December 19,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hulljon a férgese

Sajátosan csavaros magyaros észjárás. Ha jól emlékszem, valahogy így definiálta Orbán Viktor az ő népét (a nem fideszesek már régen nem tartoznak a magyarsághoz a miniszterek elnökének véleménye szerint). Most a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese remekül bizonyította Orbán igazságát. A Magyar Idők készített egy interjút a minap Ficzere Andreával (ő a Kórházszövetség elnökhelyettese) a sürgősségi osztályok kínjairól.

Az utóbbi hónapokban több kórházzal kapcsolatban is megjelentek hírek arról, hogy sorra mondanak fel dolgozók sürgősségi betegellátó osztályokon. A legnagyobb port a Honvédkórházban történtek verték fel. Emlékezetes: Budapest egyik legfontosabb sürgősségi osztályán többen is felmondtak, majd távozott a centrum vezetője, Zacher Gábor is.

A Magyar Kórházszövetség vezetése mindezek miatt döntött úgy, hogy felméri a sürgősségi osztályok helyzetét. (Magyar Idők)

Ha emlékezetem nem csal, akkor nemrégiben még a komplett kormány és a kormánymédia tagadta, hogy gond lenne a sürgősségi ellátással. Most valamiért mégis lett. Ezek szerint a Kórházszövetségnek ezidáig dunsztja sem volt arról, hogy mi a helyzet a sürgősségi osztályokon, de most felnyílt a szemük. Baj van, ez a diagnózis. Kevés az orvos és a szakszemélyzet a sürgősségi osztályokon, a betegellátás nem biztosított. Szerencsére a megoldást is kitalálták: be kell zárni néhány sürgősségi osztályt. Ez mennyire zseniális gondolat! Legalább annyira jó ötlet, mint ez:

Az autóval helyszínre kijáró háziorvosi ügyelet (kijáró ügyelet) megszüntetendő luxusszolgáltatás. Fenntartását sem a  hatékonyság, sem a betegek és az ellátók biztonsága, sem korszerű szakmai szemlélet nem indokolja. Megszüntetése indokolt, ennek során a kapcsolódó dokumentációs tevékenységek (pl.: exitus megállapítása) átadásától is gondoskodni kell. (Magyar Kórházszövetség)

Ezt az okosságot négy évvel ezelőtt sikerült kisütniük. Mert luxusszolgáltatás. Feltételezem, a nagyon okos javaslat nagyon okos összeállítói még soha életükben nem jártak eldugott falvakban, esetleg tanyán. Olyan helyen, ahonnan a legközelebbi szakorvos, pláne kórház elérhetetlen távolságban van egy többé-kevésbé magatehetetlen betegnek, egy mozgásában korlátozott idős embernek és nem akad a háztartásban egy autó sem, amivel szállítani lehetne az orvosi ellátásra szorulót. Ők szokták igénybe venni a “luxusszolgáltatást”, már amikor hozzájutnak és ha az agyonhajszolt körzeti doki eljut hozzájuk.

Legalább ennyire zseniális ötlet az is, hogy amennyiben nem megfelelő a sürgősségi ellátás, úgy be kell zárni néhány ilyen osztályt. És akkor mi lesz? Megjavul az ellátás? Nem hinném.

A cikkből kiderült még egy fontos részlet:

A betegek a legkisebb ellenállás irányába mozdulnak, így ha sokat kellene várakozniuk valamelyik szakorvosi vagy diagnosztikai vizsgálatra, akkor inkább a sürgősségi osztályt keresik fel – sokszor indokolatlanul –, hiszen tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy ott kötelesek őket fogadni. 

Igen, megint bebizonyosodott, hogy mennyire aljas némelyik beteg. Szeretne életben maradni. Például. És ha tudja, hogy nagy a baj és nincs idő kivárni, ameddig néhány hónapos várakozás után bejut a megfelelő vizsgálatra, akkor úgy próbál ügyeskedni, hogy mégis élhessen még egy kicsit. Gyarló az ember, valóban.

Azt én nem vitatom, hogy vannak valóban indokolatlanul a sürgősségi ellátást terhelők, de hogy a többség nem az, abban biztos vagyok. A megoldás egy megfelelő szűrőrendszer lenne, ami elméletileg néhány helyen már működik, de ezek szerint a gyakorlatban mégsem. Erről a hiányosságról pedig nem a betegek tehetnek és nem is az ő feladatuk ennek a hiányosságnak a kompenzálása. A sürgősségi rendszer kompenzál magától is. Emlékezzünk csak arra a doktornőre, aki elkeseredett nyílt levélben panaszolta el annak a betegének a halálát, akit ő utalt be a sürgősségire, de onnan vizsgálat nélkül haza küldték, majd néhány nappal később a beteg elhunyt. Ez Zacher doktor működése idején történt, a doktornő beutalójára azt írták: szakmaiatlan volt a beteg sürgősségi osztályra utalása.

Mindeközben a kórházak lejárt tartozása ismét meghaladta az 50 milliárd forintot. Mint minden évben. Szakorvosok és szakápolók hiányoznak a rendszerből, műszerek és alapvető felszerelések nincsenek, sok kórházban 40-50 éves a berendezés, nincs gyógyszer, nincs fertőtlenítőszer, vécépapír, lázmérő, törölköző, kanál, tányér. Az idős embereket nagyon sok kórházban eleve hagyják meghalni, mert sem idő, sem szakember nincs ahhoz, hogy foglalkozzanak velük. Ha egy gyerek kerül kórházba, a világ legtermészetesebb dolga, hogy a szülő is befekszik (az ágy alá, a mosdó mellé, vagy egy stokira, mert sem hely, sem megfelelő szoba, de még egy pótágy sincs erre a célra), mert neki kell gondoznia, fürdetnie, etetnie a gyereket.

Nem csak a sürgősségi ellátás, hanem az egész magyar világszínvonalú egészségügy döglődik. Lehet hogy a Kórházszövetség gondolatmenetét követve az lenne a tökéletes megoldás, ha bezárnánk az összes kórházat. Így aki akar, meggyógyul magától, aki meghal, az meg úgy járt. Hulljon a férgese.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.