felszállni egy buszra, ha bármelyik gödörbe, kátyúba belezuhanhatnak, mert nincsen jelezve és még ezer ilyen problémával kell megküzdeniük, ami nekünk fel sem tűnik.

Az már csak hab lenne a tortán, ha a büdöstahók nem parkolnának be a rokkant helyekre. Lehetőleg félkeresztben, egyszerre két helyre. És ha az üzletek leszerelnék a zseniális beléptető rendszereket, amiken egy babakocsit is lehetetlenség áttolni, nemhogy kerekesszékkel átjutni rajta. És akkor nem is beszéltünk az üzleteknek arról a gyakorlatáról, amikor minden létező helyre raklapokat és egyéb akadályokat pakolnak, amiken még a teljesen ép vásárló sem képes átjutni, nemhogy egy fogyatékkal élő.

Egyszóval van még min javítani. Tekintsük egy első lépésnek a nemzeti konzultáció utólagos akadálymentesítését. Várjuk a többi intézkedést.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!