December 14,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Menekülni a győzelmünkbe

Egyszer és mindenkorra legyen vége a köpködésnek.

Bizonyos szempontból teljesen jól van berendezve a világ. Ami neked nem jutott, azt megkapod mástól. Erről általában nem érdemes vitát nyitni. Általában nem. Attól például nem megyek a falnak, ha nem tetszik valakinek Rodin Gondolkodója, attól sem, ha meg nem nézné a Hattyúk tavát, nem hallgat Csajkovszkijt – mert mondjuk, Wagnerre esküszik.

Amikor először találkoztam a festőművésznővel, sokat beszélgettünk. Ő tanított is szakközépiskolában, és kiakadt azon, hogy milyen málé tanítványai vannak. Nem értette, miért van az, ha eléjük tesz faágat, virágot, bármit, nem tudják lerajzolni. Mondtam, én sem tudnám. De miért nem, ők is látják, én is látom, kezemben a ceruza, csak le kell rajzolni. Hiába látom, nem tudom lerajzolni. Hitetlenkedett, és ez a mai napig tart. Nem kezdte ki a barátságunkat. Ahogyan hiába kaptam terápiát volt kollégámtól: olvassak tudományos-fantasztikus könyveket, nem igaz, hogy nem szeretem azokat. Öt-hat elolvasott könyv után feladtam. Ő is. Nincs rá antennám. Vele nem bújtunk egy politikai köntösbe, de mindig kulturáltan tudtuk egymást kezelni.

Szabad a vásár, mindenki kiválaszthatja az ízlésének megfelelő hobbit, elfoglaltságot, a művészek pedig arra is jók, hogy helyettünk szólnak, táncolnak, zenélnek, írnak. Ami tehetség hiányzik belőlünk, pótoljuk mással és egymással, mert azt nekem ne mondja senki, hogy nincs olyan ember, aki valamiben nem remekel: a főzéstől a fotózáson át a faragásig, kertészkedésig. Bizonyos szempontból jól meg van csinálva a világ, együtt tobzódhatunk a szépben, látványosban, amire gusztusunk támad.

Csak amikor az általában jó nagyot bicsaklik, mert beleverik az ellenszenv szögét, akkor azt már nehéz kihúzni. Az írás. Volt, amikor vettem újságokat, megtanultam, jobb azt rögtön a szatyorba dugni, nem kell kérkedni vele a buszon. Akkor elkerülhetem a Nézd, a tyúk mit olvas, ezeket mind fel kéne akasztani! megjegyzést. Nyilván a tyúk én voltam, és az újság címlapján sem rózsaszín szárnyú angyalokon akadt meg a szemük a stírölőknek. Kilátásba helyezték a dupla fellógatást.

A helyzet azóta csak romlott. Ma ott tartunk, hogy agyatlan, műveletlen tuskók kinyuvasztanák Esterházy Péter regényeit, József Attila, Ady Endre verseit. Fidesz-ellenségek, ki kell törölni az emberekből őket is. Nem addig van az! Önök el tudják képzelni, hogy a Szalonna szerkesztői az ijedtségtől naponta bepisilnek, és soha többé nem lesz Napi szépben a

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél, 

vagy a

Szabad-e sírni a Kárpátok alatt? 

Hallom, olvasom, egyre gyakrabban, ugyan mire megyünk a remek, igaz írásainkkal, úgysem történik semmi. De igen történik, mert most már nem a Csipkerózsika vagy a Piroska és a farkas a tét, hanem az életünk. Egy teljesen embertelen, kifordított országban, ahol a diktátor és nyaloncai úgy játszanak velünk, mint macska az egérrel. Ha közömbösek maradunk, akkor nem csak kergetnek, hanem meg is esznek vacsorára. Ahhoz együtt nagy falat vagyunk. Együtt. Ha mi kimondjuk, leírjuk, amiben hiszünk, ami a meggyőződésünk és önök egyetértenek vele, akkor már nagyon sokan vagyunk. Azért kell mindezt megbecsülni, mert alig maradt nekünk felületünk, ahol beszélgethetünk. Rádiókat, televíziókat, újságokat, MTI-t, az egész médiát ellopták maguknak, és ott lepénzelt firkászok, tehetségtelen pártkatonák lökik, amit Orbánék diktálnak – ha érdekük úgy kívánja, hazudnak, torzítanak, tényeket hallgatnak el. Sajnos rohadt sokan vannak. Még. Az újságírás nem nagy vasziszdasz, ennyi kell hozzá: szakmaiság és tisztesség. Ha ez felborul, akkor maszatolásba fullad minden gondolat. Szutykos tollal nem lehet igazat írni.

A néma barátok kora lejárt, tudtommal még 1782-ben a majki remeteséget II. József rendeletével feloszlatták. Magányosan, Isten felé fordulva éltek. Sem egymással, sem a külvilággal nem érintkeztek. A némasági fogadalom alól csak a december 28. és január 2. közötti napok voltak kivételek. Lelkük rajta, de a mi lelkiismeretünk akkor marad tiszta, ha mindennap, minden órában együtt gondolkodva egyet akarunk: Orbán, takarodj! Olvasni és közösen arra jutni, hogy nem hisszük el a hazugságot, mert hamisíthatatlan jövőt akarunk. És amíg önök megsütik a kenyerünket, utaztatnak, hogy biztonságosan haza érjünk, tanítják a gyermekeinket, unokáinkat, receptet írnak a túlélésre, addig mi megfogalmazzuk naponta, mit nem akarunk ebben az országban – és ha ezen tudunk vitatkozni, közös nevezőre jutni, akkor sincs vége álmainknak. Ha itt változás lesz, mert nagyon sokan úgy akarjuk, akkor lesz igazán szükségünk egymásra: az eszünkre, a demokratizmus eszméire, olyan emberi élhető világunk megteremtésére, amiben jól érezzük magunkat.

Bizonyos szempontból jól van berendezve a világ. Nem szeretem Sylvester Stallonét, de van egy filmje, a Menekülés a győzelembe amerikai-angol-olasz dráma. Sok focisztárral, köztük Pelé, Bobby Moore. Többször megnéztem, igazából az utolsó jelenet miatt. Steiner hadnagy híres focistákat fedez fel a különböző nemzetiségű szövetséges foglyok között. Mérkőzést szervez a náci katonák és a rabok között. Jó bulit a párizsiaknak, lefoglalják őket. Közben a büntetőtábor lakói a francia ellenállókkal összefogva hatalmas szökésre akarják felhasználni a különleges meccs keltette felbolydulást. Már akkor dugig van a stadion, amikor a két csapat vérre menő küzdelmében el kell dőlnie: a végelgyengülésben kapálózó nácik vagy a szabadság játékosai a jobbak. A film végén a tömeg a Marseillaise-t énekelve forradalmi hangulatban megindul a pályára. Viharos, egyet akaró közösségi erejükkel magukkal sodorják az ellenállókat. Megmenekülnek.

A filmet Magyarországon forgatták. Az MTK-stadiont töltötték meg statisztákkal. Nekem az tetszene, ha a megalomániás Orbánt és puszipajtásait saját őrületében, a pénzünkből épült milliárdos stadionban, stadionokban lepnénk meg. Az utolsó meccsen. Egyszer és mindenkorra kiverni a szotyit a kezéből. Legyen vége a köpködésnek. Bizonyos szempontból hitvány módon van elrendezve az országunk. Statiszták helyett mi kellünk helyrepofozni életünket – együtt menekülni a győzelmünkbe.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.