December 17,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Parizeres fánkot talán még Mária néni sem evett

Most már minden napra jut nekünk egy eltartott ingyenélő. Lassan örökbe is fogadhatjuk őket, hátha hasznosítani lehet a pénzünkből vett alkotó szellemű agyukat. Mint a Timikéjét. De előbb elmesélem, hogyan nem jöhet össze a parizer a fánkkal.

Mária nénivel a pékségben találkoztam. A nagy a sürgés-forgásban szótlanul, félrehúzódva várt a sorára. Egy darab brióst kért. Hozzá tányért, mert „tetszik tudni, kedves – mondta az eladónak -, ez a mai ebédem, megeszem itt, nem tart soká”. Remegő kezével föltette a pultra a tányért, visszacsoszogott fizetni. Pontosan ötvenöt forintot vett ki a zsebéből, nyújtotta az eladónak, aki miután elfogadta a pénzt, Mária néni kezébe nyomott egy barnára sült túrós batyut. Egészségére – mondta kedvesen, és a pult alól elővarázsolt egy nagy kakaós kalácsot, beletette zacskóba, finoman az idős ember szatyrának tetejére helyezte. – Muszáj ilyent is csinálni, csak azt sajnálom, hogy nem tudok mindenkinek segíteni, de az rá van írva a vásárló arcára, hogy nem vagyonos ember. Igaz, Orbán még nem járt ebben a pékségben, pedig ő is azt mondta: „Sosem voltam vagyonos ember, nem is vagyok, nem is leszek.” Sírj, Magyarország!

Vissza Mária nénihez. Az automatából kínáltam meg, cappuccinót kért szerényen. – Azért élek még, mert sok a jó ember körülöttem, mondta, és megmutatta szatyrát. Hétvégére vásárolt, keveset, amit elbír, mert még megy tovább: kenyeret, teát; parizert mindig visz haza, jó az nyersen, sütve, pörköltnek is, de most nagyon örül, mert napokra lesz finom kalácsa. A batyut, a brióst megette, és elköszönt: – Tudja, kedves, most elmegyek a könyvtárba, szeretek ott olvasgatni, mindig ajánlanak nekem valamilyen érdekességet. Most Maupassant novelláit olvasom, kettő is belefér estig. Azért is járok oda, mert addig sem kell fűteni, este korán lefekszem, az ágyban jó meleg van, és ha van kedvem, akkor egy kicsit tévézek. Elbúcsúzott.

Nem tudom, hogy az idős asszonyt mennyire érdekli a gagyi tévé, a Vajna bácsié, de akkor láthatta, ahogyan Timikéje (született Palácsik Tímea) sürög-forog a fánkjai meg a nyájas vendégek körül. Hogy mi büdös francot keres egy híradóban ennek a celeb (vagy mi) nőnek az új fánk üzlete? Édes férje úgy szereti édes neje édes magyar találmányát, hogy ezt meg kell örökíteni a híradóban. Éppen olyan cukormázas ez az egész, mint maga a portéka. Még ingyen sem kéne egyik sem: se az ámerikából ránk szabadult, pénzünket fosztó bácsika, se a szirupba mártott reklám tészta, amit nyilván Timike maga gyárt úrivá vált kezével.

Képzelhetik, itt nem a nagyi baracklekváros fánkjai – jaj, de finom -, készülnek, hanem tessenek figyelni jól: „valami tematikus” fánkkal újítanak az ünnepekre, ami „A szemnek is szép, nemcsak a szájízednek” – bájolgott az ámerikás-magyaros házaspár. Bizonyára lesz valami belőle, mert a megnyitón ott édelgett Nagy István agrárminiszter és Simicskó István Fidesz-szósszal leöntött képviselőfánk. Nyalakodtak egyet-kettőt. Leszünk még nagyhatalom ebben is, már annyi szarra elköltötték a pénzünket, hogy igazán belefér Timike arany pántos fánkocskája.

Hát így. Parizeres fánkot talán még Mária néni sem evett, ha találkoznánk, egyszerre mondhatnánk: egy Timike meg egy fánk, leszakad a pofánk.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.